A drámán kívül még egy tőle független adottsága lett: magyar-lengyel családba is született. Az apanyelve a magyar, az édesanyjától a lengyelt kapta. Kettős identitású emberként fogalmazza meg magát, így tudományosan, de azt gondolom, hogy ez nagy adottság, mondhatni, adomány, hogy valaki otthon nemcsak több nyelvet, de külön, különféle kultúrákat, szokásokat és konyhai recepteket kap. Kénytelen megtanulni a kultúrák közötti, sokszor érthetetlen akadályokon való átevickélés vagy átreppenés képességét már egész fiatalon. Szóval ha akarja, ha nem, tolmács lesz.

Ez a bevezető, remélem, elég érthetően mondja el, hogy Patrícia két kultúrában mozog egyszerre. Mit mozog, cikázik! Ő magát „hídembernek” jellemezte, pedig sokkal inkább expressz. Mondjuk a Krakkó–Budapest. Budapest–Krakkó útvonalon. Akárhogy is, de szerencsés ember. A kétnyelvűség és kétkultúrájúság közel vitte a legjobb dolgokhoz. Például ő tolmácsolt Andrzej Wajdának, amikor a nagy művész Wyspianski Menyegzőjét rendezte a budapesti Nemzetiben. „Beleszerettem a színházba” – magyarázza, miért úgy haladt a pályája a továbbiakban, s nem tévedt el, mondjuk az újságírás vagy a filozófia felé. Dolgozott dramaturgként, állást kapott a budapesti Lengyel Intézetnél. A kulturális központot akkorRafal Wis niewski igazgatta. Ő később nagykövet is volt Budapesten. Patrícia szerint ez volt az ő legjobb iskolája abban, amit azóta is művel: a kultúraközvetítés. A lényeg, állítja, hogy nem az embereket kell becsábítani a bármennyire is reprezentatív székházba, kulturális képviseletbe. A kultúrát kell odavinni, ahol azt egyébként is fogyasztják.

Ezt folytatta aztán Krakkóban is. 2000-ben az ősi lengyel főváros volt Európa kulturális fővárosa, s ebből az alkalomból egyfajta magyar évadot szerveztek ott. Kovács István történész, műfordító volt a főkonzul, és ő hívta ki Patríciát „egyszemélyes programirodának”. Amikor az évad rengeteg kiállítással, műsorokkal, roma napokkal, koncertekkel véget ért, a lengyelek kezdték kérdezgetni: hát ez most hogyan folytatódik a jövőben? Lesz-e jövőre is magyar filmfesztivál? Krakkóban van kulturális intézete több gazdagabb országnak – Magyarország csak Varsóban tart fenn hivatalos intézetet. Nem akarta abbahagyni tehát azt, amiben jól érezte magát, amit mások is akartak. Tíz éve így három barátnővel (a töb biek is magyarlengyel családokba születtek) ) alapítványt tettek Cracovia Express névvel, és megalapították a krakkói Magyar Centrumot. Vigyázni kellett az elnevezéssel, mert visszajutott hozzá, hogy volt, aki a „magyar belügyekbe való beavatkozással” vádolta meg a kezdeményezést. De már azt mondja, jobb nem emlékezni az ellenszélre.

– Én azt hittem, mindenki örülni fog ennek, hogy állami pénz nélkül is elkezdődik egy ilyen munka. A krakkói alapítványi bázis élete tízéves merő kaland. Egyszerre harc a lehetetlen kihívásokkal és rengeteg segítség. Elsősorban a lengyelektől, de sokszor váratlan megértéssel fogadták a kezdeményezést a magyar illetékesek is. A legnagyobb segítség az volt – meséli –, hogy Krakkó kellős közepén, pár méterre attól a helytől, ahol a középkori egyetem magyar bursája, kollégiuma volt, kaptak a várostól egy helyiséget. Kicsit, de a helyhez képest olcsón. Aztán kaptak egy nagyobbat.

Elkezdődhetett a munka, a szervezés. Mivel ez a központ nem előkelő diplomáciai rangú képviselet, hanem inkább privát misszió, a pénzt a programokra pályázatokkal és a maguk munkájával szerzik. És immár némileg történelmi távlatból sorolja: az alapítvány felemésztette a doktori ösztöndíját, a lengyelektől kapott fizetéseket, a drámafordítások tiszteletdíját, a tolmácsolásokért kapott fizetséget. Végül ott is laktam – teszi hozzá. 2003-ban már annyira nem volt pénz a működtetésre, hogy úgy látszott, fel kell hagyni az egésszel. Nem adta fel, és sikere lett. Az akkori kulturális tárca illetékese ígért évi hárommillió forintot a központ működtetésére. Ezt azóta is kapják. A programokra, rendezvényekre pályázatokkal és a maguk munkájával kell hozzákeresni a pénzt.

Nem lenne sok értelme itt felsorolni, hova nem vitte el a majd negyvenmilliós Lengyelországban a magyar kultúrát ez a kis csapat. Patrícia vaskos nyomtatványkötettel kápráztat el, amely mind erről, filmbemutatókról, kiállításokról, fotóbemutatókról, zenéről, táncról szólnak.

– Mindig azt vittük, ami a lengyeleket érdekelte. Ha az organikus építészet, akkor a Makovecz-életművet mutattuk be, ha kellett, akkor a formabontó művészeket. Ezért aztán itthon nem is tudtak hová tenni. Megkérdezem, észlelte-e, hogy nálunk a lengyelbarátságot mintha sikerült volna kisajátítania a politikai jobboldalnak? Patrícia erre azt mondja, nem tudja hová tenni ezt a dolgot. Ő értelmetlennek tartja, ha tőle azt kérdezgetik, kinek az embere, melyik politikai opcióhoz tartozik. És az ilyesmi egy ilyen törékeny vállalkozásnál lét-nemlét kérdése. Tudja, hogy a lengyelek kérték többször az éppen hivatalban lévő magyar illetékeseket: hagyjátok már életben ezt a kísérleti nyulat! Őket ugyanis elkötelezettségtől függetlenül érdekli a magyar kultúra – állítja. És nyilván, ha nem így lenne, nem játszanának a lengyel színházak annyi kortárs magyar darabot, nem lett volna Spiró György regénye, a Messiások lengyel sikerlistás. Pedig ez éppen a lengyel irodalom legnagyobb klasszikusainakmagán- és közéletéről szóló könyv. Mégis úgy találták, hogy a magyar írónak van számukra mondanivalója.

– Nekem mindegy, hogy a magyar kultúrát népszerűsítem ott, vagy a lengyelt itt. Olyan ez, mintha megkérdeznék, kit szeretek jobban: aput vagy anyut? „Anyu nevében” segített öszszeállítani Krakkó bemutatkozását Pécsett, amikor tavaly a magyar város volt Európa kulturális fővárosa. Abban is áll a hídembersége, hogy részese volt a kortársmagyar drámákat tartalmazó kötet kiadásának lengyelül, s az ő fordításában jelentet meg egy fiatal lengyel drámakötetet a Kalligram az idén. El kell mondanom, hogy Pászt Patrícia remekül válogat és fordít. A mai lengyel dráma az ő kínálatában arról szól, mint a legjobb magyar darabok. A húsz éve tartó átmenet, az elviselhetetlen történelem, nyelvi és kulturális értékzűrzavar szólal meg a színpadon. (Egyébként egy nappal azelőtt, hogy erről beszéltünk, védte meg Patrícia Debrecenben a doktori értekezését a kortárs lengyel drámairodalomról.)

A tíz év fárasztó rohanásban telhetett el. Szokatlan manapság, hogy valakik közügyet látnak el önálló vállalkozásban, önkéntesen. És olcsón. A krakkói centrum ugyanis megdöbbentően minimális pénzből működik. Most pedig egy elképesztő vállalkozásuk tart: a két ország tizenöt városát (öt magyart, tíz lengyelt) bejárja a Báthory Express magyar-lengyel kultúrkamion. Nemzedék- és kultúraközvetítő művészeti vállalkozás, amely egy kicsit a múltba réved. Abba, amikor ötven-negyven-harminc éve valahogy könnyebben találtak közös élményt, újdonságot, szenzációt egymásban magyarok és lengyelek. Házasságok is születtek. Most a kamionban vetített HU LOVE PL idézi fel ezt. Ducki Tamás és Katarzyna Zolich készítette, s benne magyar fiúk és lengyel lányok adják fel internetes párkereső hirdetéseiket videoinstalláció formájában. Szóval feléledhet a régi szerelem. Talán soha nem is hunyt ki igazán.

Pászt Patríciában biztosan örökké lobog.

Névjegy

PÁSZT PATRÍCIA

A budapesti Madách Gimnázium után Krakkóban, Debrecenben és Budapesten tanult. Fordító, tolmács, kulturális menedzser, aki példátlan civil módon létesített és tartott fenn társaival magyar kulturális központot Krakkóban. Nemrég védte meg doktori értekezését a fiatal lengyel drámáról Debrecenben.

Pászt Patrícia született színházi ember