Az 1970-es születésű, kutató hajlamú, nyughatatlan alkotó – kinek prózai és dalszínházi megbízásai is dermesztő teherbírásról tanúskodnak – mindemellett életben tartja 1992-ben alapított kísérleti műhelyét, a Random Dance-t.

A londoni Sadler’s Wellsben múlt év novemberben bemutatott opust –a meglehetős intellektuális képességeit kedvvel fitogtató McGregor szerint – Roy Porternek a felvilágosodás korát górcső alá vevő, 2003-as könyve, a Flesh in the Age of Reason ihlette (erre utal a mozaikszócím: FAR).Magam mégis egy torokszorító talján dalban véltem fölfedezni a darab kulcsát.

Felütésként négy nő érkezik a színre, fáklyákkal. Hamarosan egy, a Mc Gregor vízjelének tekinthető, posztklasszikus pas de deux-t látunk, kicsavart tagokkal – miközben Geminiano Giacomelli XVIII. századi szerzeménye szól, Cecilia Bartoli előadásában. A Vivaldi 1735-ös Tamerlánjában fölhasznált ária, a Sposa Son Disprezzata, egy szerelmes asszony kétségbeesett fohásza az őt megvető, hitetlen, kegyetlen férjéhez. Akitől azt kérdi bántalmazott, boldogtalan, mégis állhatatos oldalbordája: vajon hagyná-e őt meghalni. A zárókép erre szolgál válaszul.

A lenyűgözően részletgazdag, perfekcionista alkotás olyan hideg, mint a Reykjavíkban székelő Ben Frost miazmás-töredezett elektronikus zenéje és az izlandi Helgi Hrafn Jónsson – Björköt idéző – fémes éneke. Amely – hasonlóan a koreográfiához – nem tűri a harmóniát. A szenvedélymentes uniszex szólók, kettősök, követhetetlen tempójú csoportos táncok öntudatot, erőt, eleganciát, fölényt sugároznak – nincs helye a gyengeségnek, érzékiségnek. A fizikai tűréshatárukat feszegető, virtuóz táncművészeknek (öt nő, öt férfi) ujjhegyüktől lábfejükig kidolgozott minden egyes, provokatív tökéletességgel végrehajtott mozdulatuk – és izomtónusuk. Kivált nagyszerűek a szinkronmozgások.

A Lucy Carter káprázatos fénytervével (vakító fehéren világító fénytábla, napsárga reflektorok) ötvözött, anatómusi pontosságú, vegytiszta táncmű: egyetlen, (be nem következő) robbanás előtti pillanat. Villanásnyi idő,mikor a férfiak erőszakoskodnak egy nővel; egy pár megfogja egymás kezét; gépiesen puszit vált; perlekedik; a férfiú megcsókolja társnője fejét; a féltékeny fehérnép vegzálja vetélytársnőjét. A gyorsan múló epizódok hirtelen érnek véget, visszaáll a józan rend – mint a fénytáblán pörgő számsoroknál.

A tüntetően technicista-formalista FAR komor diagnózis az emberi érzelmek hiányáról. Ennek igazolása – a Sposa Son Disprezzatára reflektáló – befejezés is. Egy gyanút keltően intim duóban a táncosnő váratlan a földre fekszik, háttal. Férfipartnere úgy pásztázza a mozdulatlan alakot, felülről mustrálva, mint egy kórboncnok, majd közönyösen kisétál a színről. A törékeny test fölött pislákol a fénytábla.

A kódokkal dolgozó Wayne McGregor azt mutatja meg, milyen, amikor nem kalkulálnak a lélekkel. Külsőségekben tobzódó, „istentelen” fényártablója, noha az elme diadalát hirdető „Fény Századára” hivatkozik, valójában nyomasztó állapotrajz az új évezred 3T-s – Technika, Test, Tudomány – világképéről.

Komor diagnózis az emberi érzelmek hiányáról FORRÁS: TRAFÓ