A szerényen promotált kultúrpontot úgy találja meg a legkönnyebben, aki még sose látta, hogy elkezdi számolni a Balassi Bálint utca páratlan oldalán lévő parkolóórákat, és amikor eljut kettőig, nem megy tovább, hanem bekanyarodik balra. Ekkor érkezett meg. Meglepő a fogadtatás a szuterénben, ugyanis van egy elő-előtér, amelyet a legtöbb artmozihoz képest rendkívül progresszív felfogásban komponáltak meg, a régebbi Ikarus buszokhoz használt domborpettyelt PVC-burkolattal szigetelt betonlépcsőt a magasépítésben használt alucsőállvány-darabokkal tették munkabiztonsági szempontból kifogástalanná, ezen felül pedig olyan daliás teleüveg ajtót szerkesztettek a voltaképpeni előtér elé, amely a többi artmoziban szürreálisan modernnek hatna, így a nézők nem is hinnék el, ilyen ajtó nincs is, mondanák egymásnak, és igen bólogatnának.

Az igazi attrakció azonban a falazat burkolata, amely egyebek mellett olyan régi, hangulatos moziplakátokból áll össze, mint a Tűzoltó utca 25.-é (rend.: Szabó István) A sátán kutyájáé, amely természetesen nagyon ijesztő (Philipp és Pressburger Filmkölcsönző Vállalat, kizárólag az Omnia Mozgókép Palotában), a Koma kalandjaié (1972. május 25-től a Bástyában), a borzongatóan csábító „Kaland! Kaland! Kaland!” felhívással reklámozott Ördögcsapat című szovjet kalandfilmé és a Hahó a tenger!-é, a fogatlan Kovács Krisztiánnal.

A voltaképpeni előtérben egy csodaszép régi vetítőgép nyűgözi le a betérőt először, majd az műgond, ahogy a pincehelyiség mennyezete alatt futó csőrendszert a kultúrtér részévé tették: lekenték feketére, akárcsak a plafont, őszinte és hosszú szavatossági idejű munka, de figyelemre méltó az a pazarul üvegezett pult is, ahol a jegyeket adják, a korai Vágó István kori televíziós vetélkedőkhöz berendezett stúdiók szín- és formavilágát láttuk benne megelevenedni. A pult oldalára a mozi zavartalan működését segíteni hivatott adománygyűjtő dobozt szereltek, jelezve, hogy itt sem minden fenékig tejföl, akinek kortárs vizuális kultúrára van szüksége, annak nálunk extra áldozatokat kell hozni, mert különben egyszer csak nagyot koppan, azután elhallgat, mint azok a szerencsétlenek, akik úgy gondolták, hogy például a kórházi ellátásnak a vécépapír is szerves része, meg azok, akiknek az volt a tévképzetük, hogy a defibrillátor árát sem feltétlenül nekikmeg a szomszédjuknak kellett volna összedobni.

A pult mellett szép fotóportré-sorozatot tekinthettünk meg, mások mellettKieselbach Tamásról, El Kaszovszkijról és Till Attiláról, de az alkotó kilétére sajnos a jegyáruskisasszony segedelmével sem sikerült fényt derítenünk százszázalékosan, a kilencven százalék nekünk pedig, bizonyos jogi szempontok miatt, kevés. A fényképek alatt önkiszolgáló ásványvíz-adagoló nyert méltó elhelyezést, kap itt mindenki hideget, meleget, az utóbbihoz pedig remek gyümölcsteákat, cukorral, teljesen grátisz, már csak ezért is érdemes megjegyezni a házszámot (Balassi Bálint utca 15–17).

Az enteriőrben mindent egybevetve azonban megint csak a plakátok a legizgalmasabbak. Találtunk egy réges-régi darabot, amely az Óz, a csodák csodájának megtekintésére sarkallt egy hússzor húszas fotóval (Corvin mozi), egy népi demokratikus Csajkovszkij-adaptációra hívó grafikát (fsz.: Innokentyij Szmoktunovszkij) és egy hihetetlen Yves Montandfilm-promót, az ötvenes évek végéről; a film címe úgy szól, hogy Die Grosse Blaue Strasse, alcíme pedig úgy, hogy in einer seiner besten rolle. Megfejtés a szerkesztőségben.