Emlékszünk még a nagyszerű Ablak-zsiráf című képes gyermeklexikonra, Mérei Ferenc és V. Binét Ágnes munkájára? Címét az első és az utolsó szócikk adta. Nos, ha a Zsigmond Andrea összeállította kötetet, Tompa Gábor színházi magánszótárát lapozgatjuk, akkor a több mint száz szócikk közül az első az „abszurd”, az utolsó a „zsidó” – mindkettő a határhelyzetekre irányítja a figyelmet. És határhelyzetek voltak és vannak bőséggel a Kolozsvári ÁllamiMagyar Színház társulata vezetőjének életében és pályáján: erős, szintén rendező apa, kinek nevéhez a ma épp az ő nevét viselő marosvásárhelyi társulat legjobb korszaka fűződik, s akinek alakjával bizonyárameg kellett küzdeni. A fiú Bukarestben végezte a rendezői egyetemet, a román színház minden csínját-bínját ismeri, de egy kisebbségben működő magyar intézményt vezet immár két évtizede, amelytől sokan a mai napig valamiféle „sérelemművészetet” várnak el, s ennek az igényüknek hangot is adnak; a könyv tárgya rendező, de költő is, aki az irodalomban éppúgy a mai világ problémáit szeretné feltárni, mint a színház révén.

„Édesanyám katolikusnak keresztelkedett, de az édesapja zsidó volt. Kovács György és Harag György is vállalta a zsidóságát és a magyarságát, de egyik sem tekintette a származást önmagában elegendőnek. Ott kezdődnek a bajok, néha ma is látom, amikor színházi, művészeti körökben csak ez számít. Nem elég magyarnak lenni, nem elég kisebbséginek lenni, minőséget kell teremteni.” – olvassuk az utolsó szócikkben.

A tipográfus, Csomortáni Hunor úgy oldotta meg a tördelést, hogy az internetes címkefelhőkére emlékeztessen, amelyekre a cím is utal: címke-függöny. Jó cím ez, mert a mai világ legfontosabb médiumára éppúgy céloz, mint a színházra. A kötet azáltal is emlékeztet napjainkra, hogy egy-egy szócikk végigböngészése után (nem nagy feladat, pár oldalnál a leghosszabb sem több) éppen csak elindulunk valamerre. Az interjúkból szerkesztett szócikkek nem kimerítőek, a könyv a küldés, nem az elmélyülés ars poeticáját követi. Láng Orsolya rajzai segítenek abban, hogy az olvasó másra gondoljon, egy másik világba kerüljön: elindul innen, ebből a könyvből és megérkezik egészen máshová. Igazi posztmodern kirándulás ez, a szó legszabadabb értelmében.

De minden szabadságban vannak cölöpök. Látható, hogy Tompa, illetve a Zsigmond Andrea válogatta Tompa vissza-visszatér Shakespearehez, Becketthez, Caragialéhoz, Ionescóhoz, vissza az abszurdhoz és a minőséghez. Ez is jó ebben a könyvben: miközben nagyon szabad, aközben az is látszik, mi az az értékrend, amelyről nehéz, vagy éppenséggel lehetetlen lenne lemondani. Így aztán konzervatív is ez a könyvecske, ha ezt a fogalmat úgy értjük, hogy vannak dolgok, amelyekhez tűzön-vízen át ragaszkodunk. Ám a válogatás, a tördelés, a rajzok jól kibillentenek a tűzön-vízenből. Kalandozunk, de nem feledjük, honnan is indultunk.