Emlékezetünkben mégis mint Gugyerák és Jumurdzsák, esetleg mint Máris szomszéd hangja jelenik meg. Saját karaktere alighanem fölébe kerekedett a szerepeknek. Ő volt feledhetetlen, nem az, akit játszott. Egy színháznak éppúgy, mint egy nemzet színjátszásának nagyon fontosak az ilyen erős, emlékezetbe vésődő arcok, hangok, gesztusok, amelyeket számon tart a néző, akár színházra, akár filmre vagy tévére, akár rádióra gondol. Nemzedékeket tartanak össze az ilyen emberek azzal, hogy fenntartják a közös emlékezetet, közös élményt jelentenek az egy időben élők számára. Időről időre szükségünk van a fölbukkanásukra, arra, hogy emlékeztessenek kultúránk folyamatos jelenlétére.

Bárdy György kilencven éve született Kispesten. Egészen fiatalon, diák színjátszóként már a Kispesti Református Ifjúsági Egyesületben elkezdte a színészetet. A hivatásos művészet számára Várkonyi Zoltán fedezte föl, 1945–46-ban az ő már legendásnak számító Művész Színházában játszott. Ezután a Vígszínház következett, majd az ötvenes években a Madách és a Nemzeti. A pályáját megszakító botrányról annak idején bulvársajtó híján is sokat lehetett hallani, mindenki tudott valamit, de senki semmi biztosat. A lényeges persze az, hogy miután pár évig erdészkedett, rövid kecskeméti kitérő után 1964 óta a Vígszínház tagja.

Valamikor játszotta Rómeót is, Lucifert is, de igazi szerepköre az erős, jellegzetes karakterek megformálása volt. Shakespeare drámáitól Feydeau-ig, az Anna Kareninától az Arzén és levenduláig, A láthatatlan légiótól az Ügynök haláláig számtalan darabban és stílusban, sokféle világban és emberi lélekben jelent meg otthonosan, magabiztosan, lényegre találva. Filmvásznon és tévéképernyőn, sorozatokban is gyakran tűnt föl kisebb-nagyobb szerepekben, kosztümben éppúgy, mint korabeli figurák bőrében. Különös és erős színészetét természetesen a kabaré sem nélkülözhette.

Saját alkotása, Gugyerák, akit kezdetben csak barátai, ismerősei, kollégái mulattatására talált ki, látszólag egy idióta kisembert figurázott ki, valójában azonban hatalmas hagyományt folytatott, a szókimondó, az igazságra valamiféle különleges adottság, ösztön vagy éppen isteni kegyelem folytán rátaláló félkegyelműek, vásári szájalók, meg- és odamon-

dók hatalmas sorát folytatta. Emberi tartására az is jellemző, hogy amikor a lába már nem bírta kedvenc sportját, a teniszt, alapítványt létesített tizennégy év alatti teniszezők támogatására.