Ami még hátravan

A 21. Mediawave fesztivál programjai szombatig tartanak. A filmversenyen kívül például Sinai Varga Gizella, dr-Máriás, M. Selim Toprak, a Huba csoport, a Passport Control Fotóműhely és Nagy Róbert kiállítását lehet megnézni Szombathelyen, de Molnár Edvárd dzsesszfotótárlatát sem érdemes kihagyni. Ma este hétkor a Weöres Sándor Színház stúdiójában Szólt az ember címmel József Attila-est, a Márkus Emília Teremben a GNM Kontúr Fizikai Színház előadásában a Kamaszkorom legszebb nyara című előadás látható. Holnap a színház nagytermében Béres Márta adja elő az ő One Girl Show-ját, holnapután pedig a Hamvas Béla-i alapokon nyugvó Pótkolbász, avagy szurrogátum delikátesz című Sultz Sándor-darabot mutatják be.

2011-ben is megrendezik a Mediawave Film Fórumot, a hazai és nemzetközi előadók témái egyebek mellett: a filmszínházak megújulásának esélyei, a digitális tartalmak létrehozása, a támogatási lehetőségek keresése, a filmfesztiválok szponzorációs lehetőségei, a női alkotók szerepe a filmszakmában. Pénteken a fesztivál vendége lesz Tarr Béla is.

A Mediawave Hazáim zászlója című záróperformance-át Samira Sinai és Majoros Gyula adja elő szombat délután fél ötkor, hétkor kerül sor a fesztivál díjainak átadására, a június 2-tól 11-ig tartó rendezvénysorozat zenei részének igazi záróakkordja pedig este fél kilenckor kezdődik a Fő téren.

A Mediawave Jazz Reggae Projektről van szó, amelynek során 4 ország 7 zenésze, vagyis a német Michael Schiefel és Carsten Daerr, a francia Christophe Monniot és Manud Codija, az amerikai Hamid Drake, valamint Tóth Viktor és Szanda Mátyás mutatja meg, mire jutott öt nap alatt.

Jazz és reggae? Aki nem tud ott lenni szombat este, az sem okvetlenül marad ki az élményből: az együtt töltött öt nap alatt lemezfelvétel is készül, a BMC gondozza majd az anyagot.

A teljesprogramawww.mediawavefestival.hu oldalon érhető el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.