- Persona non grata lett Cannes-ban, a fél világ a fejét venné. Hogy érzi magát?

- Mostanra tudatosult, hogy tulajdonképpen mit tettem: sikerült belerondítanom a saját fészkembe. A kitiltás azt jelenti, hogy nem mehetek be a fesztiválpalotába, illetve annak százméteres körzetébe, ha esetleg kapok valami díjat, akkor majd kimorzéznak nekem bentről. Nem mondom, van bennem némi kíváncsiság, hogy vajon mi történne, ha közelebb mennék... Tudja, a persona non grata státuszra különösen büszke vagyok. Nem arra, ahogyan sikerült megszereznem, de a személyiségem számára ez egy kedves állapot. És abban is biztos vagyok, hogy ha élnének a szüleim, büszkék lennének rám.

- Amikor a Manderlay kapcsán adott interjút a Népszabadságnak, akkor épp azt mondta, hogy kommunista.

- Az is vagyok, nincs ebben semmi különös. De ezt sem túl jó manapság hangoztatni. Bár, ha azt mondtam volna, hogy megértem Maót vagy Sztálint, akkor sokkal kisebb lett volna a balhé.

- Nem gondolja visszásnak, hogy megvárták a vörös szőnyeges gálavetítést, és csak azután tiltották ki?

- De. Amennyire én tudom, ez nem Gilles Jacob igazgató és Thierry Fremont művészeti igazgató döntése volt, hanem a szervező-kuratóriumé, akik csak másnap ültek össze. Amit igazán sajnálok, hogy a cannes-i fesztivállal mindig nagyon szoros kapcsolatban álltam, és az borzasztó, hogy ennek most talán vége.

- Miért, gondolja, hogy végképp leírta magát?

- Remélem, hogy nem. Bár, ha egy művész bűnös, akkor bűnhődjön.Vállalom, hogy túlléptem az etiketten, borzasztóan sajnálom, hogy embereket megbántottam. Én csak szórakoztató akartam lenni, de beleestem a saját csapdámba. Tisztában vagyok azzal, hogy sokan nem értékelték humorként, amiket mondok. Most viszont évekre visszanyúlnak és kiragadnak szavakat a nyilatkozataimból, kihasználják, hogy angolul nem tudom tökéletesen kifejezni magam. Az biztos, hogy soha többet nem veszek részt nagyszabású sajtótájékoztatón. Csak kárt okoz nekem, a filmnek, a művészetnek. Személyes interjúkat adok majd, mert ilyen helyzetekben látom, hogy a beszélgetőpartner hogyan reagál a szavaimra.

- Akkor, gondolom, valójában nem szimpatizál Hitlerrel.

- Dehogyis, ez egy totális nonszensz. Hittem abban, hogy ha viccből ilyet mondok, akkor az emberek tudják, hogy nem komolyan beszélek. De rendben, akkor menjünk bele. Ha megnézi az utóbbi tíz év Hitlerről szóló filmjeit, felfedezheti, hogy a művészek elkezdték emberi lényként ábrázolni, mint például A bukás című műben. Hovatovább az is tény, hogy minden egyes emberben megvan a náci valamilyen szinten, a felszín alatt, mint ahogy Hitler, aki tényleg náci volt, mindemellett emberi lény volt. Most azt követelik tőlem: vonjam vissza azt is, hogy tisztelem Albert Speert mint építészt. Ez nevetséges, nem vagyok rá hajlandó. Számomra ő kivételes alkotó volt, és természetesen nem azért értékelem, mert háborús bűnös volt. Ez ugyanolyan tendenciózus támadás, mint hogy némely országokban kezdik visszamondani a Melankólia forgalmazását. A műalkotásnak semmi köze ahhoz, amit én felelőtlenül mondtam. Ha egy művész értéket képes alkotni, akkor annak igenis helye kell, hogy legyen Cannes-ban vagy a világ többi részén.

- A Melankólia a világvégéről szól. Miért izgatja ez ennyire?

- Rettegek a haláltól, menekülni előle viszont értelmetlen – ezt megtanultam. Számos alkalommal voltam már halálközeli állapotban, és noha nem vagyok vallásos, úgy érzem, hogy van valami szent az eltávozásban. A pornófilm kapcsán, melyet most fogok forgatni – ezt viszont nem viccnek szántam –, készültem a vallásokból is, számos szempontból összehasonlítottam a hit keleti és nyugati gyakorlatát. Az előbbiben sokkal több a fényesség, a szentlélek, ha úgy tetszik, az utóbbiban pedig a szenvedés. A pornó szó hallatán nem egy olyan unalmas műre kell gondolni, mint amilyenek, mondjuk, a hotelszobák csatornáin futnak. A film fő témája az erotika lesz, ehhez meg hozzátartozik a behatolás. Azoknak, akik nem bírják az őszinteséget a vizualitásban, készül majd egy soft verzió is. Hiszek abban, hogy a műveim nem elsősorban a provokáció vagy a szenzáció miatt sikeresek, hanem az őszinteségükért. A film egy nő élettörténetét meséli majd el, ez pedig több problémát felvet. Például a gyerekkori szexualitásét. Tudom, ez is tabutéma, nem is feszegetem majd a határokat, de valahogy meg kell majd fogalmaznom, hogy ez egy valós társadalmi jelenség, amelyről muszáj beszélni: az emberi szexualitás nagyon korán kezdődik.

- És tényleg Kirsten Dunst fog benne játszani?

- Nem hiszem. Az fog benne játszani, aki hajlandó lesz együtt dolgozni velem.

- A Melankólia főszerepét viszont Penélope Cruznak szánta. Mi történt?

- Amikor el tudtunk indulni a forgatással, épp mással volt elfoglalva. Elvárta volna, hogy toljuk el a forgatást miatta, de ahogy nem vártam Nicole Kidmanre sem annak idején, Penélope sem diktálhatott.

- Miért árulja el a Melankólia elején, hogy az egész világ elpusztul?

- Ha belegondol, a filmek kilencven százalékának előre tudjuk a végét. Nem maga a cselekmény a fontos, hanem hogy a néző hogyan reagál pszichésen arra, amit tud. A Melankólia a halál általi megtisztulásról szól, ez pedig mindenkit izgat. Ötéves korom óta kínoz a folyamatos szorongás, ami extrém fájdalommal jár. Ha az ember felnő, azt hiszi, hogy ez megszűnik, de nem így van. Az viszont igaz, hogy aki szorong, az sokkal jobban viseli a traumákat.

- A Dogville és a Manderlay után még adós az amerikai trilógia befejező darabjával.

- Ahogy ezt egy amerikai kollégájának sikerült korábban pontosan megfogalmaznom: most, hogy nem republikánus elnök van az Egyesült Államok élén, már nem izgat annyira a téma. De amint ez a helyzet megváltozik, jön a befejező rész.