Tervezett barkács

Épp az ilyen hosszú combú nők szoktak smirglivel sorjázni perceken át!

Utána akartam járni, de azután eszembe jutott, ott van Andrea barátnőm, aki a nyolcvanas évek végén hiába dugdosta a presszóasztal alatt a kezét az első randevún, mert a fiú utánanyúlt, és el kellett árulnia, mitől repedezett be a körme. – Három napja padlófűtést szerelek – vágta ki végül. Minek ragozzam, most érettségizett Kata, a kisebbik lányuk. Ági sógornőm is simán megtámadja fáziskeresős csavarhúzójával a kapcsolót, ha kiderül, hogy az égő ép, mégsem gyullad föl a villany. Pedig Laci bátyám járt az 5+1-es tagozatra a Váci úti Bolyai Gimnáziumba. Egy héten öt nap iskolapad, a hatodikon pedig ismerkedés a munkafázisokkal. Próbáltak meglógni, különben a legközelebbi gyár tmk-műhelyében ócska reszelővel kellett kapargatniuk a rozsdát a kidobott alkatrészekről. (Fiatalabbaknak: tmk = tervezett megelőző karbantartás. Na, milyen?!)

De mindegy is, hogy Ullmann Mónika a tévén kívüli életében is ügyesen dolgozik-e velük, vagy csak a műsor kedvéért vette kezébe a dekopírfűrészt, a fogókat, a csiszolóvásznat meg a festékszórót. A televízióban úgyis minden műsorrá változik, a műsorban pedigmindenki szereplővé, legföljebb a stáb munkáját könnyíti, ha akit fényképezni kell, könnyen-gyorsan azonosul a szereppel.

Itt minden gondosan ki van találva, meg van tervezve. Az elején a járókelőnek álcázott színésznő eladná az utcán a gumi nélküli biciklikereket, az üvegdemizsont, a szomszéd kertjéből való, kidobta autógumit, a műanyag könyökcsövet. De csak gyanakodva nézik, nem kell senkinek, nem látják meg benne, amit ő: az elegáns mécsescsillárt, a padlólámpát, a gyerekjátékok elhelyezésére szolgáló alkalmatosságot és a variálható virágtartót.

Jön a gyors kiegészítő bevásárlás egy nagy barkácsáruházban, azután ég a kéz alatt a munka, és hipp-hopp készen is van az igazán praktikus használati tárgy.

Érkeznek is már a vendégek – színésztársak, a nézőnek ismerős figurák –, őszintének tűnik az elragadtatásukmeg az is, ahogy kijelentik, ezután sem mernének maguk belevágni.

A legnagyobb ötlet pedig, hogy a főhős minden adás egy adott pillanatában valami szerszámosládára emeli a lábát. Már hallom is a megjegyzést: – Épp az ilyen hosszú combú nők szoktak smirglivel sorjázni perceken át!

De miért is ne?!

Infó

BARKÁCS CSAJ Magyar sorozat, Spektrum Home, mindennap délután 4-től 5-ig.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.