Azután az ötven év körüli családanya egyszer csak stílust vált, s első ki is nyomtatott regénye rögtön a bestsellerlisták élére, irodalmi díjak jelöltjei közé katapultálja – szólhatna így egy történet szüzséje. Ez azonban nem fikció, hanem életrajz, ismertető a szerzőről: Marina Lewyckáról.

Elsőként a Rövid traktortörténet, nemrégiben pedig az Eperföldek című könyve hozott világsikert. És mind a kettő megjelent már magyarul (Geopen Kiadó). Marina Lewycka ukrán származású Nagy-Britanniában élő, angolul publikáló írónő második regénye a szigetországban Two Caravans (Két lakókocsi) címen került a boltokba, de az Egyesült Államokban Strawberry Fieldsre keresztelték át és ennek tükörfordítása a magyar Eperföldek is. Lapunknak adott interjújában, egy kelet-londoni kávézóban a 65 éves, korát meghazudtolóan fiatalos szerző elmondta, hogy Amerikában nem használják a „caravan” kifejezést a lakókocsira, a szigetországban viszont a Strawberry Fieldset elkerülhetetlenül a híres Beatles-számmal azonosítanák az emberek. A Two Caravans cím a vakációra utal, ám az olvasók hamar rájönnek, hogy a cselekménynek kevés köze van az üdüléshez.

Lewycka gyorsan túl akart lenni második könyvén, és valóban, írói debütálása után két évvel már a piacon is volt az Eperföldek. Ha nem tudta volna, sokan figyelmeztették, hogy egy kirobbanó sikert aratott első regény után – a Rövid traktortörténet 800 ezer példányban kelt el Nagy-Britanniában – óriási várakozás nehezedett az íróra. Bár először a traktorsztori folytatásában gondolkozott, erről lebeszélték. Az Eperföldek ötlete Kentben, „Anglia kertjében”, Ashford és Canterbury között vonatozva jutott eszébe. Számos mezőgazdasági idénymunkással elegyedett szóba és megismerte az életformájukat, hallott vágyaikról, gondjaikról. A felkészüléshez komoly segítséget nyújtott egy brit szakszervezeti brosúra is, amely a szigetországban dolgozó ukránokról szólt. Canterbury szerepet kapott a regényben is, Lewyckát Geoffrey Chaucer Canterbury mesék című műve befolyásolta, ebben ugyanis a dél-londoni, southwarki Dolmány fogadóból a kenti városba tartó zarándokcsapat minden tagjának menet is, jövet is két-két történetet kellett elmondania az út megpróbáltatásainak enyhítésére. A XXI. századi vándoroknak ugyanígy megvannak a maguk sztorijai, még ha a legteljesebben a két ukrán főhős, Andrij és Irina karaktere bontakozik is ki. Lewycka, aki valaha édesanyjával, „idilli környezetben”, Lincolnshire-ben maga is szedett gyümölcsöt, kezdetben úgy gondolta, mindenki másnak majd csak velük össze függésben lesz szerepe, de azután nem tudott ellenállni a csábításnak, hogy „senkit ne veszítsen el”.

Lewycka alaposan utánajárt a részleteknek. Elmondása szerint fontos volt, hogy jól ismeri Ukrajna egymástól nagyon eltérő nyugati és keleti részét is, ahonnan Irina, illetve Vitalij származik. Míg a nyugati területeken erősebbnek érzi a katolikus vallásosságot, a jólétet, az Osztrák–Magyar Monarchia örökségét, keleten még mindig érvényesül a szovjet befolyás, kisebb a változtatás igénye. Mindez tükröződik a két főszereplő mentalitásbeli különbségében.

Nem véletlen az sem, hogy a fekete fiú Malawiból származik. Marina lánya, Sonia az afrikai országban dolgozik egy anyákat támogató egészségügyi szolgálatnál, és az írónő többször meglátogatta. A számára fontos ügyek a regényben is megjelennek, így például a ketrecben tartott csirkék szenvedése. Mióta az állatkínzás ezen formájára felhívták a figyelmét, megundorodott a szárnyasok húsától. A brit sajtónak köszönheti, hogy a kelet-európai bevándorlókkal való visszaélésről, a maffiózó típusú munkaerőközvetítőkről és a szexuális rabszolgatartásról is hallott.

Marina Lewycka munkatáborba kényszerített ukrán szülők gyermekeként 1946-ban egy kieli menekülttáborban született. Soha nem töltött hosszabb időt Kelet-Euró pában. Akcentusán érthetően nyoma sincs gyökereinek, hiszen a szigetországban nőtt fel és ott végezte tanulmányait is – angolnak érzi magát. Nagy becsben tartja a nyelvet, „ami valóságos ajándék”, az általa ismert „legrugalmasabb, legszebb, leghumorosabb kifejezési eszköz”, kelet-európai hátterét azonban nem tagadja meg. Azt gondolja magáról, hogy lelki alkata, lágy modora, a világtól való bizonyos elvonatkoztatottsága jelzi, honnan érkezett. A Rövid traktortörténet megjelenése óta többször is járt Ukrajnában – nem mintha a regényt kiadták volna anyanyelvén – és tartja a kapcsolatot váratlanul előkerült számos unokatestvérével. Szűkebb családjához fűződő kapcsolatát is befolyásolta első regényének világsikere: 96 éves korában elhunyt édesapja csodálkozva olvasta a nagyrészt önéletrajzi elemeken nyugvó történetet, testvére viszont nagyon rossz néven vette a főszereplő Nagyezsda húgának, Verának ellenszenves figuráját, noha annak jellemét, a kézirat „kontrollja” után kérésére előnyösebbre változtatta. A Lewyckaszülőktől egyébként semmit nem lehetett megtudni a családi múltról, soha nem beszéltek az őket ért tragédiáról. Az írónő maga szedte össze ismereteit a második világháborút megelőző ukrajnai éhínségről, melyben hétmillió ember vesztette életét, a munkatábori szenvedésekről és a nácik ukrajnai zsidóüldözéséről.

Lewycka láthatóan jól érzi magát a bőrében, az alig hat éve ráköszöntött jómódjának köszönhető új életformájában. Négyéves korában írta első versét és soha nem volt kétsége írói tehetsége felől – csakhogy erről nehezen győzte meg a világot. Miközben a Sheffield Hallam Egyetemen tanított újságírást és médiaismereteket, két regényt is befejezett, mégis harminchat „megalázó, demoralizáló” visszautasító levelet kapott kiadóktól. Hosszú ideig, jobb híján egy idősekkel törődő jótékonysági alapítvány számára írt brosúrákat. Ötvenes évei második felében elszánta magát: nem volt mitől tartania, így stílust váltott, melynek eredménye a szatirikus, humoros Rövid traktortörténet. Ezúttal a szerencse is mellé szegődött. Az egyetem beiratta egy kreatív írás tanfolyamra, ahol vizsgáztatója egyben irodalmi ügynök volt. Felajánlotta Lewyckának, hogy képviseli. Néhány hónappal később a nagy-britanniai bestsellerlistákon találta a nevét, majd a legrangosabb irodalmi díjakra jelölték.

Marina Lewycka a siker dacára kedves, közvetlen ember maradt. Perceken belül válaszol minden e-mailre, nem szűkmarkú az idejével, noha utazni készül és immár negyedik, háromnegyed részben elkészült regényén dolgozik. Időnként visszasírja régi, nyugodtabb életét, amikor „rongyokban és fésületlenül” is kimehetett az utcára, több ideje volt kertápolásra és a macskáira, no meg az olvasásra, barátokra. Találkozásunk végén egyetértünk abban, hogy áttörése mindenki számára biztatás, aki nehezen ér el sikert az életben.