Programapály Pécsen

Elképzelhető, hogy ezen a nyáron elmarad a Pécsi Szabadtéri Játékok, mivel a negyvenéves múltra visszatekintő rendezvényt idén nem támogatja a baranyai megyeszékhely önkormányzata.

A szabadtéri játékokon nyaranta 10-12 produkció 30–40 előadására válthatott jegyet a közönség. A produkciók közül általában négy a nyári játékok saját premierje volt, s ezek a bemutatók főképp a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Balett művészeire épültek. A műsorban hangsúlyos szerepet kapott a zene és a tánc, hisz a nyári játékok egyik célja az volt, hogy – nyelvi akadályokat leküzdve – szórakoztassa a Pécsre látogató külföldi turistákat.

Az idei műsorterv is a korábban bevált receptet követte, s a nyári játékok szervezői négy premierben gondolkodtak: egy kabaréválogatás, egy amerikai bulvárvígjáték, valamint Goldoni Kávéház című komédiájának bemutatását tervezték, emellett új produkciót vitt volna színpadra a Pécsi Balett, a 200 éve született Liszt Ferenc zenéjére koreografálva. A fentieken kívül három színház vendégjátéka, illetve két néptáncest és egy könnyűzenei fesztivál gazdagította volna a kínálatot.

A jelek szerint mindez veszélybe került. Vidákovics Szláven, a játékok igazgatója elmondta, hogy a fent leírt műsor finanszírozásához 43 millió forintra lenne szükség. E pénz nagyobb része bejött volna a belépőjegyekből és a szponzoroktól, Pécs városától 20milliót kért nyári játékok. A város azonban jelezte, hogy egy forintot sem tud adni. Ez esetben viszont a négy premierről le kell mondani, s a szabadtéri játékok nem szólna másról, mint a másutt sikeres és viszonylag olcsón megvásárolható előadások Pécsre szervezéséből. Ezt Vidákovics nem akarja, hisz akkor semmi sem marad a pécsi játékoknak egyéniséget adó műhelymunkából és saját premierekből. Az igazgató ezen a héten dönt arról, hogy lesz-e idén nyári játékok vagy sem.

Hoppál Péter, a Pécsi Közgyűlést irányító Fidesz–KDNP-frakció vezetője és a képviselőtestület oktatási bizottságának elnöke tudósítónknak azt mondta: a súlyosan eladósodott város rendkívül nehéz pénzügyi helyzetben van, s a nyár végéig megrendezésre kerülő fesztiválokra összesen 25 milliót tud biztosítani az önkormányzat. Ezen kívül még a Pécsi Országos Színházi Találkozó rendezéséhez járul hozzá a város 75 millióval. A szabadtéri játékokra viszont nem jut pénz.

Tavaly a nyári játékok – annak köszönhetően, hogy Pécs volt Európa Kulturális Fővárosa (EKF) – a szokásosnál több minisztériumi támogatást kapott, s összesen 60 millióból gazdálkodott. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy 2010-ben – rekordszámú – 12 ezer jegy fogyott el a két, belvárosi szabadtéri színpadon megrendezett előadásokra. Akkor senki sem számított arra, hogy egy évvel az EKF után összeomolhat a nyári játékok.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.