Multik, haza!

Ha nem is külön műfaj, de mindig sajátos, izgalmas színt képvisel az első kötet vagy épp az első film.

Frissességet, bátorságot, az akadémiai tudás meghaladását és tagadását várja tőle az ember, ha nem is a tehetség tobzódását, de annak ígéretét mindenképp. Almási Réka első mozija sokkal kiforrottabb képet mutat, mint várnánk, mintha nem is a bemutatkozás, hanem már a rutin filmje (harmadik, negyedik) volna. Kiforrott, koherens, és némiképp konzervatív felfogású művet tesz elénk, ezzel is jelezve, hogy nem célja a szabályok felborogatása, a fiatalos, mindent elsodró lendületnél fontosabb számára a mesélés fegyelme. És ez pont annyira jó, mint amennyire hiányolunk belőle néha egy kis fegyelmezetlenséget, szabálytalanságot, karcosságot.

A Team Building kevésbé a rendező, inkább a színészek filmje. Ők pedig szinte minden percet kihasználnak ebben a jutalomjátékot ígérő moziban. Ésmég az sem zavaró, hogy a forgatókönyv némiképp sematikus karaktereket kínál fel, itt van a Lázadó (Nagy Zsolt), az Izomagyú Kőbunkó (Kamarás Iván), a Stréber (Géczi Zoltán) a Jó, De Már Fáradt Nő (Szalay Marianna) vagy az Asztrológus (Vasvári Emese). Mégis az a szép az egészben, hogy a sémák között is megtalálnak valamit, ami mélyen emberi, szánandó vagy épp esendő, Kamarás úgy mond viccet, hogy sírni támad kedvünk, Szalaynak pedig elég egy fáradt ránc a szeme sarkában, hogy érzékeltesse: semmire se vitte a férfiakkal. A két szélsőséges pont Fullajtár Andrea, aki belesimuló, simulékony modorával elviszi a hátán az egész filmet, hiszen olyan jól hozza a multik által kitenyésztett menedzsertípust, hogy szinte örömmel utáljuk. A másik viszont Nagy Péter, az elvileg semleges Kívülálló fontos szerepében, ám ő mindvégig puha és alaktalan marad, akár a napra kitett vaj. Képtelen felépíteni az álmodozó, de már a kereteket elfogadó megalkuvóból a lázadásra megérett jellemet. A fordulat így erősen papírízű marad.

Egyszerre erős és gyenge maga a forgatókönyv is. Erős, mert kitűnően ismeri fel, hogy ebben a multikat zsigerből gyűlölő, ámmégis rájuk szoruló országban ezt a ziccert nem szabad kihagyni. Minden kenetteljes ostobaság, nyugati példabeszéd csak erősíti a nézőben a „szabadságharc” érzetét. Ugyanakkor mesél arról a szomorkás kelet-európai kiszolgáltatottságról is, amely arra kényszerít meglett embereket, hogy hasukra szorított labdákkal tipegjenek egymás mögött, vagy épp a magánéletüket is beleszőjék a céges hitvallásról szóló kisfilmbe, ami persze így sem lesz elég. Kiszolgáltatottság és az emberi méltóságot is legyűrő vágy kavarog tehát a csapatépítésben, egy olyan társadalomban, amelyben a közösség inkább délibáb, szitokszó, vagy vallásos révület. És gyenge, mert az egész filmhez méltatlanul átlátszó és didaktikus kerettörténetet választ (fájóan giccses, ahogyan a főhős kisétál a vászonról a szép, fotogén erdei tájban), a múlt felidézésének módja erőltetett és nem is nagyon odaillő. S talán hiba, hogy a végső nagy fordulatot is viszonylag korán lelövi, bár így duplán keserű a rabruhába bújt, leendő vezetők igyekezete.

Almási Réka magabiztosan mutatkozik be tehát, és kétség sem férhet hozzá, hogy van mondandója és azt is tudja, hogy miként fogjon hozzá a tolmácsoláshoz. Maga a megszólalás módja viszont még nem mindig meggyőző: az eredetiség feneketlen csapdái helyett a rutin menedékét választja. És ez talán jó is, főként ha azt is tudja, hogy a többlet a kockázattal kezdődik.

Mesél a szomorkás kelet-európai kiszolgáltatottságról
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.