A népi írókat, Kovács Imrét, Szabó Zoltánt és a többieket pedig úgy ismerte kislány korában, mintha családtagjai lettek volna. Akit Cserépfalvinak hívnak, attól persze nem is olyan szokatlan ez. Cserépfalvi Katalin, a híres könyvkiadó Cserépfalvi Imre lánya ott nőtt föl részben a Váci utcai könyvüzletben, részben a Mária Valéria (ma Apáczai) utcában, ahol a lakásuk és a kiadó volt. Csak 1944-ben, a német megszállás elől kellett egy időre vidékre költözniük. Ez a néhány vidéki hónap azonban, amit az Egerhez közeli Szarvaskőn töltött, élete meghatározó emléke maradt, számára ez volt az első nagy kaland. Pár évvel ezelőtt, idős fejjel meg is írta ezt az időszakot Mimikoko illegális élete címmel könyvben. Immár Amerikában. Ma ugyanis Amerikában él, nyugdíjas franciatanárnő, s neve Katalin Galligan-Cserépfalvira változott. Férje ír származású, nem tud magyarul.

Katalin magyarországi gyökerei azonban – mint a Mimikoko könyv is mutatja – nem szakadtak el, sőt egyre fontosabbá válnak. Részben azért is, mert megvan még a Cserépfalvi-villa a Budakeszi úton, amelynek kertészházában lakik, amikor évente egykét alkalommal hazalátogat. Részben az itthoni ismerősök, barátok miatt (mind kevesebb az élő: Lisziák Elek grafikus 2008-ban ment el, Hubay Miklós a minap). De hívja haza a Belváros is. Mimikoko világa.

Évek óta foglalkoztatja egy történet, amely itt játszódott le a háború előtt és a háború idején a pesti Belvárosban, s amelynek középpontjában az édesapja Váci utcai könyvesboltja áll, valamint édesapjának és körének kapcsolata az angol titkosszolgálattal. Igazi háborús krimi, kémekkel, rókaboában mikrofilmet csempésző futárnőkkel, kalandorokkal, arisztokratákkal, szerelemmel és halállal. Ehhez gyűjt adalékokat, fényképeket. Ennek tárja fel a részleteit, például édesapja és társai 1942-es letartóztatását és perét. Mint mondja, édesapja életéből ez kevéssé ismert, pedig még a halálos ágyán is azt vizionálta, hogy a Hadik-laktanyában tartják fogva. Közben kikutatott egy másik nagy sztorit is, Albert Göring történetét, aki testvére volt a nácivezérnek, de mindenben épp az ellentéte. Segítette az ellenállást, s Budapesten is járt, amint erről egy régi, belvárosi fotósműhely ügyféljegyzéke tanúskodik. A történetről (amely lapunkban is megjelent 2001-ben) nemrég forgatott filmet a BBC World, Katalin közreműködésével.

Most néhány napig ismét Budapesten tartózkodik, épp egy Migray nevű pesti kovácsmester nyo mait kutatja. Ebből az alkalomból találkoztunk a Váci utcában, egykori üzletük előtt, amely ma fehérneműbolt, s csak az emléktábla jelzi a kirakatban, hogy itt volt a híres könyvkereskedés. Szívesen mesél „a papáról”. Mi pedig szívesen jegyezzük fel, mert kevesen tudják, hogy mi történt Cserépfalvi Imrével azon kívül, hogy József Attila kiadója volt. „A háború után a Szikra megalapításában segédkezett, annak lett igazgatója rövid ideig. De komoly nézeteltérése volt Révaival, egészen a kezdetektől fogva, József Attila miatt, felháborítónak találta, hogy hamisítva akarják beállítani. Papa hiába volt baloldali, a kiadót Révai külön miniszteri rendeletére 1949-ben felszámolták – mondja Katalin. – He-

lyén a Horizont nevű orosz könyvesbolt nyílt, majd később az lett a Gondolat Kiadó könyvesboltja. Papa nyugati levelezését elkobozták, azt hitte, a Rajk-perhez kell bizonyítéknak. A hetvenes évek végén, amikor az emlékiratait írta, megpróbálta visszakérni, de azt mondták neki, hogy bezúzták. Ám a híres francia írók leveleit például nem zúzták be. Valószínűleg Aczél György kéziratgyűjteményébe kerültek. Valaki, aki irattárban dolgozik, mesélte, hogy időnként előkerülnek darabjai. Papa előbb a Horizontnak dolgozott, majd 1955-ben Kállai „Gyufa” Gyula behívta, és megbízta, hogy alapítson egy idegen nyelvű könyvkiadót. Részben azért, hogy a Rajk-perben érintett és akkor szabaduló fordítóknak legyen állásuk. Ekkor alapította meg a Corvinát, 1955-től ennek az igazgatója volt, innen 1963-ban nyugdíjazták. Egykori könyvesboltjának a szomszédságában volt a kiadó központja, a Váci utca 12.-ben. Egyik életrajzában az szerepel, hogy boltja államosítása után méhészkedett. „– Igen, de csak szabadidejében, a Budakeszi úti házunk hátsó kertjében, még nyugdíjas éveiben is” – igazítja helyre Katalin. No, de azt is szeretnénk tudni, hogyan alakult az ő élete, a kis Cserépfalvi lányé. Ezt nehezebb kihúzni belőle. Gyerekkorából mesél mozaikokat. Előfordult, hogy bátyja, András a lábánál fogva lógatta ki emeleti lakásuk ablakán. Egy lengyel emigráns fiú, Tadeusz egyszer a védelmére kelt: „Ezt nem lehet csinálni egy Mimikokóval!”– fakadt ki franciául. Hát így lett Kati Mimikoko. Egy másik mozaik: immár a Veres Pálné Gimnázium tanulója, állandóan lázad, az angolkisasszonyoktól átiskolázott, félénk osztálytársnői védelmére kel, s az sem tetszik neki, amikor hangos kommunista osztálytársnőjét csalással választják osztályelnökké. Maár Klára igazgatónő meg is kérdi tőle: hogy lehet egy mozgalmi embernek ilyen gyereke? Mire a felelet: „Dekadens nevelőnők neveltek.” A család a kitelepítést Major Tamásnak köszönhetően megússza, de Katinak az egyetemre való bejutását reménytelennek tartják. Így aztán megtanul oroszul (az otthonról hozott francia és angol mellé), és gyárakban tanít. De újabb rossz pontot szerez, amikor a kelenföldi textilgyárban megbuktatja a párttitkárt. Végül sikerül állást szereznie az egyik női lapnál segédképszerkesztőként, s levelezőn fölveszik az egyetemre, munka mellett végzi a magyar nyelvészetet. Tolmácskodik is, delegációkat vezet az országban és Budapesten, de nemcsak a szépet mutatja, olykor kiviszi a vendégeket kültelki kirándulásra, moziba is, hogy lássák, mi a valóság. Miközben a mellé rendelt sofőr mindent jelent. Ezért aztán, amikor elbukik 1956, úgy látja legjobbnak, ha itthagyja az országot. Párizsba szeretne menni, ahol a harmincas évek végén, még egészen kicsi gyerekként élt egy ideig szülei vel. De aztán, megfogadva Mama tanácsát, végül Amerikába utazik, Új-Mexikóba, majd Indianá ba. Ott az egyetemen folytatja tanulmá nyait, de közben tanít is, franciát. És ott ismerkedik meg férjével, egy „210 centiméter magas” klasszika-filológussal, Galligan úrral, akivel végül Észak-Karolinában telepednek le, Chaple Hillben. Születik egy fiuk, Brian, aki filmes és ötven szót tud magyarul, köztük azt is, hogy „egyedem-begyedem”. És nagyon büszke a „cserépfalviságára”, bár a nevet nem viseli. Katalin bátyja, András, szintén Amerikába került, még 1948-ban hagyta el Magyarországot, Falvey néven a számítógépszakmában dolgozott, s az irodalom nem nagyon érdekelte, míg magyar szakos második felesége rá nem vette az olvasásra. Fia fogorvos.

A „papa”, Cserépfalvi Imre 1991-ben halt meg. Még megérte a rendszerváltást, a kiadó újraindulását, de a csődbemenetelét szerencsére már nem. A kiadói jogok egy forintért egy ügyvédhez kerültek. Katalinra maradt az apai ház, s a Cserépfalvi szellemi örökség ápolása. A Váci utcában elsétál velünk a régi üzlethez, elmagyarázza, hogyan nézett ki a kirakat, odabenn melyik oldalon álltak a francia könyvek, s melyik oldalon a magyarok. Megjegyzi: a környezetből már csak a szembeni virágbolt hasonlít egykori önmagához.

A Cserépfalvi-villa kertészlakjában pedig megmutatja azt a szőnyeget, amely valaha a Mária Valéria utcai kiadóban szolgált, s amelyen a magyar irodalom jelesei váltak gyermekké egykor az ő mulattatására.

Névjegy

CSERÉPFALVI GALLIGAN KATALIN

Cserépfalvi-Galligan Katalin 1956 óta Amerikában él. Franciát tanít, kutatja a harmincas-negyvenes évek Budapestjét, könyveket, tanulmányokat ír. Igyekszik megérteni édesapja, a híres könyvkiadó korát és körét, amely számára a gyerekkor tündérvilága volt.