Magyar ezüst

Svéd, magyar és kínai reklámügynökségeket díjaztak az idei New York Festivals keretében az ENSZ Tájékoztatási Főosztálya nemzetközi reklámdíjkiosztóján a napokban New Yorkban.

A New York Festivals és az ENSZ Tájékoztatási Főosztálya által közösen támogatott díjat 1990-ben hozták létre azzal a céllal, hogy díjazzák azokat a reklámokat, amelyek a legjobban mutatják be az ENSZ szellemiségét és céljait. Az idén a zsűri tagjai több tucat televíziós, rádiós és nyomtatott, valamint új online médiaformátumban készült ENSZ-témájú reklámot tekintettek át, amelyek között például az emberi jogok, az AIDS, a fogyatékosság, a gyermekvédelem és a közútbiztonság témái szerepeltek.

Az aranydíjat a svéd Lowe Drindfords, Stockholm nyerte el Az élet lottója című integrált médiakampányával, amelyet a svéd „Mentsük Meg a Gyermekeket” számára készített.

Az ezüstdíjat amagyarDDB Budapest nyerte a Lassú letöltés című digitális interaktív kampányával, amelyet az Amnesty International Magyarország számára készítettek. Arra hívja fel a világ vezetőinek figyelmét, hogy teljesítsék a millen niumi fejlesztési célok ígéreteit. A felhasználókat arra kérik, hogy töltsenek le videókat majd ekkor megjelenik egy ikon az üzenettel: „Máris türelmetlen vagy? Csak 15 másodpercig tartott. Képzeld el, hogy 15 évet vársz az ételre.”

A kínai DDB Sanghaj nyerte a bronzdíjat a Zöld gyalogosátkelő című kampánnyal, amelyet a Kínai Környezetvédelmi Alapítvány számára készítettek azzal a céllal, hogy csökkenjen az autósforgalom. Egy zsúfolt gyalogosátkelőt lefednek vászonnal, amely egy óriási lomb nélküli fát ábrázol. A közelben zöld festékkel átitatott szivacsok láthatók. Amint a gyalogosok átkelnek a vásznon, és rálépnek a szivacsokra, zöld lábnyomokat hagynak hátra, amelyek a lombtalan fára zöld leveleket festenek, így üzenve, hogy sétával zöldebb környezetett teremthetünk. (ENSZ Információs Szolgálat)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.