Egy (már idősödő) Fiatal
Mégis, a Hayward Galériában első ízben kapott alkalmat arra Londonban, hogy pályafutásának minden korszakát felidézze, és minden műfajt érzékeltessen, melyben kipróbálta tehetségét. A tárlat beszédes címe: Love is What You Want (A szerelem az, amit akartok).
A tárlat sajtóbemutatóján Emin is megjelent, és meglehetős meglepetést keltett jól szabott fekete ruhájával, szőkére festett, hosszúra növesztett hajával.De talánmég feltűnőbb volt, mennyire levetkőzte korábbi rebellismagatartását. Nem rejtette véka alá, hogy –a művészvilág trendjei vel dacolva – elkötelezett híve a Konzervatív Pártnak, járt a Downing Street 10.-ben, tanácsot ad David Cameron kormányfőnek, és meghökkentő módon helyesli a liberális-konzervatív koalíció kulturális politikáját, azaz a művészeti intézményeknek nyújtott támogatás alapos megnyirbálását. Megtudtuk, hogy a napokban motorcsónakkal lepte meg magát, házában belső medence van, ahol szinte mindennap úszik.
A retrospektív négy éve tartó előkészítésében Emin szorosan együttműködött a Hayward igazgatójával, Ralph Rugoff-fal. A hatalmas anyag nem tartalmazza Tracey Emin két ikonikus művét, az Everyone I Have Ever Slept With 1963–95 című (Mindenki, akivel 1963 és 1995 között háltam) sátrat, mely 2004-ben tűzvész áldozata lett, és az 1998-as My Bedet (Ágyam), mely jövőre, a londoni olimpia alkalmából egy nagyszabású, Charles Saatchi rendezte kiállításon lesz majd látható. Itt vannak azonban a nem kevésbé híres, használt Tamponok, melyeket, mint a sajtóbemutatón egy kérdésre válaszolva Emin elmondta, „ma már szégyell”, mégis helyet kellett kapniuk a várhatóan kaszszasikernek bizonyuló tárlaton.
A kiállításnak a szó legszorosabb értelmében vett fénypontjai közé tartozik az a tizenhat darab új neon mű, mely néhány, különböző színben villogó szóból (Life without You, Love is What You Want, Never, stb.) áll. Egy légtérben először tűnik fel a nyilvánosság előtt egy tucat önéletrajzi ihletésű, méretes és színpompás faliszőnyeg. Más képzőművészekkel ellentétben Emin saját bevallása szerint is a „szavak embere”, ez teszi őt különlegessé. Első szőnyege, a Hotel International című nem más, mint egy életrajz. Címét Emin gyermekkorának színhelyéről, egy évvel ezelőtt elhunyt édesapja szállodájáról kapta. Az anyagra applikált levelek, kézzel írott szövegek, ruhadarabok régi emlékeket, családi sztorikat idéznek fel, a KFC-re való utalás például azt a tényt, hogy édesanyja és nagyanyja egy Kentucky Fried Chicken-bolt fölött lakott a tengerparti Margate-ben. Emin egyik kedvenc kifejezési módja a tűzés, ami olyan munkaigényes, hogy ma már hat varrónőt foglalkoztat. Hangsúlyozta viszont: kizárólag olyan technikai feladatokat bíz rájuk, melyeket maga is könnyedén el tudna végezni. Ugyancsak családtagjairól és barátairól emlékezik meg az 1994-es keltezésű There’s a lot of money in chairs (Sok pénz van a székekben) címet kapott zöld kárpitozott karosszék ráillesztett részleteivel.
Tracey Emin jól dokumentált magánéletének legnagyobb tragédiáját, gyakran emlegetett, kishíján végzetes abortuszát idézi fel a Hayward Galéria egyik, a hasra esésig elsötétített termében vetített, általa rendezett, interjúformát öltő hosszabb videofi lm. A gyermekáldáshoz fűződő ellentmondásos viszonyát jelzik a Baby Things, (Bébicuccok) elnevezésű festett bronzfigurák is, melyek cipőre, zoknira, kesztyűre, kötött ingecskére emlékeztetnek.
A művész, aki úgy tűnik, már megunta a korábban oly sokkoló tevékenysége elleni támadásokat, leplezetlenül büszke, hogy a Haywardban állíthat ki. „Fiatalon a közeliWaterloo Roadon laktam, munkanélküli-segélyből éltem, de rendelkeztem egy belépővel, mellyel bármikor bejuthattam a Galériába. Órákat töltöttem itt, gyakran nem is a művészeti alkotásokra, hanem az építészetre, a terekre figyelve. Ez pályafutásom legfontosabb pillanata”– mondta.
