Sankó feltűnő jelenség. Ezzel ő is tisztában van, szeret is rájátszani. Mi másért tenné, hogy tavasztól őszig szinte mindennap másfajta fekvőbiciklivel (rekumbenssel) jelenik meg a balatonalmádi parton. A 67 éves nyugdíjas a saját maga által készített speciális bringákkal önmagában is érdekes látványt nyújt, de amikor felül a fabiciklijére, hátast dob az egész Balaton-part.

Sankó ma már hozzátartozik a balatonalmádi városképhez. Nemcsak az ismerősei, barátai állítják meg lépten-nyomon, hanem a turisták is. Ő meg imádja, hogyha arról beszélhet, honnan szerezte be a csodajárgányaihoz való alkatrészeket, miként szedi darabokra, majd rakja újra össze a Sankó-féle fotelbringákat.

A tóparti városban hamar bele lehet botlani olyan emberbe, aki útba igazítja az idegent Sankóhoz. Már ha ezen a néven keresik, mert polgári nevén, Lőrincz Csabaként csak néhány családtagja képes őt beazonosítani. A beceneve egyébként egyidős vele. A családi legendárium szerint amikor a Sándor nevű öregapjának 1944-ben meghozták a hírt, hogy megszületett a kis Csaba, közölte, az ő unokáját nem Csabának hívják, hanem kis Sankónak. A többiek nem vitatkoztak vele, ráhagyták.

– A nagyeszűt keresi? El sem tévesztheti. Ahol mindenféle furcsa kütyüket lát egy házon meg az udvaron, na, ott lakik a Sankó – igazít útba egy helybeli. Pontosan fogalmazott. Sankó házának tetején saját gyártmányú szélkerekek forognak, még a kerítésen is működik egy függőleges tengelyű – nonfiguratív szobornak ható –miniszélerőmű. A szélkerekeken SGE felirat hirdeti: Sankó Green Energy. A teraszok korlátjai pedig valójában házilag gyártott napkollektorok. Nehéz lemérni, hogy az otthoni zöldenergiával pontosan mennyi megtakarítás érhető el, de az tény, hogy az „SGE-rendszer” fedezi a műhely világítását és a meleg víz előállítását.

Az udvaron fotelbiciklik sorakoznak, mellettük egy kifogástalan állapotban lévő Trabant 600-as áll.

– Nagyeszű? – kérdezem Sankótól, mire jót nevet. Így csak kevesen szólítják. Azért ragadt rá ez a másik becenév, mert az összes műszaki jellegű problémát saját maga szereti megoldani. A házában évtizedek óta nem járt szerelő, akármilyen hiba adódik, kijavítja. Sőt a barátai is hozzá hordják a tönkrement berendezéseiket, jobban bíznak benne, mint egy szakemberben. Pontosabban őt tartják „a szakembernek”. Mindenben.

Pedig Sankónak hivatalosan csak egyetlen szakmája van: esztergályos. Viszont mióta az eszét tudja, mindig szerelt valamit. Élete nagy részét különféle műhelyekben, gépek-szerszámok társaságában töltötte. Ha jól belegondol, már kisiskolásként pont ugyanazt csinálta, amit most nyugdíjasként. Annak idején, amíg az iskolatársai focizni jártak, ő kerékpárokat bütykölt, hajómodelleket készített. Mostanában reggel hét körül levonul a műhelyébe, déltájban tart egy kis ebédszünetet, hogy aztán este nyolcig újra barkácsoljon valamit.

Hogy mit? Például a fotelbringákat. Azt nem állíthatjuk, hogy egy egész élet munkájáról lenne szó, mivel négy évvel ezelőtt, 63 évesen készítette el az első saját modelljét. Először az interneten látott egy furcsa bringát, ami meglódította a fantáziáját. Azt mondja, hihetetlen öröm megtervezni és kivitelezni egy eredeti dizájnú kerékpárt. Eddig összesen húsz különböző modellt készített, de jelenleg csak nyolc áll a sufniban.

– Egyetlen darabot sem adtam el, és soha nem is fogok másnak készíteni – mondja. – Nem is tudnék más ízlése szerint dolgozni. Előfordul, hogy néhány hetes használat után „kiszeretek” valamelyik modellből. Ilyenkor szétvágok kettőt-hármat, és alkotok egy újat. Aztán megyek vele néhány kört a városban, és figyelem a hatást. Egyébként remek dolog háromkerekű rekumbensen ülve beszélgetni az ismerősökkel: látom rajtuk, ahogy húsz perc után kezdenek fáradni, egyik lábukról a másikra állnak, én meg vidáman pihengetek.

Amikor négy éve először járt körbe a városban egy fotelbringával, akadt néhány kínos-komikus pillanat is. Többen is azzal a kérdéssel állították meg: „Mi történt a lábaddal, Sankó?”

– Azt hitték, hogy ez valami tolókocsiféle. Akadt olyan ismerős is, aki megszidott, hogy miért gúnyolom én a mozgássérülteket. Kellett egy kis idő, mire mindenki elfogadta, hogy csupán egy egyedi stílusú bringáról van szó.

Amikor aztán Sankó később előjött a fabiciklivel, már osztatlan elismerést aratott.

– Az interneten láttam egy műanyag borítású kerékpárt, aminek messziről olyan hatása volt, mintha fából készült volna – meséli. – Nagyon tetszett. De hát miért is ne lehetne egy bicikli fából? Mondjuk fenyőből. Megterveztem, és elkészítettem. Tökéletesen működik, csak egy kicsit nehéz, 22 kiló. Úgyhogy főleg rövid távokra használom. Sokszor berakom a Trabiba, lemegyek vele a partra, és tekerek vele néhány kört. Végül is a fabringában a szépség a lényeg.

Sankót nem a fabicikli tette híressé Almádiban, évtizedek óta ismert figurának számít. Itt nőtt fel, a környéken dolgozott, többek között tizenhárom éven át volt szakoktató a fűzfői szakmunkásképzőben. Éppen harminc évvel ezelőtt váltotta ki az ipart, hogy maszek esztergályosnak álljon. Balatonalmádi házának udvarán felépített egy nagy műhelyt, ahol a nyolcvanas években négy-öt embernek adott munkát.

– Akkoriban nagyon ment a szekér. Egy zirci cégnek voltunk a bedolgozói, nagynyomású gőzborotvákhoz készítettünk különféle alkatrészeket. Megkaptuk a technológiát is, de hamar rájöttem, hogy néhány változtatással többet és gyorsabban tudunk termelni. A megrendelő hitetlenkedett, úgyhogy kiküldték a mérnököt meg a művezetőt, hogy nézzék már meg, mit csinál az a maszek. Leesett az álluk, amikor rájöttek, hogy a Sankó-féle módszer mennyivel hatékonyabb.

A rendszerváltással azonban az esztergályosműhelyben is lehúzták a rolót: egyik napról a másikra bezártak azok az üzemek, amelyek Sankó megrendelői voltak. Ágival, a feleségével – akivel éppen harminc éve házasok – összedugták a fejüket, és arra jutottak, hogy a szép nagy műhelyt egy merész váltással átalakítják vendéglátó-ipari egységgé. Kilencvenháromban meg is nyílt a Sankó söröző. Sankó hamar belejött a vendéglátásba, annak ellenére (vagy tán épp amiatt), hogy nem szereti az alkoholt. Másfél évtizednyi pultozás után végül három éve a feleségével együtt „nyugdíjba vonultak”, azóta bérbe adják a sörözőt.

Sankónak nincsenek hosszú távú tervei. Soha nem izgatta, hogy mit fog csinálni három vagy öt év múlva. Bármi is jut az eszébe, azt azonnal meg akarja valósítani. A tervezés és a munka sokkal jobban izgatja, mint az elkészült mű. A műhelyében például két éve porosodik egy hatalmas vitorláshajó-modell. Két méter hosszú, az árbocmagassága 2,2 méter, rádiójelekkel irányítható a kormánya és a vitorlázata. Többhetes kemény munkával készítette el, ehhez képest a modell még nem látott vizet. Sankó azt mondja, egyszerűen nem volt ideje rá, hogy levigye a tóra. Mintha magának sem akarná bevallani, hogy a modell kész állapotában jóval kevésbé érdekli, mint szerelés közben.

Sankó ma már csak ritkán mozdul ki Almádiból. Nyaralni például nem is jár. Amikor legutóbb Görögországban vakációzott, szinte végig unatkozott. Ült a nyugágyban a homokos parton, a lábát behúzta a napernyő árnyékába, hallgatta a tenger zúgását, nézte, hogyan csillog a nap a vízen. Közben azon járt az agya, de jó lenne most odahaza a műhelyben bütykölni valamit.

LŐRINCZ CSABA SANKÓ

Bár 1944-ben Csallóközben született, a háború után a családját kitelepítették, így gyerekkora óta Balatonalmádiban él. Élete során volt esztergályos – alkalmazottként és maszekként is –, szakoktató és sörözőüzemeltető. Most nyugdíjas ezermester. Gyakran idézi a mondást: „Jó munka és szép öregasszony nincs”. Mindezt csak azért emlegeti, hogy minden alkalommal megcáfolja. Ugyanis mindkettőben hisz.