Az európai betegkönyvtárak története a XX. század elejére nyúlik vissza. Az 1930-as években főként a magángyógyintézetek és szanatóriumok nyitottak bibliotékát a gyógyulni vágyóknak – annyira főleg, hogy a 115 magánkórház egynegyedében, a közkórházaknak pedig mindössze 5 százalékában működött betegkönyvtár. A háború után ezen a fronton is a skandináv államok törtek át először, a betegkönyvtárak komplett hálózatát építették ki. Magyarországon az 1955-ös év lett az időszámítás kezdete, amikor az Egészségügyi Minisztérium utasításban kötelezte az egészségügyi intézmények vezetőit kialakításukra; az ilyesminek nehéz ellenállni, az ügy mégsem haladt az elvárt sebességgel. 1960-tól aztán a szakszervezek is beszálltak az állományépítésbe, részben nekik köszönhetően 1965-ben már 73 kórházi osztályon volt kisebb gyűjtemény, amelyekben szépirodalmi, népszerű tudományos műveket, mesekönyveket, gyermekirodalmat találhatott, aki keresett. A könyveket szekrényekben helyezték el, a kollekciókat egy-egy kijelölt nővér kezelte.

A rendszerváltás drámai változást hozott: megkezdődött a szakszervezeti könyvtári hálózat leépülése. A települési könyvtárak ugyan átvehették volna a feladatot, de nem voltak felkészülve a speciális munkára, ráadásul az egészségügyi rendszer átszervezése is elterelte a figyelmet a gyógyító munkában csak olyan közvetett szerepű tényezőkről, mint amilyen könyvtár is. A folyamatos pénzhiány a (szinte) teljes elhaláshoz vezetett.

A betegkönyvtárak ellen dolgozik az a törekvés is, hogy a páciensek minél rövidebb időt töltsenek a fekvőbeteg-intézetek ú. n. aktív ágyain. Ugyanakkor a létük a hosszabb ápolást végző intézetekben, részlegekben (pl. terhes patológiákon, reumakórházakban. rehabilitációs központokban, szanatóriumokban) változatlanul indokolt volna. A betegkönyvtárak ügye szerepelt ugyan a 2003 és 2007 közti időszak könyvtári stratégiájában, sőt megjelent az Ápolási Szakmai Kollégium ajánlásaiban is. Eddig azonban nem sikerült eredményre jutni – állapította meg tanulmányában Kührner Éva orvosi szakkönyvtáros.

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) is látja a problémát. A visszafejlődés elsősorban a már említett gazdasági nehézségekkel magyarázható, másodsorban a jogi szabályozással. Amíg az iskolák számára előírás, hogy könyvtárat tartsanak fenn oktatóiknak és tanulóiknak, addig a kórházakban –előírás hiányában – sem az orvostudományi szakkönyvtár, sem betegkönyvtár nem kötelező. Legfeljebb ajánlott. Hogy van-e vagy nincs, az tehát kizárólag az intézményvezetőkön múlik, és ez kevés – összegzett érdeklődésünkre az egyesület főtitkára.

Fehér Miklós szerint a betegkönyvtári ellátásban a leépülés szinte minden téren jól látszik. Nagy gond az állománygyarapítás/apasztás, a technikai felszereltség színvonala. Eredmények jószerivel csak a fizikai körülmények javulásában érzékelhetők, a szigorú uniós szabályoknak köszönhetően, itt nem hullhat a vakolat, nem vizesedhet a plafon. Ez is valami, bár nem sok.

A gondokat tetézi, hogy nemcsak könyv, de könyvtáros sincs elég a kórházakban – és itt megint csak a statisztika beszéljen: voltak boldogabb idők, amikor két könyvtáros jutott egy kórházi könyvtárba, ma jó, ha egy. Mindehhez még azt is hozzá kell tenni, hogy a rátermett és elhivatott kórházi könyvtáros azokat is igyekszik ellátni, akik állapotukból adódóan nem tudnak helybe menni – vagyis folyamatosan járja az osztályokat. Amíg úton van, addig maga a könyvtár persze nem fogad.

Winnetou a padon

A kórházakat kényszerűségből rendszeresen látogatók (szebben: az ambuláns ellátásra szorulók) elsősorban a betegségükkel kapcsolatos irodalmat keresik a polcokon és a neten. A fekvőbetegek viszont főleg szépirodalmat, rövidebb, könnyedebb olvasmányokat, gyakran éppen lektűrt olvasnak szívesen. A kedvencek nagyjából ugyanazok, mint a közkönyvtárakban: a régebbi és újabb bestsellerszerzők, de még mindig kimutatható az érdeklődés olyan kihalófélben lévő műfajok iránt is, mint például az indiánregény. Talán meglepő, hogy a betegek nem keresnek vallási/egyházi tárgyú irodalmat. Lehet, hogy azért, mert ezek a munkák a korábban jól működő betegkönyvtári állományokban nem lehettek jelen – tudtuk meg az MKE főtitkárától.