A „végzetes randevúra” 1995-ben került sor Ausztriában. Vértes Tibort egy osztrák főzőmester kínálta meg a saját készítésű italával, az élmény pedig egy csapásra megváltoztatta benne azt a képet, amit addig a pálinkáról őrzött.

– Megdöbbentett, hogy életemben először nem rázott ki a hideg a pálinkától, amelynek ráadásul valódi gyümölcsíze, gyümölcsillata volt – áradozik még ma is az akkori élményről.

Igazi szerelem született első látásra, de azt kár lenne tagadni, hogy Vértes Tibor életében már a pálinka előtt is akadt néhány „komoly kapcsolat”.

Móron született negyvenöt éve egy agrárértelmiségi családban. Távolabbi felmenői is kötődtek a mezőgazdasághoz: ősei a borkultúrátMóronmeghonosító svábok közé tartoztak. Édesapja, aki a környei állami gazdaság növénytermesztési ágazatát irányította, az iskolai szünetekben rendre magával vitte a fiát az aktuális agrármunkákra: hol a szántóföldre, hol a kertészetbe, hol meg a gyümölcsösbe. Az egész család természetesnek vette, hogy a kamasz fiú tizennégy évesen egy mezőgazdasági szakközépiskolába iratkozott be. De egyenes volt az útja az érettségi után is: 1987-ben szerezte meg a gyümölcs- és szőlőtermesztő üzemmérnöki diplomáját.

– Aranyélete volt akkoriban egy frissen végzett agrárszakembernek – mondja. – Válogathattam az állások között, naná, hogy a Móri Állami Gazdaságot választottam, ahol a körte- és a szilvaágazat vezetését bízták rám. Pályakezdőként kisfőnöknek szólítottak a beosztottjaim, szolgálati lakást kaptam és akkora fizetést, hogy alig tudtam elkölteni. Szegény édesanyám sírva fakadt, amikor 89-ben bejelentettem, hogy kimegyek dolgozni külföldre. Nem a pénz motivált. Világot akartam látni és meg akartam tanulni perfektül németül.

Első külföldi kalandja sok tanulsággal szolgált. Stuttgarttól nem messze, egy szőlő- és bortermeléssel foglalkozó cégnél kapott állást.

– Azt hittem, hogy amóri sváb aszszonyok munkamoráljánál nincs keményebb, de Németországban megtanultam, hogy a napimunkaidő akár tizenhat órát is jelenthet – mondja Vértes Tibor. – Más kérdés, hogy a főnök csak nyolc órát fizetett ki. Kemény lecke volt, egy év alatt fogytam vagy tíz kilót. Közben megtanultam németül, szakmailag is sokat fejlődtem, viszont azt is megfogadtam magamnak, ha egyszer valahol én leszek a főnök, nem fogom kizsigerelni az alkalmazottaimat.

A németországi tanulóévet követően Vértes Tibor néhány száz kilométerrel közelebb költözött Magyarországhoz: a Fertő tó nyugati partján, Purbachban (Feketeváros), egy osztrák gazdaságban vállalt munkát.

– Szó szerint családias közegbe kerültem – emlékezik vissza. – Úgy tekintettek rám, mint egy családtagra, és mindig pontosan kifizették a túlmunkát is. Valójában kertészeti szakmunkás lettem, mindent el kellett végeznem, ami egy tizenkét hektáros szőlőültetvényen csak adódhatott. Benne volt a pakliban, hogy letelepedem a sógoroknál, különösen azok után, hogy 1993-ban „úri állást” szereztem: a burgenlandi agrárkamara gyümölcstermesztési szaktanácsadója lettem.

Ekkortájt esett szerelembe a pálinkával. Mint kamarai szaktanácsadó került kapcsolatba Kurt Laglerral, az egyik legismertebb osztrák pálinkafőzőmesterrel. Aki egyszermegkínálta őt a saját főztjéből.

– Addig azt hittem, hogy a pálinka mindenhol olyan, mint amilyen nálunk odahaza volt. Hiszen mi is főztünk otthon, annak ellenére, hogy a családban szinte senki sem itta. Az apám főleg fizetőeszközként használta: házi kisüstivel jutalmazta a különböző alkalmi munkákat végző mesterembereket. Kurt Laglernél villámcsapásként ért a felismerés, hogy milyen is a valódi pálinka. Az a nap megváltoztatta az életemet, onnan kezdve tudatosan kerestem a szakkönyveket, bújtam a pálinkáról szóló szakirodalmat. Amikor már elméletbenmindent tudtam, ki akartam próbálni, hogy mindez hogyan működik a gyakorlatban.

Így aztán 1998-ban Purbachban vásárolt egy kis pálinkafőzdét. Első dolga volt, hogy vendégségbe hívta Kurt Laglert, akivel együtt végigfőztek néhány napot, majd saját kezébe vette az irányítást. Vértes Tibor pálinkafőzői munkássága egyértelműen hobbiként indult. Mivel a kamarai állását megtartotta, nem volt ideje arra, hogy nagy mennyiségben készítsen saját pálinkát, így eleinte csak bérfőzést vállalt. De hogyan!

– Én voltam a legdrágább bérfőző egész Burgenlandban – mondja. – Ráadásul szívfájdalom nélkül visszautasítottam azokat a kuncsaftokat, akik rossz minőségű cefrét hoztak. Egyszerűen nem akartam főzőmesterként a nevemet adni a gyenge minőséghez. Nem csoda, hogy az első évben alig tíz ügyfelem akadt. Aztán a következő években hírement, hogy ez a csodabogár magyar pálinkás milyen finom italokat készít. Egy idő után sorban álltak a főzdém előtt a kuncsaftok, nem is tudtam elvállalni az összes megbízást. Körleveleket írogattam a gazdáknak, amelyekben szakmai tanácsokat adtam nekik, hogyan kezeljék a gyümölcsöt és a cefrét.

Vértes Tibor 2002-ben válaszúthoz érkezett. Az volt az első év, amikor a főzdéje nagyobb bevételt hozott, mint amennyit kamarai szaktanácsadóként keresett. Éppen azt tervezte, hogy végleg átáll a pálinkafőzésre, amikor pár napra hazautazott Magyarországra az érettségi találkozójára.

– Az egykori osztálytársaim meg akartak kínálni egy kis hazaival, de nem fogadtam el az invitálásukat. Nem értették, hogyha egyszer egy főzdét vezetek, miért utasítom viszsza az igazi jófajta magyar pálinkát. Meghívtam néhányukat, hogy jöjjenek ki Purbachba, kóstolják meg az én pálinkámat, hátha akkor megértik a döntésemet. Meg is tették, és ugyanaz az élmény érte őket, ami néhány évvel korábban engem is. És akkor Szabó László barátom, egykori középiskolai osztálytársam felvetette, hogy egy közös vállalkozás kereté ben Magyarországon kellene felépíteni egy olyan főzdét, ami csúcsminőségű pálinkát állítana elő.

Az ötletet elég hamar követte a megvalósítás: zöldmezős beruházás keretében 2002-ben megnyílt az Agárdi Pálinkafőzde. A helyszín azért lett éppen a Velencei-tavi település, mert közel van a pálinka legnagyobb piacának számító Budapesthez, valamint a környéken híresen jó minőségű gyümölcsösök találhatók.

Az agárdi létesítmény új színt hozott a hazai pálinkafőzdék világába: megjelent a piacon egy luxuskategória, amely célzottan a legigényesebb vevőkörnek kínál saját főzésű pálinkát. A legolcsóbb félliteres kiszerelésű portéka például 4800 forintba kerül, a kuriózumnak számító vadmálna, vadszeder, madárberkenye pálinkákból viszont már a három és fél decis palack ára is 12 ezer forint körül mozog. A minőséggel sok gond nem lehet: ezt jelzi, hogy az agárdiak sorra hozzák el a díjakat a különböző nemzetközi és hazai pálinkaviadalokról. Csak az idén a bécsi Destillatán például 14 díjjal nemzetgyőztes (azaz a legsikeresebb magyar induló) lett az agárdi főzde, a hétvégén pedig Gyulán a szilvájuk Magyarország idei legjobb pálinkája lett, és a kereskedelmi főzdék legjobbjának is őket választották.

– Túlzás lenne azt állítani, hogy könnyen befogadtak volna a hazai kollégák. A hátam mögött azt mondogatták: „Nehogy már egy labanc mutassa meg, hogyan kell a pálinkát csinálni”. Mára sokat javult a helyzet, de azért a hátam mögött még mindig labancoznak néhányan.

A szakma egy ideig bolondnak nézte Vértes Tibort, a pálinkások azt hitték, hogy senkinek sem fogja tudni eladni a drága pálinkáit. Ehhez képest az agárdi főzde forgalma folyamatosan emelkedik, tavaly már 120 ezer palackot értékesítettek. Sokkal többet nem is fognak, még akkor sem, ha vevő lenne rá a piac.

– Maximum 140 ezer palack az a mennyiség, amelyért még személyesen felelősséget tudok vállalni. Ennél többet egyszerűen nem látnék át, márpedig olyan terméket nem dobhatok piacra, amelynek a kiváló minőségéről nem vagyok száz százalékig meggyőződve – mondja Vértes Tibor, aki viszonylag egyszerű minőség-ellenőrzési módszert alkalmaz: minden főzés után saját maga kóstolja meg az elkészült terméket.

– A minőség önmagáért fontos –teszi hozzá. –Mondok egy példát: volt egy hordó törkölypálinkánk, ami évekig állt a raktárban. Hiába felelt meg a minőségi előírásoknak, nekem valahogy nem ízlett. Végül persze eladtuk, de nem agárdi pálinkaként. Arra ugyanis nem vitt volna rá a lélek.

Névjegy

VÉRTES TIBOR 1966-ban született Móron.

Tatán érettségizett, majd 1987-ben Kecskeméten szerzett gyümölcs- és szőlőtermesztő üzemmérnöki diplomát. 1989–2002 között Németországban és Ausztriában dolgozott, majd hazaköltözött, hogy üzlettársaival megalapítsa az Agárdi Pálinkafőzdét. Ausztriában ismerte meg első feleségét, akitől még hazatelepülése előtt elvált. Idehaza újra párt talált magának, akivel közösen nevelik két kiskorú gyermeküket.

FOTÓ: KOCSIS ZOLTÁN