Muszáj Herkules

Andre Agassi: Open – Önéletrajz Könyvmolyképző, 528 oldal, 3499 forint

A közvélekedés sokáig úgy tartotta, az 1970-es évjáratú Andre Agassi sírfelirata annak a japán fényképezőgépnek a reklámszlogenje lesz („Image is Everything”, azaz, Minden a látszat), mely áruhirdetéshez maga adta az arcát, tizenkilenc esztendősen. A rövid szárú farmergatyájával, színes mullet (értsd: Bundesliga) frizurájával uniszex divatot teremtő popkulturális ikon, aki John McEnroe mellett a teniszsport legeredetibb egyénisége. Ám közel húsz esztendő múlva miszlikre tépte azt a hamis (portré)képet, amelyet a showbiznisz piaci termékeként, celebritásként a külvilág számára komponált.

A 2009-es Open (mely szó egyszerre jelent őszinteséget, és utal a nyílt teniszversenyekre) két állítása miatt bírt hírértékkel a bulvár számára: az ifjan kopaszodó Agassi parókát hordott és metamfetamint fogyasztott. Utóbbi miatt 1997-ben, az ATP-világranglista 141. helyére lecsúszva, egy drogteszten megbukott. Csakhogy nem a fenti kijelentések azok, amelyeket a sportág tekintélyes szereplői-fanatikusai, és a Szerző lánglelkű hívei a leginkább megütközve fogadtak. Ellenben a 2006-ban visszavonult, idén júliusban a Hírességek Csarnokába bekerülő, egykori világelső, nyolcszoros Grand Slam-győztes alábbi, rögtön az első oldalon olvasható kinyilatkoztatása: „…gyűlölöm a teniszt, gyűlölöm sötét és titkos szenvedéllyel, ahogy mindig is.”

A csigolyaelcsúszással született, csámpás-nyüzüge, eszes, töprengő fiúcska – nővérei és bátyja helyett –megvalósította iráni-örmény apja, kezdetben idomárja, rögeszmés illúzióját: számos hendikepje dacára a világ legjobb, rekordokat halmozó teniszezője lett, aki dollármilliókat hoz(ott) a konyhára. A környezetét állandó félelemben tartó, hajdani harmatsúlyú öklöző tenisz iránti megszállottságának oka a pénzsóvárság volt. Muszáj Herkules, ki sosem ismerte meg a játék örömét, nyolcéves korától versenyez: „Beköltöztettem apámat a fejembe – a türelmetlenségét, maximalizmusát, a dühét – végül a hangja… eggyé vált velem. Már nincs szükség arra, hogy az apám kínozzon. Ettől a naptól fogva magam is meg tudom csinálni”.

Az élsport ethoszával kíméletlenül leszámoló, tabukat sorra megdöntő opus az ütős labdajátékot az emberi teljesítőképesség határait feszegető-túllépő, modernkori, mediatizált gladiátormutatványosságnak írja le. Az önmagát a tenisz Michelangelójának becéző edző, Nick Bollettieri legendás, floridai bentlakásos akadémiáját, amely futószalagon termelte a klasszisokat, 1982-ben „gyerekmunkán alapuló teniszdologház”-nak minősítette a 60 Minutes. A tizenkét esztendős Agassit e televíziós riportműsor megtekintése után űzte szociopata-zsarnok apja a dickensi hangulatú fogolytáborba (furnérlemez falú barakkok, moslék, hangosbemondók).

A hidegrázós-hajmeresztő történetekkel teli, szépirodalmi értékű fejlődésregény az amerikai egyesült álom- és a bajnokmítosz lenyűgöző szatírája, amely alapvetően értelmezi újra a siker, a hírnév, a küzdelem, a lázadás természetét. Egyben bemutatja annak a tömegek által imádottirigyelt, barbár kölyök- és kamaszkort átvészelt fenoménnak az odüszszeiáját, aki képes volt megváltoztatni az életét, mikor ráébredt, az emberhez méltatlan: „A vágyaim és a cselekedeteim között húzódó törésvonal, ez az ellentmondás, az életem központja”; „…a testemmár nem igazán azonos velem, … Ennek következtében az agyam sem igazán azonos velem.”

Andre Agassi kritika és közönség által ünnepelt, mesteri műve – mely a névtelenséget kérő J. R. Moehringer, Pulitzer-díjas zsurnaliszta-íróval folytatott, kétszázötven órányi beszélgetés eredménye – megindító személyessége, bölcsessége, humánuma, pompás önreflexiói, (ön)iróniája, ördögi humora miatt varázslatos embermese. Az iskolázatlan, ám bámulatosan intelligens, legkisebb fiú elmondja: hogyan küzdött meg a sárkánnyal; viaskodott démonokkal; nyerte el az olyannyira áhított királykisasszony (a korszakos Steffi Graf) kezét; alapította meg példaértékű, egyetemi előkészítő campusát, hátrányos helyzetű, többségében afro amerikai gyerekeknek. És megosztja velünk azt a – mellbe vágóan korszerűtlen – felismerését, melynek segítségével azonos le(hete)tt önmagával: „Erre születtünk. Hogy legyőzzük a fájdalmat, ha lehet, hogy könynyítsünk mások szenvedésein. (…) a kórházfolyosókon tudjuk meg, miről is szól az élet.”

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.