Tíz ujjal

Jókor, jó helyen, gitárral a kezében, dallal a fülében született. Az ötvenes-hatvanas években még termett némi learatni való babér a feltörekvő tehetséges zenészpalántáknak, ráadásul Ausztráliában még mindig jobban kitűnhetett egy városról városra járó gitárvirtuóz, mint az amerikai vagy európai muzsikus tejútrendszerben.

Tommy Emmanuel ötévesen kapta első Maton márkájú gitárját, aminek már csak azért is nagyon örült, mert addigi gyenge minőségű hangszerei állandóan felsértették az ujjait. Nem vitakérdés, hogy igenis érdemes odafigyelni arra a gyerekre, aki olyan töretlen lelkesedéssel zenél, hogy azt még a karcsú nyakra feszülő húrok nyomán serkenő vér sem tudja kikezdeni. Ennek megfelelően hamarosan összeáll a családi együttes, és a The Emmanuel Quartet megpakolva lakókocsiját felkerekedik, hogy megmutassa magát a világnak.

Ám ha az ember összeszámolja magában, hány hasonló zenészpályáról hallott már, hamar eljut a következtetésre, hogy a szegény, fiatal zseni karrierje egyáltalán nem számít kivételesnek. Mégis kellett valami plusz, hogy évi háromszáz koncertre jó legyen és kétszer is jelöljék Grammy-díjra.

Példaképe gyerekkora óta Chet Atkins volt, tőle tanulta el és fejlesztette tovább a „finger picking” technikát, ami azon az ötleten nyugszik, hogy érdemes a gitárosoknak mind a tíz ujjukat kihasználni játék közben, és egyszerre pengetni a basszust a fő szólammal.

Érdemes, mert olyan ezerszínű műfajkavalkádot színpadra állító zenész, amilyen Emmanuel végigjátszik egy koncertet egy szál magában anélkül, hogy unalmassá válna. Zenekarral meg először koncertezik Magyarországon, sőt, ez az első olyan európai turnéja, amelyen nem egyedül áll színpadra.

Infó

Tommy EmmanueL Acoustic & Electric a Petőfi csarnokban április 18-án este fél 8-kor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.