Mecsetvonás

Kölnben szinte polgárháborús helyzethez vezetett a dómnál is magasabbra tervezett iszlám imaház.

Egyetemista korában az ember erős hajlandóságot mutat a világ megváltására. Borban, sörben, dohányfüstben áztatott éjszakákon keresztül képes vitázni politikáról,művészetről, nőkről, csupa olyasmiről, amely életét alakítja, s amelyet tervei szerint hamarosan ő maga fog formálni.

Ezeket az estéket szelídítette közvetlen hangulatú kerekasztal-beszélgetésekké az ELTE kommunikáció szakának négy végzős hallgatója. A január óta havi rendszerességgel szervezett találkozók a Weird Meetup (Különös találkozások) nevet kapták. A politika-művészet-technológia-információs társadalom négyesből egy témát jelölnek ki a szervezők, melyet meghívott előadók mutatnak be, egymással és a közönséggel is aktív véleménycserébe bonyolódva. Szó volt már az államtitkokra épített világot fülön pöckölő WikiLeaksről, Észak-Korea vizuális propagandakultúrájáról és a nyugati világ által Facebook-forradalomnak csúfolt arab tavaszról.

Ezúttal olyan jelenséget vizsgálnak, amely mind politikai, mind művészeti szempontból megosztja a zsidó-keresztény kultúrkör országait: a nyugati nagyvárosokban az egyre növekvő iszlám közösségek az elmúlt húsz évben rengeteg mecsetet építettek, ez azonban gyakran vált ki ellenérzést a más vallásúakból vagy ateista meggyőződésűekből. Kölnben szinte polgárháborús helyzethez vezetett a dómnál is magasabbra tervezett iszlám imaház, a felek egymást kölcsönösen intoleranciával és rasszizmussal vádolták, Svájcban nemrég népszavazás döntött a minaretépítések betiltásáról. Az Egyesült Államokban a New York-i terrortámadások helyszínétől nem messze készülnek egy iszlám központ megépítésére, amit sokan kegyeletsértő gesztusként értékelnek.

Az eligazodást Fegyverneky Sándor, volt országos főépítész, Kováts András, az MTA Kisebbségkutató Intézetének tagja és Pap András László, az MTA Jogtudományi Intézetének főmunkatársa segíti.

Infó

WEIRD MEETUP TALÁLKOZÓ 

a Fogasházban (Budapest VII., Akácfa u. 51.) június 9-én este 6-kor.

Top 5

1. TŰZVONALBAN

Egy tunéziai egyetemista fotói az arab tavaszról a DocuArtban június 17-ig.

2. ANNA AND THE BARBIES

Extrém dzsessz a várpalotai Pannónia Fesztiválon június 9-én este 6 után 20 perccel.

3. SZIGLIGETI VÁRJÁTÉKOK 

Balaton-parti időutazás a szigligeti várban.

4. COLOURLESS

Formabontó grafikák, fotók és videók az Ötkertben június 7-ig.

5. ATHE SAM

Roma művészeti fesztivál a Gödörben június 6–12. között.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.