A politikus művész
A XX. század másik két spanyol géniuszához, Picassóhoz és Dalíhoz hasonlóan Miró élete is hosszú és termékeny volt. 1983 karácsonyának első napján, 90 éves korában hunyt el. A kiállítás erősen hangsúlyozza Miró barcelonai gyökereit. Már az a tény is, hogy a közkeletű Juannal szemben ragaszkodott a Joan keresztnévhez, jelzi katalán identitása fontosságát. A korai termésből, a húszas évek elejéről kiválasztott A farm kép egy ideig Ernest Hemingway tulajdonában volt. Miró „a vidéken eltöltött egész életének összegzését” látta a Tarragona közelében található farmon készült festményben. A tárlat mindazonáltal bővelkedik legismertebb, legjellegzetesebb műveiben, felvillantja absztrakt és figuratív elemekből, formákból, színekből és alakokból álló, szinte lebegő, álomszerű kompozícióit.
Matthew Gale és Marko Daniel mégis be akarja bizonyítani, hogy nem ismerjük igazán Mirót, és a látszólag könnyen élvezhető festményeket egy erős politikai elkötelezettséggel bíró művész alkotta. Ebben a szellemben viszonylag kisebb jelentőséget tulajdonítanak Miró szürrealista munkáinak, noha aláírója volt az André Breton jegyezte A szürrealizmus kiáltványának, sőt Breton „mindannyiunk közül a legszürrealistábbnak” nevezte.
Nála a politika Franco előretörésével párhuzamosan került előtérbe, és első felindulásában dühös absztrakt festményeket vetett farostlemezre. Különösen jól mutat rá érzelmeire a Csendélet régi cipővel című alkotása. 1939-ben, a háború kezdetén Miró Normandiában dolgozott, ebben az időben készítette el a Barcelonai sorozatot képező ötven litográfiát. A Tate Modernben egy két termet összekötő hosszú falon helyezték el az emberevő óriásokat és egyéb szörnyetegeket ábrázoló nyomatokat. Háborús félelmei re utalnak a Konstellációk című sorozathoz tartozó képek is, köztük a Hajnalcsillag, melynek rózsaszínű, sárga és kék színvilágából egy ötszemű ijesztő arc mered a nézőre. Mirót még az 1968-as európai diáktüntetések is megérintették, mint erre többek között az 1968 május című, a zaklatott hangulatot érzékeltető képe is utal. A demonstrációk egybeestek a kulturális enyhülés jeleivel Spanyolországban, ahol 75. születésnapját életművének szentelt ünnepi év köszöntötte. A kiállítás fénypontjait egy kápolnahatást keltő, a célra külön kialakított nyolcszögletű teremben helyezték el. A párizsi Pompidou Központból, egy magángyűjteményből és a barcelonai Miró Alapítványból kikölcsönzött hatalmas Triptichonok 1961 és 1974 között keletkeztek. Színviláguk feltűnően eltérő, kettő vibráló, élénk, szivárványszerű, a többiben a fehér dominál. A mester, mint erre a tárlat sajtóbemutatójakor Matthew Gale emlékeztetett, kifejezetten élvezte, hogy egyszerre három vásznon dolgozhatott. Érdekes módon mégis ez az első alkalom, hogy az öt triptichon egy légtérben találkozik egymással, mert az első kettő már elhagyta Miró műhelyét, amikor a későbbieken dolgozott.
A sötét tónusú Egy halálra ítélt reménye című, 1973-as trió további jó példa a kurátorok számára Miró politikai vénájának felvillantására: ezzel egy katalán anarchista kivégzése ellen tiltakozott. A Franco idején lényegében belső emigrációban, Palma de Mallorcán élő festő végül elégtételt kapott a sorstól: világszerte ünnepelt alkotóként nyolc évvel túlélte a diktátort.
