Tudósélet mint bestseller

Einstein századának legsúlyosabb pillanataiban tétovázás nélkül választott, milyen ügyek mellé áll.

Szoktam mutogatni Simon Singh A nagy Fermat-sejtés című könyvét: – Profithajhász kiadóként te kiadnád a matematika egyik nagy problémája megoldásának történetét? S amikor a matektól idegenkedők fölényes mosollyal utasítják vissza, megmutatom a szennycímlapon: „Negyedik kiadás”. (Utánanéztem, most sem kapható a 2004-ben megjelent kötet.)

Nem is csodálkozom hát, hogy az új Einstein-életrajz „No. 1 nemzetközi bestsellerként” hirdeti magát. A XX. századi tudományt megváltoztató és meghatározó „figura” mindannyiunkat zavar valahogy. Híres nyelvöltögetős képét nagyon is jellemzőnek gondoljuk, és nem tudjuk elhelyezni ezt a gesztust a szent tudományról alkotott elképzelésünkbe. (A könyvben benne van az eredeti kép, amiből kiderül Einstein baráti körben viccelődött csak.)

Hosszú hajjal feltűnösködő alakját nehéz komolyan venni, pedig Einstein századának legsúlyosabb pillanataiban tétovázás nélkül választott, milyen ügyekmellé álljon. Ismeretes, hogy miután értesült róla, hogy a németek uránnal kísérleteznek – Szilárd Leóval, Wigner Jenővel és Teller Edével közösen, de ismertsége okán hatásosabban –, szerepet vállalt az amerikai atombomba előállításában.

De még előbb is megharcolta saját harcát a nácizmussal. Elhagyta hazáját, és Hitler kancellárrá választása után, 1933-ban kijelentette: „Európának óvakodnia kell attól, hogy rég letűnt korok barbarizmusába essen vissza. Minden barátunknak arra kell koncentrálnia, hogy súlyosan veszélyeztetett civilizációnktól távol tartsa ezt a világjárványt. Én velük vagyok.” Mire a Kölnischer Zeitung így válaszolt: „Talán oda költözne, ahol biztonságos távolságban érzi magát a nemzeti érzés mérgező hatásától. Csak jó, ha a szellemek eltávoznak.”

Hamarosan kilépett a német tudományos akadémiából is. Az akadémia vezetői nem bánták, sőt közzé tették, hogy részükről ez „minden további intézkedést feleslegessé tesz”. Vagyis nem kellett „hibásan politizáló” társukat kirúgniuk.

INFÓ

JURGEN NEFFE: ALBERT EINSTEIN IGAZ TÖRTÉNETE

Typotex. 596 oldal.

Top 5

1. RAKOVSZKY ZSUZSA: VS

Magvető. Ki ő? Sándor vagy Sarolta?

2. SZÉCSI NOÉMI: NYUGHATATLANOK

Európa. Negyvennyolcas emigránsok Belgiumban.

3. STANDEISKY ÉVA: NÉPURALOM ÖTVENHATBAN

Kalligram. Mit csinálnak az emberek, amikor megtapasztalhatják a szabadságot?

4. MIKSZÁTHNÉ MAUKS ILONA: KÉT KÜLÖNÖS HÁZASSÁG

Palatinus. Az írófeleség emlékezik.

5. POLCZ ALAINE: KÉT UTAZÁS ERDÉLYBEN

Jelenkor. Útijegyzetek, 1989-ből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.