A három gyermekével, háziorvos férjével Nagykanizsán élő harminchat éves fogorvos tíz éve döntött úgy, hogy elkezd futni. A miértre egészen egyszerű magyarázatot ad: „Megszületett második kisfiam, és gyengének éreztem magam, ezért edzeni akartam. A futás pedig olyan sportnak tűnt, ami a gyerekek mellett is űzhető.”

Míg másoknál a hasonló elhatározások után általában hétről hétre ritkuló, rövidülő edzések következnek, addig Lubics Szilviánál ennek épp az ellenkezője történt. Minél gyakrabban ment futni, annál jobban érezte magát, annál nagyobb távot tűzött ki maga elé. Először két-három, aztán öt, majd pedig tíznél is több kilométert futott naponta, noha korábban nem sportolt rendszeresen. Rákapott a futásra, s huszonöt éves korára úgy érezte, végre megtalálta a neki való sportot. Élvezte a magányt, a táv leküzdéséért vívott harcot, a jól eső fáradságot, és tetszett neki az is – vallja be mosolyogva –, hogy a pályákon, az utakon egyre könnyebben hagyta maga mögött a kocogó férfiakat, akik hiába is igyekeztek tartani tempóját. Egy év sem telt el, amikor teljesítette első maratoni versenyét.

Harmadik fia érkezése csak átmeneti szünetet hozott futókarrierjében, hiszen még néhány héttel a szülés előtt is edzett, Kolos világra jötte után pedig újra hamar előkerült a futócipője. Lubics Szilvia lendülete nem hogy megtört volna, a harmadik csemete érkezése után fanatikusabban rótta a kilométereket, mint valaha. Ekkor már a maratoni távolságok is rövidnek bizonyultak számára. Egyre több ultramaratoni – azaz 42 kilométernél hosszabb távú – versenyen indult, és mind jobb eredményeket ért el. Mindezt ráadásul úgy, hogy autodidakta módon tanulta az ultrafutást, képezte, fejlesztette önmagát, csak később segítette felkészülését edző. 2007-ben aztán eredményeire felfigyelt a hazai ultramaratonista szakma is, egy holland versenyen pedig a magyar válogatott tagjaként állt rajthoz, majd ezt követően még többször felhúzhatta a címeres mezt. A nagykanizsai családi ház nappalijában álló szekrényben sorakozó több tucat érem és kupa jelzi: a doktornő, ha elindult egy versenyen, majd mindig dobogón végzett.

Eredményeiről sokat elárul az is: az idén áprilisban egy olaszországi, száz kilométeres viadalon 8 óra 30 percen belül ért célba, ami alapján jelenleg ezen a távon a világ legjobb ultramaratonista futónői közé tartozik.

– Szilvia ma már világviszonylatban élversenyzőnek számít, itthon évek óta nem volt olyan futónő a szakágban, aki ilyen teljesítményekre lett volna képes – mondja Ujj Zoltán, az Ultrafutók Magyarországi Szövetségének elnöke. – A már önmagában is kiemelkedő eredményeket jelentősen felértékeli az, hogy Szilvia sok vetélytársával ellentétben nem gyerekkorában, hanem csak huszonévesen kezdett el futni. Ráadásul gyereknevelés, hivatás mellett küzdötte fel magát rendkívül céltudatosan a profi versenyzők szintjére. Azt hiszem, hogy a mai fiatalságnak, de talán az egész társadalomnak olyan példaképekre van szüksége, mint ő.

Lubics Szilvia egyre jobb futóvá érett, mind nagyobb távokat tudott maga mögött hagyni, ám mindez nem egy nehézség elég állította a hétköznapokon. Hogy fér bele egy háromgyermekes családanya életébe a napi négy-öt órás edzés úgy, hogy mellette még fogorvosi praxist is vinni kell? Nehezen – nevet a fiatalasszony –, de nem megoldhatatlan a feladat. Példaként azt említi: sokszor, miután a fiúkat elvitte óvodába, iskolába, futva megy rendelőjébe, hogy időt megspórolva összevonja a munkába járást és az edzést. Lubicséknál azonban a helyén kell kezelni azt, hogy „leszaladok a rendelőbe”: Szilvia és férje ugyanis a kanizsai házuktól 35 kilométerre lévő, Hahót nevű faluban dolgozik... Az odáig vezető, falvakon át kanyargó utakon ma már sok helybeli ismerősként köszönti az állandóan rohanó doktornőt. Sőt, az útba eső kocsmákból sem nézik már ki – pedig évekkel ezelőtt még furcsán tekintett rá cigarettázó, fröccsöző törzsközönség, amikor betért egy üdítőre.

– Szerencsére a férjem mindenben támogat, segít otthon és a versenyeken is, ő a legfőbb támaszom. Ráadásul mára sikerült megfertőznöm a futás szeretetével, túl van több maratoni versenyen, nemrég pedig ultratávot is teljesített – büszkélkedik Szilvia.

Bár a doktornő sok versenyt nyert már, volt válogatott is, egy nagy álmának tejesítése sokáig váratott magára. Akad ugyanis egy verseny, ami majd minden fanatikus hosszútávfutó előtt célként lebeg. Görögországban rendezik meg minden év szeptemberében a Spartathlon nevű viadalt, amely a világ egyik legkeményebb futóversenye. A résztvevőknek Athénból kell elfutniuk Spártába: a táv 246 kilométer, és eközben háromezer méteres szintkülönbséget is le kell küzdeni. A verseny kíméletlenségéről sokat elárul az: bár rajthoz is csak az állhat, aki korábbi eredményeivel kiérdemli az indulás jogát, még ebben a válogatott mezőnyben is gyakoriak a kudarcok. A mezőny fele-kétharmada nem ér célba, s akadt már olyan versenyző, aki tizenkét évig próbálkozott, mire végre először sikerült leküzdenie a távot. A legutóbbi, 2010-es verseny például 351-en álltak rajthoz, Spártába viszont csak 128-an jutottak el.

A tavalyi versenyen az indulók és célba érők között volt Lubics Szilvia. Eddig két magyar hölgy tudta teljesíteni ezt a távot, a kanizsai családanya volt a harmadik, ám a legjobb idő az ő nevéhez fűződik: 35 óra 32 perc és 12 másodperc alatt futott 246 kilométert.

– Életem legkeményebb versenye volt. Az első százhúsz kilométer után olyan állapotba kerültem, hogy a férjem, utóbb bevallotta, reménytelennek látta a célba érést. Mégis sikerült valahogy kilábalni a gödörből, s egyre csak mentem tovább. Húsz óra futás után az álmosságot kellett leküzdenem, az utolsó hat órában pedig a talpamon levő sebek nehezítették meg a haladást. Amikor azonban célba értem, rövid időre minden bajomról megfeledkeztem, óriási érzés volt, hogy meg tudtam csinálni a távot – eleveníti fel a nagy viadalt a doktornő, s gyorsan hozzáfűzi: – Az idén újra rajhoz állok. Megpróbálok javítani az időmön.

Noha Lubics Szilviát ma is változatlan erővel hajtja előre az, hogy még nagyobb távot fusson, még jobb időt érjen el, valamiben azért változott. Míg korábban elsősorban saját eredményeivel, teljesítményével foglalkozott, egyre gyakrabban gondol arra: tudását át kellene adnia másoknak. Egy tanítványa már van, s mind többször bukkan fel a Nagykanizsa palini városrészében lévő iskolában, ahol a testnevelő tanárral közösen tart futóedzéseket gyerekeknek.

LUBICS SZILVIA

Jászberényben született 1974-ben.

A jászapáti gimnázium elvégzése után 18 évesen került a pécsi egyetemre, ahol fogorvosi diplomát szerzett. Háziorvos férjével, Lubics Györggyel Nagykanizsán él, három fia van: Kolos hat, Botond tíz, Olivér pedig tizenkét éves. Hahóton praktizál, a Kanizsai Futóklub tagjaként versenyez. Becslései szerint – versenyeken és edzéseken – évente összesen 7200 kilométert fut.