Kondor Béla pedig a szakbizottságot. Nem tudom, volt-e akkor példa arra, hogy egy huszonnyolc éves, ha úgy tetszik, pályakezdő írásban replikázzon az állami zsűrivel, de csaknem bizonyos, hogy ilyen kemény érvekkel és ilyen kemény végkövetkeztetéssel nem írtak levelet akkoriban. Kondor szóvá teszi, hogy hét tisztviselőn kívül két, a törekvéseivel ellentétes posztimpresszionista festő volt a döntnök – ez magyarázza a rajzos, éles, élesen gyöngéd művek meg nem értését –, és vissza adja a megbízást. Körülbelül azzal a záradékkal, hogy legközelebb csak akkor és azok adjanak neki munkát, ha és akik ismerik a művészetét.

Ehhez képest a Dózsa-sorozat körüli korábbi turbulencia jelentéktelennek tekinthető. Részint azért, mert az még lényegében a főiskola falai között keletkezett, főleg azonban onnan nézve, hogy ez a remekmű hogyan borogatta fel, lökte félre és tekintette értelmetlennek az akkor érvényes normákat. Méltó gesztus Kogartéktól, hogy a grafikai sorozatok csaknem teljes kollekciójával emlékeztetnek mesterük évfordulójára, az erős kiállítás csomópontja pedig a saját tulajdonban lévő, autentikus Dózsa-ciklus.

Azaz, Kondor pátoszának, iróniájának, lírájának és kíméletlen emberségének remekműve. Megannyi megelőző regény, dráma, vers és kultusz után is nehezen érthető, miként tudott egy huszonöt éves fiatalember ennyi erőt és változatosságot – ha szabad ezt írni: igazságot – tömöríteni néhány grafikai lapba. Dózsája barátságtalan, kevéssé ápolt, szánalmas a trónon, és alpári a megdicsőülése, Lőrinc barátja sötét, demagóggyanús és monumentális. A nép pedig, Dózsa oly sokszor megénekelt népe Kondornál kisemmizetten meztelen, arctalanul lelkesedő, lázítóan megnyomorított, és fenséges ritmusban vonul egy tiszta frízen.

A nép olykor korhű vassisakot visel, olykor magas kalapot, amilyen csak másfél-két évszázad múlva volt divatban Európában, olykor olyan süvegben és köpenyben készül a forradalomra, amelynek mintája a Limbourg testvérek miniatúráiról származik. Gyönyörű anakronizmusok, amelyeket stíluseklektika hitelesít. Ácsolt állványokon, ostromgépeken és emberfigurák erővonalain nem nehéz felismerni azt a konstruktivitást, amelyre a még főiskolás Kondor a magyar aktivistáktól kapott biztatást, a szatírától nem kímélt figurák elrajzoltsága felettébb emlékeztet az expresszionizmuséra, az egészből azonban olyan vad látomások kerekednek ki, amelyeknek semmi köze a történésekhez, annál több a szürreális valósághoz. Hogy mindez sűrű, széttéphetetlen és súlyos szellemi egységgé sűrűsödik össze, hogy egyszerre születik valami felettébb komplex új formanyelvvel valami rendkívül rétegelt, hiteles új szellemiség, ezt keveseknek sikerült akkor felismernie. A művészeti élet aktorai emésztették ezt meg a legkevésbé. Ne feledjük, öt év sem telt el azóta, hogy Kádárnak és Konecsninek épphogy megbocsátották a plakátosan kedélyes Dózsa-képet, és három a fanyalgásoktól Szabó Vladimir népmesébe forgatott Dózsája ügyében. Az értetlenség kora az ifjú mestert ekkor még nem taszította. Valamiért nincs ott az Andrássy úton, de fogalmazott Kondor fontos Tanácsköztársaság-ciklust is ötvenkilencben, vállalkozott Felszabadulásunk 15. évfordulójára címmel gyár-, bánya- és kombájnábrázolásra is a maga módján.

Ez a maga módja azonban hisztériát váltott ki. Hogyne fogadta volna minimum értetlenkedés az eztán következő Blake- , Shakespeare- és Romantikus tanulmány-sorozatokat, a Dürer-ciklust, amely oly öntörvényűen értelmezte az utókoriságot. Kondor gondolatiságot ékelt gondolatiságot gondosan kerülő képzőművészetünkbe, sokszor meghökkentő, barátságtalan gondolatiságot, amelyet környezete sokáig vagy egyáltalán nem tudott feldolgozni.

Kérdés: hol tartunk most.

A sírnál. A Hamlet fametszetsorozatból. 1956