„Nézzék ezt a jelzést. Ha ez alá megy a berendezés belsejében a folyékony hélium szintje, felrobban a háromszázmilliós eszköz” – érzékelteti Perczel András, hogy a kémikusok élete nemcsak sikerekből, hanem veszélyhelyzetekből is áll. Az ELTE lágymányosi épületének alagsorában ismerkedtünk a hazai tudományos élet egyik csúcsberendezésével, aminek egyik gazdája az idei Bolyai-díjjal kitüntetett akadémikus.

A professzor magyaráz, könnyeden és érthetően, ami nem mindenkinek sikerül, hiszen peptidekről, molekulák tervezéséről, a fehérjék univerzumáról hallunk, és minél tovább hallgatjuk, annál kevésbé értjük, hogy ma mégis miért olyan kevéssé elismert –rendben, a többség által utált – tudomány a kémia.

Perczel András sem kémikusnak született. Lehetett volna katonatiszt, mint egyik híres rokona, az 1811-ben született Perczel Mór, ’48-as honvéd tábornok. Perczel Mór tizennyolc testvérének egyike volt az 1818-ban született Perczel Béla, a Bolyai-díjas üknagyapja. Máig ható irodalmi élmény, hogy három Perczel fiút Vörösmarty Mihály nevelt – és közben a költő reménytelenül belehabarodott a fiúk egyik nővérébe, Perczel Etelkába. A szerelem beleíródott a magyar irodalomba. Perczel Bélát manapság kevesen ismerik, pedig kétszer is volt igazság-ügyminiszter és a Kúriát is elnökölte.

A Perczel család idővel szerteszóródott, Perczel Béla utódai Debrecenbe kerültek. Az egyik méntelepparancsnok lett, amiről Perczel András gyerekkorában még azt hitte, hogy egyszerű lovász lehetett, de tévedett, mert a hadseregben ez a titulus nagyjából az altábornagyi rangnak felelt meg. A Perczel nagyapa volt az első, aki elhagyta a katonai pályát – kiváló fotóssá képezte át magát.

Perczel András 1959-ben született, élte a megszokott életet, amiből négy évre kiszakadt. Algériába költöztek, mert a mérnök édesapának egy olajipari egyetemet kellett terveznie. A terv elkészült, de az egyetem sohasem épült fel – elfogyott a pénz. „Megtanultam franciául, egy kicsit arabul. Nagyon sok jó dolgot láttam, és ezért zavar, amikor a sematizált képet halljuk az arabokról, a velük kapcsolatos vallási előírásokról, a terrorizmusról. Ugyancsak a toleranciámat növelte az a néhány év, amit az Egyesült Államok egyetlen zsidó egyetemén töltöttem el. Ott is nagyon sok kiváló emberrel találkoztam.”

A két tapasztalat közötti évekre esett négy év piarista gimnáziumi tanulmány. A családban hagyomány, hogy mindenki a piaristákhoz járt. Vallásukat gyakorló emberekként azt tartották fontosnak, hogy a szakmai tudás és a hitbéli tudás egy szinten fejlődjön. A piaristáknál ezt a kettősséget megkapta. Olyan pap tanárok és világi tanárok nevelték – köztük volt ÖvegesJózsef professzor –, akik az életüket az oktatásra tették fel. Szemléletet, keretrendszert adtak az életének. Emberségre tanították, a másokra való odafigyelésre. Perczel András nem tartozott a legjobbak közé, ennek ellenére ő is megkapta mindazt a segítséget, ami a legjobbaknak járt.

Nem vették fel az egyetemre, mondhatnánk, hogy a piarista gimnáziumi érettségi nem volt jó ajánlólevél akkoriban, de a felvételi vizsgák sem sikerültek túl fényesen. „Nem voltam a rendszer áldozata. Sok mindennel foglalkoztam a gimnáziumi évek alatt, például a filozófia is mélyen érintett.” Laboránsnak került az ELTE egyik kémiai tanszékére, ahol nem kifutófiúként tekintettek rá, hanem úgy, hogy előbb-utóbb felveszik. Még egy évet segédmunkásként húzott le – így már amunkásosztály tagjának számított –, majd a sikeres felvételi után a veszprémi vegyipari egyetemen tanult.

Megtanult tanulni. Kitűnő eredménye lett, és egy év után átkerült az ELTE-re. Ahol megint csak kiváló oktatók kezei közé került. Fontos ez? Nem elég a tehetség? „Három gyerekemen látom, mennyire meghatározó, hogy az embernek milyen kvalitású tanárai vannak. Nekem szerencsém volt, mert emberileg és szakmailag szinte mindenkitől sokat kaptam.” A diploma megszerzése után három év alatt gond nélkül megvolt a kisdoktori,majd rá egy évre, 1989-ben kiment az Egyesült Államokba. Nála a mérhetetlen tudásvágyat egy prózai ok is erősítette. Nem volt állása. Feleségével úgy döntöttek, hogy a szakmai fejlődését a külföldi tanulmányok erősítik.Ma is azt vallja, hogy a kutatónak világot kell látnia – a megfelelő életkorban. Ha túl korán megy ki az ember, összekuszálódik, ha túl későn, nagyon nehéz beilleszkedni. A harminc év körüli időszak az ő esetében bevált. Pszichológus feleségével és három gyermekével az óceán túlsó partjára költöztek. Évekkel később Torontóban folytatta a munkát, majd az angliai Oxfordba került. Nyolc év külföldi lét után tért vissza. 1998 környékén lezárult a vándorélet. A gyerekeknek iskolába kellett menniük, és a szülők úgy döntöttek, hogy számukra a legjobb mégis az anyanyelvi környezet.

– Féltünk, hogy kiesnek a magyar iskolarendszerből. És szerettük volna itthon folytatni a külföldön elkezdett kutatásunkat, illetve azért kell hazajönni, mert az ember a saját hazájáért tudja a legtöbbet tenni. Kiválóan beszélek angolul, szeretek angolul előadni, de összehasonlíthatatlanul könynyebb a közlés magyarul – magyarázza a visszatérést.

Van még kit oktatni. Rengeteg jó képességű magyar diák van. Nagyon szereti, amikor a biológushallgatók csillogó szemét látja. Nekik nem ez a fő tárgyuk, de velük is el lehet hitetni, hogy a kémia szép. A bolognai folyamatnak rengeteg hátrányát tapasztalja, de vallja, hogy jobb bejutni egy egyetemre és kicsit csalódva kihullani, mint be sem jutni. „A kémiaoktatás sem romlott el, de nem találtuk még meg azt az eszközt, amivel a kémiát jobban el lehetne adni. Az istenáldotta tehetségekből úgyis vegyész lesz, de a tehetségek többsége elvész a szakma számára. Izgalmasabbá kell tenni és több pszichológiát kell belevinni az oktatásba.”

A Bolyai-díjat, az alapítók gesztusát nagyra tartja, mert ez a díj is része, célja lehet egy kutató-oktató életpályamodelljének. Hasonló okból tartja kiemelkedő kezdeményezésnek a fiatal kutatókat hazacsábító, itthon tartó Lendület programot. A szemléletet ki kellene terjeszteni, akár a legjobb húsz százaléknak kellene éreznie, hogy kiemelkedhet, hogy értelme van az erőfeszítéseinek.

Perczel András hite sohasem került ellentétbe tudományával. „Valószínűleg jó nevelést kaptam, vagy nem gondolkodom olyan mélyenszántóan, hogy a létezésemet alapvetően meghatározó két világ feloldhatatlan konfliktusba kerüljön egymással. Inkább a fordítottját látom: a hit sokat segít abban, hogy az ember lássa azt, amit még nem tud, és bízzon benne, hogy érdemes az erőfeszítés, mert el lehet jutni a célig.” Egyre több titulus, tudománypolitikai feladat rakódik rá, ami miatt azt érzi, hogy távolabb kerül a molekuláitól és a diákjaitól, de próbál egyensúlyozni.

A makromolekulák, ezen belül is a fehérjék térszerkezetének kutatójaként Perczel András alapkutatásokat végez. Kémikusként hozzájárulhat például a kettes típusú cukorbetegség molekuláris hátterénekmegértéséhez, az Alzheimer-kór gyógyításához. A biológiai makromolekulák szerkezetét, dinamikáját és működését feltérképező kísérletekhez a közelmúltban sikerült megújítani a műszeres hátteret az ELTE Kémiai Intézetének Szerkezeti Kémia és Biológia Laboratóriumában. A 700 MHz-es NMR, vagyis a magmágneses rezonancia módszerét felhasználó berendezés a következő évtizedre ismét biztosítja a korszerű kutatás lehetőségét.

Az idő múlását a külső nem mutatja – farmer, rövid ujjú póló, közvetlenség –, a belső már igényli a karbantartást. Két-három naponta hat-nyolc kilométert fut. Na jó, kocog. Klinikai pszichológus felesége éveken át játszott orgonán, otthon is szokott zenélni. Mindkettőjüket bántja, hogy egyre kevesebb ideje jut a zenére.

Szereti a Beatlest? „Inkább a Pink Floyd áll hozzám közelebb, a The Wall, illetve a Dark side of the Moon című albumukat különösen kedvelem” – mosolyog John Lennon-os szemüvege mögött az egyetlen akadémikus, aki ilyen lazára veszi a látásjavítást. Azért ha teheti, a klasszikus zenében kapcsolódik ki. A zene számára Chopin.

A konvenciókat nem szereti, de a bratyizásnak is ellene van. A tekintély tiszteletére szükség van, tartja, de a rossz értelemben vett tekintély elválasztja egymástól az embereket. Nagyképű azért sem lehet, mert mindig előtte lebeg anyai nagyapjának a példája. A két világháború között táblabíró felmenő az ötvenes években raktárosként ment nyugdíjba. „Nem hiszem, hogy túl magasan kellene hordanom az orrom.”

Névjegy

PERCZEL ANDRÁS 1959, Budapest

Perczel András 1959-ben született Budapesten. Kémikusdiplomát, majd doktori fokozatot (1989) az ELTE-n szerzett. Külföldi tanulmányok és kutatás után az ELTE Szerves Kémiai Tanszékén dolgozott, ahol egyetemi tanár lett (2001), majd a tanszék vezetőjévé választották (2007).

Szűkebb szak területe a peptidek és fehérjék térszerkezet-vizsgálata. 2010-ben az MTA levelező tagjává választották. Felesége dr. Perczel Forintos Dóra, gyermekeik: Kristóf, Júlia és György.

FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD