Jézus Krisztus–Odüsszeusz: 1-1
Lehetne ez a címe az idei Budapest Transzfernek is. Ötödik alkalommal zajlik a városban a nemzetközi irodalmi fesztivál, amelynek hagyományosan a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) ad otthont, s amelynek programjai minden évben konkrét tematika köré szerveződnek. Szerencsére nem csupán „író beszélget íróval, a moderátor néha közbeszól” típusú fesztivál ez, attól talán még jobban kiszáradna a szánk a májusi melegben. A PIM-ben mindig ügyelnek arra, hogy a Budapest Transzfer interdiszciplináris legyen, vagyis hogy ne csak a papírlapok surrogjanak, ne csak könyvekről essék szó, de csatlakozzanak egyéb művészeti ágak is a kezdeményezéshez. Az idén például a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel működnek együtt: két kiállítás is nyílt a MOME hallgatóinak munkáiból, rögtön kettő is.
Az egyik keretében a tipográ fiai újragondolást járták körül, azt vizsgálták, hogyan lehet műalkotást kreálni a betűkből azok újrafelfedezésével. A másik pedig igazi parafrázisparádé: klasszikusnak számító festőművészek híres munkáit dolgozták fel a hallgatók, ikonikus képeket újraírva, -festve, -fotózva, hiszen több esetben még a technika sem volt ugyanaz, mint az eredeti esetében. Igazi Újraírt történeteket kreáltak, miként a kiállítás címe is sugallta. Ezzel párhuzamosan pedig divatbemutató zajlott a PIM falain belül, a MOME-sok ruhaterveit a Budapest Kortárstánc Főiskola hallgatói mutatták be. Minden ruha újrafelhasznált, átalakított anyagokból készült.
Korántsem véletlen ez a sok „újra”, a fesztiválmottójamegegyezik ugyanis a kiállítás címével: Újraírt történetek. És persze, lévén irodalmi fesztivál, a főszerep mégiscsak a meghívott belletristáké, akik feladatot is kaptak. Nevezetesen, hogy Kafka Az átváltozás című elbeszélésének első bekezdéséből kiindulva írják meg saját metamorfózis-elbeszélésüket. Hogy kiderüljön, melyikük mit hoz ki a világirodalom egyik legismertebb hangsorából, Györffy Miklós fordítását idézve: „Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában. Páncélszerűen kemény hátán feküdt, és ha kissé fölemelte a fejét, meglátta domború, barna, ív alakú, kemény szelvényekkel ízelt hasát, amelyen alig maradt már meg végleg lecsúszni készülő paplana. Számtalan, testének egyéb méreteihez képest siralmasan vékony lába tehetetlenül kapálódzott szeme előtt.”
Mi miért nem tartunk ilyen showman írókat? – kérdezi mellettem M., miközben Vladimir Balla szlovák író szavait fordítja a tolmács. Nyugalomra intem, tartunk mi is, tartunk, de különben meg az van, hogy tényleg minden mondata, minden válasza okos, virágos poén – újraírt Kafkája viszont annál tömörebb és szűkszavúbb. Ami elsőre „megúszásgyanús”, arról később kiderül, hogy dehogyis. Meg az is kiderül, hogy nagy újraíró. Komplett elbeszélést ollózott össze például úgy, hogy Dosztojevszkij Nyetocska Nyezvanova című kisregényéből kiemelte az összes mondatot, amely valamiképpen a síráshoz, a könnyekhez kapcsolódott. Az Újszövetség aztán három novellával gazdagította a Balla-életművet: onnan meg a fl uidummal összefüggő mondatokat emelte ki, és nem volt kíméletes Burroughs Meztelen ebéd című regényével sem. És hogy mire ment ki ez az egész nagy ívű műhelytitok-performance? Hát arra, hogy Kafkával ezt nem tudta megcsinálni.
Katerina Tucková cseh írónő a digitális ébresztőóra számlapján felbukkanó pálcikák variálhatóságával játszik. Az egyszerű egységek váltakozása egyszerre hív elő szimbólumokat a tudatból, s egyszerre mesél az idő múlásáról. Arról, hogy a huszadik század majdnem közepe óta (’42-ből indulunk ugyanis) milyen metamorfózisokon ment át ugyanaz a lakás. Az ő átváltozása a Brünni történet címet kapta, a németek kitoloncolása a cseh városból hamisítatlan kelet-európai sztori. Dragomán Györgyé is az: Samsa itt egy börtönben ébred féregként, egy titkos börtönben, ahol a fegyőrök minden eszközt bevetnek a fogva tartottak szóra bírására. A tudósítónak itt kétszeres Kafka-érzése támad: Samsa biztos benne, hogy nem követett el semmit, és abban sem kételkedik, hogy előbb-utóbb kiderül az igazság, sőt hogy az őt sújtó erőszak sem őellene irányul, szóval semmi személyes –csakis az igazság kiderítése a cél. És bár fizikailag megvolna a lehetősége a menekülésre, mégis marad. Vesztére: három börtönőr dühösen és undorral veri agyon a fogoly helyén felbukkanó férget.
A csütörtöki írók művei talán nem ennyire szigorúan vett kelet-középeurópai sztorik. Egressy Zoltán az ember, illetve a féreg észrevétlen, belülről rohadását dolgozza fel, hogyan megy tönkre egy kapcsolat, hogyan jut el két alapvetően összetartozó fél az utolsó közös nyugodt reggeliig. Negatív szerelmes történet, amely végül nyugvópontra jut. Ignaczy Karpowicz lengyel író higgadtan gondolkodó novellával jön, amelyben Samsa a test és a tudat kapcsolatán mereng, és azon, hogy az ember által létrehozott fenomének közül melyiknek van legtöbb köze a fiziológiához. A kultúrának.
Bár a kiindulópont mindegyikük esetében az Átváltozás volt, az újraíráskor egészen másfelé tekeregtek a történetek szálai. Átváltoztatták Kafkát is, aki – akár kedvenceink között tartjuk számon, akár nem – az egyik legszilárdabb hivatkozási pont a kelet-közép-európai kultúrában. Akit mindenhol olvasnak ugyan, de – hangzott el a beszélgetésen – mi értjük talán a legjobban. Borges szerint két nagy történet létezik, az öszszes többi ennek, Odüsszeusz sztorijának és Jézus Krisztus szenvedéstörténetének az át-, tovább- és újraírása. S hogy az Átváltozás melyik nagy narratíva remixe? Karpowicz szerint a mitológiai hősé, Egressy a passióra voksol. Ez így: X.
Indokolt Kafkának a hódolat.
Transzfer ma
A Budapest Transzfer programjai ma is folytatódnak. Délelőttől újrahasznosított iparművészeti termékek bemutatójával (az ehhez kapcsolódó kézművesfoglalkozás során a Medence Csoport, Laczkó Juli iparművész, Antal Csaba, a Pillekő Projekt vezetője segíti a munkát) és tárlatvezetéssel várják az érdeklődőket a PIM-ben. Este hétkor pedig Imago címmel táncos költői kollázs látható-hallható, az előadás középpontjában Jorge Hernández Campos mexikói költő áll. A koreográfiát mások mellett Hernandez lányai adják elő.
