A helyszín Koszovó, jelenleg Észak-Mitrovica, az albán többségű új ország északi szegletének az Ibarfolyóval kettészelt, főleg szerbek lakta városa.

Pedig nem volt mindig egyértelmű, hogy Hajnalkából bíró lesz. Az idealizmus és a rendíthetetlen igazságérzet elegye már korán lobbanékony természetű lázadót gyúrt belőle. Persze külföldi kollégáinak hamar világosság vált, miért tiltakozik a – szerinte – fölösleges biztonsági előírások ellen, és miért vitatkozik a testőreivel, amikor kiderült, hogy 1956 októberében született. – Ja, a forradalom gyermeke! – mondta róla megértően egy amerikai kolléga.

Anyukája egyedül nevelte fel Hajnalkát nővérével. A kemény munkát és az önfeláldozást az anyától leste el. A Radnóti gimnáziumba került, de továbbtanulás helyett az volt a terve, hogy lemegy egy kis cigányfaluba tanítani, mert „meg fogja menteni a cigányokat”. Emlékszik, direkt melléjük ült a buszon, nagyon nem tudta elviselni, ha valakit igazságtalanság ért.

Az iskolában megrökönyödve fogadták a tervet, édesanyja is nehezen viselte a döntést, ezért kötöttek egy kompromisszumot: Hajnalka felvételizik az egyetemre, és ha nem veszik fel, megy tanítani. A külkereskedelmi főiskola áruforgalmi szakára jelentkezett, abban a biztos tudatban, hogy erre a kiváltságos szakra úgysem jut be. A felvételi más szempontból is sorsfordítónak bizonyult: a vizsga előtti napon ismerte meg jövendőbeli férjét a strandon, akivel csak úgy volt hajlandó elmenni a másnapra tervezett randira, ha a felvételi jól sikerül. Felvették.

Nemsokára a Konsumex Külkereskedelmi Vállalatnál kezdett el dolgozni. Úgy érezte, ráállították egy pályára, de esze ágában sem volt élete végéig ott maradni. Közben megszületett a nagyobbik lánya, és Hajnalka jelentkezett a jogra, esti képzésre. Elsőre nem ment, mert nem volt hajlandó belépni a pártba, a következő évben azonban már nem mertek vitatkozni vele, és megkapta a munkahelyi ajánlást.Megkezdődött több évnyi boldog, de nagyon kemény rohanás: a békásmegyeri panelből a zuglói Konzumexig, aztán egyetem és gyereknevelés. – A férjemnek köszönhetem, hogy ezt így meg tudtuk csinálni –mondja Hajnalka. Smegszületett a második lány is.

A Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumában kezdett el dolgozni, és részt vett az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) és a Magyarország között folyó tárgyalásokon. De még mindig volt benne hiányérzet. Azon rágódott, ez az a szakma, amire ő született? A válasz egyértelmű volt: nem.

Harmincöt évesen bekopogott az óbudai bíróságra. A büntető ügyszak vezetője, Mikó Gergely bíró kicsit gyanakodva fogadta a csodabogarat, aki jó fizetésért beutazhatta a világot, és itt most titkárnak jelentkezik, hogy aztán bíró lehessen. Mindenesetre miután végighallgatta Hajnalka mondandóját, közölte: 7-8 hónap titkárkodás után, ha jól csinálja, mehet a dolog.

Hajnalka márciusban kezdte meg a munkát, leste a szakmai fogásokat, jegyzetelt, szívta magába a bírók szavait, ítéleteket írt. Mikó mellett Törőcsik Gáborné volt a nagymester. Hajnalka úgy érezte, felszabadult, és ezt a család is észrevette. Decembertől bíráskodott. – Izgultam, de olyan jó volt,mint amikor valakimegtalálja az igazi társát – meséli.

Aztán 2000-ben megakadt a szeme egy felhíváson a bírósági közlönyben: Koszovóba keresnek nemzetközi bírókat háborús bűntettek, etnikai hátterű súlyos bűncselekmények, terrorizmus ügyek tárgyalására. – Gondoltam, ez nekem való, ilyeneket itthon nem tudok tárgyalni –meséli még most is csillogó szemekkel. ENSZ-színekben 2001 szeptemberében Prizrenben kezdte tárgyalni első két ügyét.

Az egyik háborús bűntett volt szerb vádlottal, a másik etnikai hátterű emberöléses ügy. Két albán megölt két idős férfit, a feleségeiket súlyosan bántalmazták csak azért, mert szerbek voltak. Egy héten hirdette ki a két ítéletet. A szerb vádlottat fel kellett menteni, mert nem tudták kizárni a téves személyazonosságot, és voltak ellentmondások is. Ebben az időszakban annyi sérelem érte az albánokat, hogy hajlottak arra, hogy a vádlott ellen valljanak, csak mert szerb. – Közel voltunk a háborúhoz, megrendítő tanúvallomásokat lehetett hallani – meséli Hajnalka. Elismeri, nehéz volt néha nem kimutatni, mennyire az elmondottak hatása alá került. A két albán fiú együtt 36 évet kapott. Az ügy miatt négyre nőtt eredetileg kétfős testőrsége, és a biztonság kedvéért be akarták költöztetni egy katonai táborba, de az akaratos bírónő nem volt hajlandó elköltözni albán szállásadóitól.

Lelkileg megviselték, kifacsarták az ügyek, két év után hazajött. De továbbra is figyelemmel kísérte Koszovó történetét. Aztán írt egy kolléga a Balkánról: ismét szükség lenne rá.

A 2007-re ENSZ-gyámság alá helyezett entitásban minden bíró Pristinából járt le a körzetekbe tárgyalni. Hajnalka ezt nagyon nem kedvelte: ő a helyszínen, a helyi kollégákkal együtt szeretett dolgozni akár villany és víz nélküli épületekben, és nem a fővárosi elefántcsonttoronyban drága éttermek és kávézók bűvkörében. 2008-ban Koszovó kikiáltotta függetlenségét, az ENSZ ment, Hajnalka pedig 2009-ben csatlakozott az Európai Unió igazságszolgáltatást támogató missziójához, az EULEX-hez. Tudta, hogy Észak-Mitrovicában lesz a legnehezebb a munka, ahol a folyótól északra szerbek laknak. Ide kérte magát.

Bérelt egy kis szobát egy albán családtól, gyertyafénynél készült a tárgyalásokra az állandó áramkimaradások miatt. Az első tárgyalási napon nem is tudtak átjutni a híd északi oldalára a bírósághoz, mert a szerbek tüntettek az EULEX ellen.

Észak-Mitrovicában ugyanis Koszovó függetlenségének kikiáltása óta a helyi bírák egyáltalán nem tárgyalnak, mert nem tudnak megegyezi abban, hány albán és hány szerb üljön a tanácsokban. Így Észak-Mitrovica lakói jogi vákuumba kerültek, hiszen a polgári ügyek rendezése is teljesen leállt. Az emberek nem tudnak elválni, a gyermekelhelyezési ügyek évek óta húzódnak, a lopásokért nem bűnhődik senki, a tulajdonviták nem oldódnak meg. Kezdetben Észak-Mitrovicában csak három, nemzetközi bírából álló EULEX-testület tárgyalt – Hajnalka elnökletével, egyetlen tárgyalóteremben.

Az EULEX-hez automatikusan tartozó háborús bűncselekmények, a terrorizmus, a szervezett bűnözés és az etnikai bűncselekmények köréből egyre kevesebb van terítéken. A Hajnalka vezette tanács inkább a súlyos és sürgető ügyeket próbálja minél előbb befejezni, félévente tíz-tizenkettőt zárnak le. A kis ügyekből naponta öt-hatot be lehetne fejezni, de ahhoz az kell, hogy a helyi kollégák visszatérjenek a pulpitusra. Hajnalkának ez az álma: egy szerb és egy albán bíróval közösen ítélkezni lehetőleg egy etnikai hátterű ügyben, egyhangú ítélettel. Akkor úgy érezné, elvégezte, amiért Koszovóba jött. Nem rajta fog múlni.

Névjegy

KÁRPÁTI HAJNALKA 1956.

Bírónő, jelenleg az Európai Unió koszovói igazságszolgáltatást támogató missziójában, az EULEX-ben szolgál. A „forradalom gyermeke”, akit kanyargós út vezetett a bírói pulpitusig. A koszovói harcok után háborús bűncselekmények ügyében bíráskodott, albánok, szerbek sérelmeiben tett igazságot. Szakmáját hivatásként éli meg. Ma a jogi vákuumba került észak-mitrovicaiak életébe próbál enyhülést hozni.

Reviczky Zsolt