A látványhíd, az érzéki élmény
A helyzet tehát előbb ismétli magát, mint gondoltam volna: előzőleg (2011. május 13.) a virágot formázó újlipótvárosi Radnóti Miklós Művelődési Központ kapcsán írtam arról, hogy gyanúsak nekem ezek az úgynevezett tematizált épületek. Az építészet itt is egy másik világból importáltmagának kapaszkodót a könynyebb befogadás érdekében – és itt sem lett volna annyira szüksége rá.
A Tiszavirág híd ugyanis anélkül is remek konstrukció, hogy mindenáron a kérészt akarnánk meglátni benne. Én személy szerint sokkal inkább a valenciai sztár (híd)építész, Santiago Calatrava hatását látom – és ezzel sincs semmi baj. Nem a mechanikusan értelmezett forma számít ugyanis (és a ráadásként velejáró kellemetlen, plágiumgyanús mellékíz), hanem az az újító szellem, amellyel a híd Szolnokon is mágneses térként formálta át a város belső hangsúlyait. A sztárépítészet fétisépületének másfél évtizede Frank O. Gehry bilbaói Guggenheim Múzeuma számít, és azért, mert egy különleges épület képes volt alapvetően átformálni egy jellegtelen baszk iparváros teljes imázsát. A Guggenheim-fotókra gyakran belóg az a ragyogóan hófehér és halgerincre emlékeztető gyaloghíd is, amelyet Calatrava tervezett oda. Az ő hídjai állnak még Barcelonában és Buenos Airesben, Kaliforniában és Velencében, akárcsak a világ sok más pontján: mindegyik merész, hófehér, karcsú és extravagáns – és megbízói mindenhol ugyanazt a bilbaói hatást várták tőle.
A tervezők (Pálossy Miklós és a Pont-Terv Mérnöki Tervező és Tanácsadó Zrt., illetve dr. Gajdos István és A.D.U. Építésziroda Kft.) ezt az újító, kissé felforgató szellemet hozták el ide, szolnoki megbízóik pedig a műemlékházak felújításán túl is mertek városuk jövőjéről gondolkodni. Mert a híd drága műfaj, egy gyaloghíd tervére pedig Szolnokon innen és túl sokan mondták és mondják, hogy fölösleges luxus. De többek között Calatrava tevékenységének köszönhetően a kisebb-nagyobb hidak építése mára nemcsak fókuszba került, de trendi is. Már nem(csak) szállítmányozási teherbírásuk számít, hanem az a plusz üzenet is, amellyel képesek némileg a hétköznapok felett lebegni. Ezek az új hidak mernek kanyarogni és a hatalmas szoborként megjelenni, miközben azért viszonylag optimálisan próbálnak egymástól elvágott pontokat összekötni. A Tiszavirág is karcsú, merész és fehér, és onnan válik építészetté, hogy több lett, mint technológia, több, mint a két part lehető legrövidebb összekötése. Amúgy a várost a tüdejével köti öszsze, a belvárost a tiszaligeti túlpart parkjaival és sportcsarnokaival, fürdőjével, üdülőivel és sportpályáival, de közben a panoráma részévé lett. Hol úgy, hogy ellenpontozza a közúti hidat, hol úgy, hogy egészen más perspektívába foglalja a volt zsinagóga kupoláját.
Átmenni rajta pedig több, mint egy séta – érzéki élmény. Komoly gyalogoshíd-tapasztalataink Magyarországon, ugye, nem lehetnek, de azt rögtön érezni, hogy sokkal intimebb hely, mint amelyet bármelyik nagy híd kínál a korlátjainál, a forgalomtól kettévágva. Fiatalok itt randiznak, a városiak ismerőseiket hozzák ide büszkén, közelebb van a víz és a természet, mégis több biztonságot érzek, mint gyerekkori nyaraim ingadozva nyikorgó pallóhídjain a zalai patak fölött. A hat méter széles híd közepén gerinc fut végig, amelybe szakaszosan üveglapokat toldottak, így lelátni a vízbe, de a látvány igazán akkor ütős, amikor a sötétben kigyúlnak a ledek és a fények – a fényívek és víztükröződések szinte vonzzák az amatőr fotósokat. Komoly építészeti beavatkozásnak látszik a belvárosi hídfőnél átalakított Tiszai hajósok tere az új térfalakkal, friss parkkal, visszaállított hősi emlékművel és országzászlóval, bár ebbe mintha minden hiányzó funkcióból bele akartak volna tölteni egy kicsit. A híd ezzel együtt nagyjából 2 milliárd forintba került, ennek 70 százalékát az EU, a maradékot a város állta, az építkezés viszont folytatódik, mert az egész egy ötmilliárdos városfejlesztési beruházás része. A kérész szárnyai, a 390 tonnás acélszerkezet Budapesten készült, és hat-kilenc méteres részekre bontva, bonyolult vízi úton szállították Szolnokra. És emlékezzünk meg az építés halálos áldozatáról is, aki 49 évesen, cölöpverés közben esett a folyóba.
A legnagyobb európai kérész, a tiszavirág tömeges rajzása egyébként június közepén, néhány napig várható – a rovarok ekkor délutántól alkonyatig surrogó hangok kíséretében, szinte felhőt alkotva keresik párjukat a folyó felett.
