A szégyenlős csípőrázó

Neve arabul azt jelenti, hogy „hálás lány”. Az 1977-ben, a kolumbiai Barranquillában született Shakira MebarakRipollt libanoni származású édesapja és kolumbiai édesanyja a pozitív gondolkodásra ösztönözte. Ezért is szokta azt mondogatni, hogy zenét nem csak érfelvágós hangulatban lehet szerezni.

Shakira már gyerekkorában nagyon kreatívnak bizonyult. Hosszú órákra bezárkózott háló szobájába, ahol verseket és meséket írt. – Édesapám vett egy írógépet magának. Annyira magával ragadott a látvány, ahogy írt, hogy én is kértem egyet –emlékezett vissza egy interjúban. Első szerzeménye fájdalomból született. Kétéves volt, amikor egyik testvére egy motorkerékpár-balesetben életét vesztette. A „Tus gafas oscuras” című dalt (Sötét szemüveged) édesapja ihlette, aki éveken keresztül sötét lencséjű szemüveget hordott, hogy elrejtse gyermeke elvesztése miatt érzett fájdalmát.

A hastánccal négyévesen, egy közel-keleti étteremben találkozott. Annyira magával ragadta a látvány, hogy helyben az asztalra pattant. A gyermekkor nem volt azonban teljesen felhőtlen. – Még kicsi voltam, amikor édesapám vállalkozása tönkrement. Apám elvitt egy játszótérre, ahol árva gyerekek játszottak, hogy megmutassa: mindig lehet rosszabb – emlékezett vissza. Talán innen ered szociális elkötelezettsége. A Pies Descalzos (Mezítlábak) alapítványán keresztül több iskolát építtetett Kolumbiában, nemrég pedig a földrengés sújtotta Haitin adott nagyobb összeget egy iskola újjáépítésére. Szót emelt Nicolas Sarkozy a romániai romákat Franciaországból kitiltó politikája ellen is.

Első átütő nemzetközi sikerét húszas évei derekán a Dónde están los ladrones? (Hol vannak a rablók?) spanyol nyelvű albummal érte el. A Music Television (MTV) televíziós csatorna meghívta egy akusztikus koncertre, amelynek anyagát lemezen rögzítették – ez hozta meg az észak-amerikai áttörést és piacra került Kanadában, Svájcban és Franciaországban is. Haja a forgatás alatt még ciklámen színűre volt festve, a jelképének számító szőke tincsek később születtek. A globális sikerek 2001-től jöttek, ebben az évben vehette át első Grammy-díját a Legjobb latin popalbum kategóriában. S szintén ebben az esztendőben tarolt hatodik nagylemezével, a főképpen angol nyelvű Laundry Service-szel, különösen annak legnagyobb slágerével, a Whenever, Wherever című számmal. Ez az album ötvözte a popot és a rockot és megtűzdelte az egyveleget latin és arab vonásokkal. A lemezre négy spanyol nyelvű szám is felkerült.

A világsiker szerénységén nem sokat változtatott. Szégyenlősnek tartja magát. Ellen de Generes, a színésznőből lett talk-show házigazda azzal cukkolta az énekesnőt, hogy klipjeiben elég sokat mutat magából. – Valamiből ki kell fizetni a számlákat – replikázott a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság „himnuszát”, a Waka Wakát is eléneklő sztár.

Magánéletében is nagy változást hozott a foci-vb. Antonio de la Rúával, a korábbi argentin államfő fiával, aki a menedzsere is volt, tíz év után szakítottak. A kolumbiai énekesnő párja a Barcelona sztárja, Gerard Piqué. A bulvársajtó hajtóvadászatot folytatott az első közös fotó ért, Shakira azonban mindenkit kicselezett: a képet kitette Twitter-oldalára. Mint később kitudódott aWakaWaka klipforgatásán ismerkedett meg a nála tíz évvel fiatalabb focistával.

– Huszonévesen rengeteg smink mögé bújtam. Túl a harmincon már tudom, az vagyok, akit a tükörben látok. Nővé értem – mesélte nemrég egy interjúban. Erről mostani budapesti koncertjén bárki személyesen meggyőződhet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.