Kabbala kereskedelmi változatban

Újra botrány zaja kavarog Madonna körül. Az ötvenkét éves világdíva sok pénzt szedett össze az elmúlt időben, hogy lányiskolát alapítson Malawiban. Ám a projektet kénytelenek voltak felmondani. A dél-afrikai állam kormánya amúgy sem lelkesedett azért, hogy az amerikai popbálvány éppen Malawit választotta ki először örökbefogadásra, majd jótékonykodásra. Az iskolaalapítás jó ötletnek látszott, de feltehetően túl sokan túl gyorsan akarták megszedni magukat – állapította meg a minap egy a jótékonysági szervezeteket vizsgáló csoport. A malawi terv még kezdeti stádiumban volt, de a stábnak máris két luxusautót vettek, rengeteg pénzt szántak extra kiadásokra, az elképzelés körül nyüzsgők fizetésére. A sajtó azt gyanítja, hogy a „pénzlecsapoló műveletek” mögött a Madonna-közeli kabbalista társaság áll.

A díva és más hollywoodi sztárok is évekkel ezelőtt kötelezték el magukat a Berg család által alapított vállalkozás mellett. Az alapító, a most 81 éves Philip Berg eredetileg biztosítási alkusz volt, majd rabbivá nyilvánította magát. Az üzletet fiai és felesége viszi, igen jövedelmezően. Egyedül Madonna 18 millió dollárt adományozott nekik a The Wall Street Journal szerint. A család Kabbalah Centre néven világszerte hatvan tanulmányi központot működtet. Emléktárgyakat, amuletteket és kabbalákat forgalmaznak. A Madonna csuklóját díszítő rontáselhárító piros fonal karkötő ára 26 dollár. A kabbalista alapmű, a Zohár angol fordításának 23 kötetéért 415 dollárt kérnek, de árulnak CD-ket, DVD-ket, könyveket, így a népszerű Isteni szex című Berg-művet is.

Ugyan a kabbala a középkori zsidó misztikából ered, ez a kereskedelmi változat kevés kapcsolattal bír a vallással. Szó sincs arról például, hogy a követők – például Demi Moore és férje, Ashton Kutcher, továbbá Britney Spears, Lindsay Lohan, Gwyneth Paltrow – (vallásos) zsidók lennének. Paltrow az NBC amerikai tévécsatorna felmenőkutató műsorában felfedezte, hogy ükapja is kabbalista, valóságos csodarabbi volt. Cvi Hirs Pelterowitz állítólag olyan földöntúli képességgel rendelkezett, amivel képes volt megállítani a városát fenyegető tűzvészt.

Lesújtó véleménye van ezekről az állítólagos kabbalistákról Babits Antalnak, a filozófiatörténész maga is tanulmányozza és tanítja a zsidó misztikát. – Ez csak afféle „egy b-s” kabala –különbözteti meg a középkori eredetű misztikus tanítástól. Babits szerint az eredeti kabbalát kizárólag felnőtt férfiak tanulhatták. A mestertől a tudást kérdések formájában kapták, ezekre ellenkérdésekkel felelhettek.

A kabbala a zsidó szentírásban lévő titkos tanításokat, elrejtett üzeneteket keresi – magyarázza a kutató. Sokszor a héber szavakat alkotó betűk számértékéből, máskor a szavak fordítva olvasásából jutnak az üzenethez. Babits komoly tudománynak tartja a két b-s, „kóser” kabbalát, amelyet Gerschon Scholem, a judaizmus jelentős XX. századi kutatója a zsidó vallás titkos életének nevezett. A sztárok világával kapcsolatos misztikum sokkal inkább az üzlet, pontosabb a pénzgyártó marketing körébe tartozik. Jó esetben szabadidős „segíts magadon” öngyógyító tevékenység.

 

Gwyneth Paltrow
Gwyneth Paltrow
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.