Tényleg, csaptam a homlokomra, miért is nem írtam már korábban erről az amerikaiműsorról, ha többé-kevésbé rendszeres nézője vagyok? Amikor a tévécsatornák közötti, enyhe bűntudattal kísért kattintgatás közben a 700-as Klubot kapom el, sokáig nem tudok elkapcsolni róla. Nem tudom levenni a szemem erről a kiszínezett prospektusvilágról meg a brosúrafejű műsorvezetőkről, akiknek minden egészségügyi, szociális és politikai problémánkra az az egyetlen válaszuk, hogy imádkozzunk az Úrhoz, s akkor minden rendbe jön.

Gondolom, hogy a CBN (Christian Broadcasting Television) nagy sikerű műsorát nem kell különösebben bemutatnom, elvégre a világ egyik legsikeresebb médiavállalkozása, amelyet a világszerte ismert Pat Robertson alapított évtizedekkel ezelőtt. A CBN sem szorul különösebb bemutatásra. Tudják, ez az a nagyon vicces amerikai tévécsatorna, ahol vezető hírként tálalják Stephen Hawking fizikus azon megállapítását, miszerint nincsen mennyország, a túlvilág pedig a haláltól rettegő emberek képzeletének szüleménye. A CBN erre persze megszólaltat egy keresztény egyetemi tanárt, aki együttérző képpel közli, hogy imádkozni kell az Úrhoz, s akkor remélhetőleg Stephen Hawking gondolkodásában is minden rendbe jön.

A 700-as Klub amúgy hihetetlenül professzionálisan megcsinált műsor, a hírszerkesztők kiváló érzékkel válogatnak az USA és a világ legfontosabb eseményei között, majd a kommentárokból rendre kiderül, hogy ha az Úrnak szavazati joga lenne, akkor kizárólag a jobboldalra voksolna. A 700-as Klub évtizedek óta sugallt üzenete szerint az Úr – magától értetődő módon – regisztrált republikánus választó, aki a lelke mélyén enyhe viszolygással figyeli a demokrata párti politikusok tevékenységét, s ha rajta múlna, ma nem Barack Obama lenne az Egyesült Államok elnöke. Arra az ellentmondásra, miszerint ha minden az Úr döntésén múlik, akkor az Egyesült Államoknak egy republikánus Isten akaratából vajon miképpen lehet demokrata elnöke, a műsorvezetők el szokták magyarázni, hogy az Úr próbára teszi az ő híveit, de ha erősen imádkozunk, akkor a baloldaliak és a liberálisok idővel megtérnek a jobboldalhoz, s minden rendbe jön.

A hírblokk után minden adásban portréfi lmet adnak egy-egy jó útra tért rosszcsontról, aki addig-addig tévelygett az erkölcsi fertőben, míg rá nem akadt a 700-as Klub stábja. A szerdai adásban láthattunk egy tetovált, szoláriumbarna, kidolgozott testű ötvenes urat, aki a saját elmondása szerint korábban férfiakkal feküdt le pénzért, a kapott összeget pedig kábítószerekre költötte, ennélfogva sajnos tíz éven át élt egy gardróbban. Ám egy nap szólt hozzá az Úr, s arról értesítette, hogy nem helyes dolog drogfiaként születnek, a Yale Egyetemen szereznek jogi diplomát, hosszú éveken át eszik a dollármilliomos amerikai ügyvédek keserű kenyerét, majd erről a rémes életről lemondva meghozzák azt a szomorú döntést, hogy a továbbiakban inkább igehirdető sztárok lesznek a tévében. Ennek következtében a Gordon Robertsonhoz hasonló embereknek idővel sajnos föl kell varratni az arcukat – elvégre ránctalanul, póthajjal és százezer dolláros műfogsorral nyilván sokkal szebben mutatnak majd a mennyországban, a szörnyű kínok között megfeszített, halálra gyötört testű Emberfia színe előtt