A következő dal

Két évtized a színpadon, egymillió lemez a közönségnél, és még ma is tízezer CD-nél többet vesznek meg tőle. Ákos-koncert lesz az Arénában.

Mindenki emlékszik azokra a jól ismert dalokra, melyeket a ballagás alkalmával majdhogynem bele tuszkoltak a diákok fejébe – Ballag már a vén diák, Búcsúzom tőletek cimborák –, de a kilencvenes évek végéhez közeledve ezek közé beékelte magát egy új szólam, ami azóta is elmaradhatatlan kelléke minden egyes búcsúztató ünnepélynek. Az Ilyenek voltunk.

A Bonanza Banzai 1987-ben alakult, azaz Kovács Ákos több mint 23 éve van a pályán. Hauber Zsolttal és Menczel Gáborral a Depeche Mode-hangzások adaptálásával sikerült őrületet generálniuk, olyat, amilyenre a Piramis-láz óta nem volt példa.

Szólókarrierje kezdetben a zenekarral párhuzamosan futott, 1994-től, az együttes felbomlásától új vonatkoztatási rendszert építve maga köré, továbbhaladt. A zenekarban is övé volt a vezető szerep, a zene nagy részét is ő alkotta, a szövegek pedig saját belső világát tükrözték. Sosem szerzett derűs muzsikákat, de éjfekete szövegvilága minden kóbor lélekhez utat talált.

Pályája töretlen maradt. Talán, mert így fogalmazta meg hozzáállását: „A magyar popsztár vagy hamar kifullad, vagy harminc évig ugyanabban a bőrgatyában énekli ugyanazt a slágert. Engemmás érdekel, mondjuk az a dal, amelyet még nem írtam meg.”

Ákos túljutott az egymillión, enynyi lemez eladására az utána kezdők már nem számíthatnak. CD-it manapság is sokan megvásárolják Az Arénában a tavaly ősszel megjelent A katona imája című album dalait énekli majd: ez is megkapta már a platina minősítést.

Infó

A Katona imája Ákos a Papp László Budapest Sportarénában május 14-én este 8-kor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.