Obama tart a publicistáktól

A nagyon rossznál a kevésbé rossz is jobb: az amerikai sajtót (is) földhöz vágó 2008–2009-es válságévek után tavaly már javult az itteni média helyzete – áll a Pew kutatóközpont szokásos éves felmérésében. Más kérdés, hogy az egyes médiaszegmensek közül csak a nyomtatott lapok szenvedtek el további bevételcsökkenést.

Az amerikai lapszerkesztőségekben csaknem harmadával kevesebben dolgoznak ma, mint egy évtizede. A legutóbbi egy évre 1000–1500 közé teszik a megszűnt álláshelyek számát. Hirdetési bevételeik négy év alatt 48 százalékkal csökkentek. (A helyzetet valamelyest enyhítette, hogy erőre kap az amerikai autóipar, a Legfelsőbb Bíróság pedig a politikai hirdetéseknek teret engedő döntést hozott.) „A jövő azoké lesz, akik értik a közvélemény változó (fogyasztói) magatartását, és úgy célozzák be a tartalmat és a hirdetést, hogy az biztosan beletaláljon az egyes felhasználó érdeklődésébe. Ez a tudás, valamint a megszerzésére való képesség, egyre inkább az újságíráson kívül, a technológiai cégeknél található meg” – áll a Pew Research Center kijózanító jelentésében. Mégis: a hírek zöme végső soron továbbra is a hagyományos médiától származik – Amerika legolvasottabb hírportálja a The New York Timesé –, legfeljebb a híraggregátorok, keresőmotorok fölözik le a hasznot. A mértékadónak tartott média ezenkívül – dacára a példányszám- és bevételvissza esésnek – továbbra is őrzi befolyását az országos politikára gyakorolt hatásában. – A washingtoni elit nagy figyelmet szentel a The New York Times,a The Washington Post, a The Wall Street Journal hasábjain megjelenteknek, illetve a CNN és általában a nagy tévécsatornák (Fox, CBS) vasárnap délelőtti beszélgetőműsoraiban elhangzottaknak – mondta lapunknak Robert Entman, a George Washington Egyetem médiaszakának profeszszora. – Interakció, összjáték figyelhetőmeg a politikai és amédiaelit között. Barack Obama hihetetlenül óvatos elnök, és a környezete nagyon fontosnak tartja, hogyan fogadják a mértékadó lapok hasábjain az adminisztráció kezdeményezéseit. Az elnökválasztások közeledtével a legkevésbé sincs szükségük arra, hogy véleményvezérek ellenállásába ütközzenek.

A Pew jelentésének meglepő adata: az év végére a Bloomberg hírügynökségé lesz – 150 fővel – a legnépesebb washingtoni szerkesztőség a nem fővárosi székhelyű sajtótermékek közül. –Korábban a lapok bőven nyereségesek voltak, és a profitból megengedhették maguknak, hogy jelentős erőket csoportosítsanak át például a washingtoni politikáról, döntéshozatalról szóló híriparra. Ennek megváltozott a feltételrendszere, ma a Michael Bloomberg vagy Rupert Murdoch médiamágnások nevéhez kötött vállalkozások vannak abban a helyzetben, hogy megfizethessék a hírtermeléssel járó tetemes költségeket – mondja Robert Entman.

Obama tájékozódik
Obama tájékozódik
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.