Ami lehetne
Ez az ajánlás nemcsak azért érdekes, mert Balla Demeter a kötet összeállításának idején, egy szívműtéten átesve talán többet gondolt életre-halálra, mint máskor, hanem azért is, mert képei aligha találhatnának avatottabb befogadót a szívsebészeknél, akik Balla Demeterhez hasonlóan nemcsak azt látják, ami van, hanem azt is, ami lehetne.
Tehát, mondjuk a fényképész (írnék szívesen fotóművészt, de ez ellen Balla Demeter mindig tiltakozik) megörökít egy aszott, összetöpörödött gyümölcsöt, ám meglátja benne az elmúlást, a gondolatoktól innen-onnan ezerszer meggyötört, de soha meg nem fejtett véget is. Vagy lefényképez egy ószeres kirakatában, ellenfényben mutatkozó csecsebecséket, és a sziluettekkel megmutatja szomorú szöszmötöléseink hiábavalóságát is. És felfedezi egy ide-oda kanyargó csilipaprikában a betűk gyönyörűségét is, egy karfiol meg lélegző tüdővé vagy illékony füstté változik a róla készített fényképfelvételén. Balla Demeter valamit nagyon tud a fotográfiáról, hihetnénk: elég a sarkán körbepördülnie, és találomra exponálnia, a negatívra úgyis művészi végtermék rögzül. Hihetnénk, csak akkor bizony tévednénk, mert az ő képei nem véletlenszerűek, ahogyan ő fogalmazott korábban: a teremtőmunka soha nem esetleges.
Balla Demeter ma nyolcvanéves, hihetünk neki.
1931-ben a Szentes környéki tanyavilágban született, később Budapestre került, elektroműszerész lett az Ikarus-gyárban, mígnem barátjától kapott kölcsön egy könyvet, amelyben a fotósoknak szánt gyakorlati tanácsok mellett lehetett látni „klassz nőkről” készített felvételeket is. Balla Demetert azonban nem csupán a klassz nők kezdték érdekelni, hanem a fényképezés is, amely előbb csak szenvedélyévé, később tanult mesterségévé is lett. Készített riportokat, fotózta a való világot, cigány családot, várandós anyát, írókat, költőket, őket például úgy, hogy csupán személyes tárgyaikkal idézte meg őket. És készített tájképeket, aktokat, csendéleteket, nagyon sok műtermi felvételt, mely szerinte ugyancsak a való világ: „Amikor fényképeztem, mindig teremteni, létrehozni akartam. A képeimet azért komponáltam meg, mert ha a bennem megfogalmazódott gondolatokat az életből ellesett pillanatokkal szerettem volna megmutatni, nem lett volna elég időm, hogy kivárjam azokat”, mondta egyszer.
Egészsége néhány éve megroppant, ma már csak körülbelül 200 ezer negatívból álló archívumát rendezgeti. Egyebek mellett kapott Balázs Béla- és Kossuth-díjat, képeit jelentős gyűjteményekben őrzik, a New York-i Modern Művészetek Múzeumában például. S bár kevesebben tudják, de verseket, novellákat is írt, készített rajzokat, de ez már csak így van azzal, aki teremteni, létrehozni akar, mert nemcsak azt látja, ami van, hanem azt is, ami lehetne.
