Harc a lidón

Álomszerűen alakul az idei cannes-i filmfesztivál: a versenyfilmek színvonala egységesen magas, a jelen lévő csaknem ötezer újságíró egymást tapossa le, hogy bejusson a sajtóvetítésekre. A gálavetítésekre csak a legszerencsésebbek férnek be, tömegek állnak naphosszat szmokingban és kisestélyiben, ugrásra készen, belépőért könyörögve. A mustrával párhuzamosan szervezett vásárról az a hír járja, hogy hosszú évek óta nem volt ilyen nagy az érdeklődés.

A rendezvény és a verseny körüli felfokozott hangulat egyik oka, hogy „megérkeztek” az igazán nagy nevek a programban: például Terrence Malick, illetve a Dardenne testvérek alanyi jogon esélyesek az Arany Pálmára, így mindenki látni akarja a legújabb dolgozatukat. Az előbbi műve, a The Tree of Life (Életfa) ráadásul már a fesztivál első napjaiban legendássá vált, mindenki a negyvenkét év alatt öt nagy- és egy rövidfilmet jegyző amerikai mester bombasztikus mozijára készült, a vetítés előtt huszonöt perccel már lezárták a filmpalota kapuit. Hasonló jelenség korábban Quentin Tarantino Ponyvaregény című filmje (mely végül meg is kapta az Arany Pálmát) kapcsán történt.

Malick mozija kemény, karcos filmalkotás. Két és fél órán át keresi az élet értelmét, mintha Malick Andrej Tarkovszkij művészetét, mozgókép-költészetét gondolná, formálná tovább. A mozgókép mint lírai és intellektuális műalkotás ritkán fordul elő manapság, ez ha úgy tetszik, kifejezetten huszadik századi auteur filmalkotás – Malick újdonsága, hogy a digitális technikát is lelkesen használja az alkotási folyamatban. (Azért a 3Dmég szerencsére távol áll tőle.)

A kedélyeket pedig még az is borzolta, hogy a rendező nem jelent meg Cannes-ban; ahogy Henri Behar író a jelen lévő főszereplőnek, Brad Pittnek a sajtókonferencián megjegyezte: az enigmatikus Malick részéről több mint szerénység, hogy demonstratívan távolmaradt a vörös szőnyegtől .Hovatovább már-már sértő. Persze elhangzottak védőbeszédek is, melyek szerint Malick tulajdonképpen mindig is eltávolodott a készműveitől, távolmaradásában nincs semmi meglepő. Végül is lehet, hogy igaza van. Mind a kritika, mind a szakma már túlságosan felpuhult, hogy az Életfát befogadja, feldolgozza. Igazi megosztó műalkotás, vannak, akik remekműként beszélnek róla, mások elfuserált, lilaködös természetfilmnek tartják. Még véget sem ért a film utolsó jelenete, az első szakmai és sajtóvetítésen már intenzív füttykoncertbe kezdtek, amit nem tudott elnyomni a tapsolók hangja. Ám ha visszaemlékszünk a tavalyi fesztiválra, amelyen thai rendező, Apicsatpong Víraszethakul Bunmi bácsi, aki emlékszik előző életeire című buddhista filozófiával átitatott mozija nyert, egyértelmű, hogy idén nagyon könnyen Malick zsebében landolhat a fődíj. (Azért hátravan még Almodóvar és Lars von Trier is, ők sem esélytelenek.)

Jean-Pierre és Luc Dardenne A biciklis fiú (Le gamin au vélo) című műve kapcsán nem születtek hasonló reakciók, mint az Életfa láttán, mivel az ő stílusuk Malick világához képest ultranaturalista. Dokumentarista kamerájuk fókuszában mindig az ember áll, jelen esetben egy kisfiú, akiről egyszerűen lemond az apja. Egy gyermeknek nehéz ezt feldolgozni, ezt pedig Dardenne-ék remekül tolmácsolják – az viszont nem túl valószínű, hogy erre a formulára harmadszorra is kapnának Arany Pálmát. A művészet mosolygósabb arcát tegnap hozta el a Croisettere a finn Aki Kaurismaki: Le Havre című mozijában ő is maradt a saját stílusánál, az abszurd humornál. Komikus drámájában egy cipőpucoló is lehet hős, simán megmenthet egy a bevándorlási hivatal által üldözött fekete kisfiút. A szabályokat az életben is szereti átírni, ahogy fogalmazott, a világ változhat, ő viszont nem fog, és ezzel a lendülettel végigdohányozta a sajtótájékoztatót.

A szelekció kísérletezőbb és delikát műveit felsorakoztató Un Certain Regard szelekcióban is előfordulhatnak gyöngyszemek (tavaly itt versenyzett Kocsis Ágnes Pál Adriennje), a legnagyobb meglepetés egy amerikai független első film: a Sean Durkin rendezte Matha Marcy May Marlene. Noha olyan témával foglakozik, melyről már elég sokat láttunk-hallottunk, képes egyéni módon mesélni a szekták – úgy tűnik, a vallás az idei forró téma –, a társadalomból való kiesés, illetve visszakerülés esélytelenségéről. Főszereplője egy kiszakadni próbáló fiatal lány. Külön érdekesség, hogy a főszerepet a hírhedt gyereksztár ikerpáros, az Olsen ikrek fiatalabbik testvére, Elizabeth Olsen alakítja. Jó hír, hogy legalább akad a családban, aki tényleg tehetséges.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.