Az író-irodalomtörténész-kritikus vezette már a szerkesztőséget alapításától, 2002-től kezdve. Aztán 2006-tól a stuttgarti Magyar Kulturális Intézet igazgatója lett, majd a szolgálati idő leteltével tért vissza.

Egészen más kiterjedésű a kulturális tér ma, mint 2002-ben volt, mondja. Az évtizeddel korábbi állapothoz képest rémületesen összement. Jóval szűkebbnek, a politika felől pedig jelentéktelenebbnek látszik. Mindjárt hozzáfűzi, hasonlót Németországban is érzékelt. A sajtó ott is sokat borong a kultúra pozíció vesztése miatt, de közben a kultúrpolitika próbál „ellentartani” e folyamatnak.Nem direkt beavatkozással, hanem például úgy, hogy támogatja az értékesnek gondolt műhelyeket, intézményeket működtető magánalapítványokat, civil szervezeteket. Keresztury úgy véli, nálunk sokkal inkább magára marad a kultúra, miközben élet-halál harc folyik. Nem is elsősorban az állami támogatást kevesli, inkább a kulturális élet szereplőivel történő együtt gondolkodást és valamiféle stratégia, koncepció, hosszú távú elképzelés kimunkálását hiányolja. Azt is elfogadja, hogy a kultúrában manapság elkerülhetetlen a szelektálódás. Csakhogy az a kérdés, teszi hozzá, értékek mentén történik-e mindez, vagy politikai érdekek szerint.

Az a nyilvánvaló helyzet, hogy aligha lehet ennyi folyóiratot fönntartani Magyarországon, akár meg is növelheti az online irodalmi portálok szerepét, mondja a főszerkesztő. Egyfelől ugyanarra törekszenek, mint a hagyományos folyóiratok legjobbjai – jelesül mértékadó irodalmi orgánummá válni –, ugyanakkor sok minden más mellett gyorsan reagáló publicisztikai fórumként és elsődleges frissességű kulturális hír- és tartalomszolgáltatóként is működniük kell. Úgy, hogy közben „eladható” legyen az olvasnivaló, s a fiatal korosztályokat is magához tudja a Litera vonzani. Az egyik kitörési pont éppen az önszerveződő, virtuális közösségi élet lehet a Twitter, a Facebook s a Literához kapcsolódó fiókhonlapok, a Könyvkolónia vagy a Könyvesblog révén. A másik kitörési pontnak a Litera népszerű nyilvános rendezvényei, programsorozatai látszanak, amelyek Keresztury szerint arra is rávilágítanak, hogy az írószerep újabb átfogalmazása zajlik aktuálisan: a váteszből magánemberré lett írónak színpadképes show-manné kell a pia ci kényszerek és a közönség elvárásainak hatására válnia.

A naprakészség, a gyors reagálás, a figyelem fenntartásának kényszere persze az irodalomra és az irodalmi műhelyekre, lapokra nézve komoly kockázatokkal jár. Ez nem az elmélyülés, a szemlélődés, a szellős nagyregények korszaka. Nincs idő „kihordani” a dolgokat. Talán elsősorban ez az oka annak, hogy kiveszőben az esszé műfaja. És ott van még a kérdés: maradhat-e tisztán kulturális-irodalmi bármely folyóirat, lap, vagy online műhely, miközben mindent behálóz és átsző a politika? – A Litera egy igénytelen korban igényes szeretne maradni, s ennek érdekében – mondja Keresztury – megtesz minden tőle telhetőt. Az alpári igénytelenséggel – a maga korszerű módján – olyan korszerűtlen érveket szegez szembe, mint például A hét verse vagy A hét csodája címmel indított új rovatok, vagy a nyáron induló exkluzív szépirodalmi rovat, a Magasiskola.

Keresztury Tibor