Portfolio Points, hatodszor
Mi egyebet tegyen, akinek mindene fáradt már Gyöngyöspatától, tesz a brit arisztokraták worldwide szétszórt rongyrázására is, William, Kate, legyetek nagyon boldogok, csak csendben. A soros párbaj is hidegen hagyja, legszívesebben törölné az internetet, azt’ bánatos orgonabokrokat szagolgatna feszt, de hát a nagyváros, a televizelt kapualjak, a kutyaszar jutott neki.Mit tegyen hát? Kiállításra megy.
De hogy hová? A Suppré-Neopaint csoport hatodik alkalommal hozta tető alá a Portfolio Points című programsorozatot, amelynek műfaji megjelölése teljesen korrekt: kiállításdömpingről van szó valóban. Hatvan tárlat kínálja magát előzékenyen, és ez még csak Budapest, Pécsett további tíz. (A kiállító művészek és galériák, valamint a kísérőprogramok teljes listája a www. portfoliopoints.com címen érhető el.) A Portfolio Points a hagyomány szerint a fiatal képzőművészeknek nyújt bemutatkozási lehetőséget. Nem csak galériák ban, abban nem volna semmi extra – mozikban, kávézókban, és úgynevezett concept store-okban.
A firkász képe kölyökkutya korából – Dylan Thomas nyomán akár ez is lehetne az alcíme a Wesselényi utca 13. alatt található Shopp! Urban Art Galleryben látható fotótárlatnak. A mi graffi tink 15 éve cím jóval tárgyszerűbb és pontosabb, Blik, Nikon One és Rask ezt választották. A hazai writer kultúra meghatározó személyiségei ezúttal nem legfrissebb munkáikból válogattak – noha annak is örültünk volna nagyon, hiszen az utcáról induló fi rkászok mára mindhárman keresett dizájnerek, grafikusok, illusztrátorok, nemes egyszerűséggel: alkotók lettek. S nem is a régi rajzokról készült fotókat láthatunk a galérián. Inkább egyfajta személyes keresztmetszetet az elmúlt 15 évből. Ezeket a fotókat nem kompozíciós, inkább dokumentatív értékük miatt szeretjük. Hogy miből sarjadt ki a budapesti stílus. A soros akciók előtt és közben készített fényképek mellett ott vannak a valóban személyes baráti fotók, a testvéri hiphopbandával, a csoporttársakkal készült pózolósok, a tivornyák után lőtt csatatéri jelentések. Az S-Bahn körül ólálkodó rendőrök portréja, a saját rajz előtt állt tótágas pillanata, vagy az az állítólag semmivel össze nem hasonlítható momentum, mikor a writer harmatos hajnalban várja, hogy az éjjel elkészült rajz kigördüljön mondjuk a Déliből, és elinduljon valahová az országba. A világba.
E357 fotóit viszont egészen másért lehet szeretni. Az Anker Klubban látható képein a hazai és a magyar underground (hát, többé-kevésbé) zenei héroszai láthatók, de a művész elmondása szerint akadhat olyan is, aki életében összesen egyszer vett gitárt a kezébe, aztán úgy maradt. A lényeg: valami köze a zenéhez mindenkinek van, akit az ablakba aggattak. A fotográfusként, art directorként és magazinszerkesztőként működő E357 analóg filmjein és memóriakártyáin jócskán találni interjúfotózások alkalmával, de egész más stílben készült képeket – a most láthatók között is szintén találni ilyet. Ott van mondjuk SP, akit ma tinibálványként aposztrofál a bulvár zenei sajtó – de azért nem árt tudni, hogy egykor underground rapperként indult, mint ahogy azt sem, hogy járt ő kültelki kocsmában, mögötte a falon italreklámplakát, a sarokban meg trikós, hordóhasú nyerőgépmágus feszül. További kedves, érzékeny és szép fotókon ott van Péterfy Bori és Merényi Dávid, Kiss Tibi, a Realistic Crew Krizsója, az Akkezdet Phiai rap- és költőduó tagjai, Soerii és Poolek, a hiphopMC, Bankos szendvicsmajszolás közben, de láthatjuk az ugyancsak rapfixált amerikai előadót, Blu-t, a dél-afrikai megmondóembert, Ben Sharpát, vagy épp Daedalust. Utóbbit ki sem lehetett volna hagyni. Az ő 2008-as lemezének címét vette kölcsön E357 a kiállításhoz: Love To Make Music To.
Jakócs Dorottya grafikusnak a 400 Étterem-Bárban látható kiállítása előtt is elismeréssel adózunk az obligát viceházmester közben, ahogy Lynda Steven festőművész Café Vianban csodálható képei is okésak, nagyon. Hanem a Bakelit Multi Art Centerben kipakolt plakátok aztán tényleg. Pócs Péter, Orosz István és Duczki Krysztof munkái 1988 és 2009 között készültek – kiváló látleletei az elmúlt húsz évnek tehát. A Magyar Karma című, együtt korábban nem látható körülbelül félszáz plakát egy része közvetlenül az utcáról is ismerős lehet akár, gondoljunk csak Orosz István Tovarisi Konyec!-ára... Húsz év ötven plakátban – országesszencia.
A Portfolio Points kiállításai egy idő után bezárnak – a kiállítások már csak ilyenek. Egy kivétel viszont biztosan akad: a szervező Suppré-Neopaint csoport megfestette ugyanis Budapest egyik legnagyobb murál felületét, a Király–Kazinczy utca sarkán jó rég ott éktelenkedő, meglehetős randa tűzfalat. Egyrészt ráfért a rehab arra a sarokra. Másrészt viszont újabb bizonyítékot kaptunk, hogy akarat és együttműködés kérdése csupán, és a lehangoló falak gyönyörűen megújulnak. A kutyaszaros járdát és a televizelt kapualjakat ugyan nem semlegesíti a játszótér mögött újonnan felbukkanó festett rét és gyönyörű kék ég, de a szív talán könnyebb lesz kicsit.
