– Csaplár Ferencnek köszönhető, hogy Kassák alakja valóságos emlékműként állt előttünk – magyarázza Sasvári Edit. – Nagy energiát fordított arra, hogy elismerjék, újrafelfedezzék őt, pláne képzőművészként. Hiszen a kádári kultúrpolitika mesterségesen választotta szét az író és a képzőművész Kassákot. Míg előbbi tevékenységéért 1965-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, utóbbi munkássága még egy tárlata finanszírozását sem érte meg nekik. 1967-ben az idős művész vágyott életmű-kiállítását a Műcsarnok „Szibériájába”, a Rákóczi úti, szűkös Fényes Adolf Terembe száműzték, ráadásul a költségeket is rá hárították. Mindenesetre a kultuszt, amelyet Csaplár Ferenc kialakított, Andrási Gábor kritikai Kassák-képe váltotta fel. Ezzel a művészettörténész természetesen nem Kassák Lajos nagyságát akarta megkérdőjelezni, csak az életművét árnyalni. A mi koncepciónkban az állandó kiállítás célja a figyelemfelkeltés, hogy tessék: itt a magyar művészet különleges alakja, érdemes rá odafigyelni! Az időszaki kiállításokban pedig a Kassák-problematika különböző aspektusait szeretnénk bemutatni – friss kutatásokra alapozva. Első ilyen összeállításunk a múzeum történetét bemutató tárlat lesz – tisztelgés az elődöknek.

A folyóiratok mentén tagolták az életművet

Szerencsésnek mondhatja magát az új múzeumvezetés. Nemcsak azért, mert a komplett felújítás költségeinek csak egy részét kellett az államtól (vagyis anyaintézményüktől) várniuk, másik részét egy nyugat- európai támogatónak köszönhetik. Hanem azért is, mert gyűjteményük iránt jó néhány kutató érdeklődik, és nem pusztán magyarok. Mint ahogy a múzeum látogatóinak 90 százaléka is külföldről érkezik. Kassák neve hívószó: valamiért a berlini építész, a lett igazságügyminiszter és a hongkongi üzletember is fontosnak tartja, hogy Budapesten járva betérjen ide. Maguk a budapestiek sajnos még nem annyira, de ezen változtatni próbálnak Sasváriék. Mint ahogy a napokban nyílt állandó kiállítást is igyekeztek látogatóbaráttá alakítani: a hangsúly a vizualitáson van, nem kell például többoldalas kéziratokat olvasni. A barokk épületben hatásosan elhelyezni ezt a modernista életművet ugyan nem volt egyszerű, de a puritán fekete térelválasztó falak, a piros posztamensek a hófehérre meszelt, patinás ablakkeretekkel és a ropogós parkettával együtt jól kifejezik azt a kontrasztot, amelyet Kassák berobbanása jelenthetett az 1910-es évek magyar művészetében.

Életművét egyébként folyóiratai mentén tagolták a kiállításrendezők. Így az állandó tárlat termeiben a kiállításnéző az 1915-ben alapított, antimilitarista Tett-től a Budapesten és a Bécsben megjelenő Ma című lapon át a Munka nevű újságig és a köré szerveződő munkásértelmiség-nevelő mozgalomig követheti az eseményeket. A címlapok között az 1920-as évekből való képarchitektúrákat, fotókat, a modernizmust képviselő európai folyóiratok hálózatáról készült infografikát, az író Kassák könyveiből összeállított tablót, digitális képkeretben szavaló munkáskórust és eredeti montázsokat is látni. Sasváriék az életmű problematikus kérdéseire ugyancsak utalnak a tárlatban: így a korai (1920-as évekbeli) konstruktivista Kassák-művek 60-as évekbeli újrafeldolgozására. Ám a máig rendszeres szakmai vitákat generáló problémát túlzottan hangsúlyozni sem akarták. Ellentétben az alkotó szinte összes művészi megnyilvánulásában tetten érhető imperatívusszal. Ezért nem volt kérdés, hogy az új múzeumlogó K betűjének szára egy felkiáltójel legyen!