Azt nyilatkozta korábban, hogy Hans Petter Moland rendezővel van a legszemélyesebb munkakapcsolata.

Így van, három filmet készítettünk együtt, jól kiegészítjük egymást: ő lassabb és elmélkedő típus, én pedig gyors és impulzív vagyok. Az első két közös film, az Abszolút nulla fok és az Aberdeen sötét tónusú dráma volt, így majd kiejtettem a kezemből a Hajszál híján úriember forgatókönyvét, látván, hogy vígjáték. El sem tudtam képzelni, hogy képesek lennénk közösen tető alá hozni egy komédiát, ami elég ok volt rá, hogy belevágjunk. Ráadásul a filmben látható humor modern, nem megszokott komédia. A dialógusok nem viccesek, inkább a karakterek azok.

Korábban három filmet forgatott Lars von Trierrel, most pedig a negyediken dolgozik, a Cannes-ra időzített Melankólián. Trier azt nyilatkozta, hogy az eddigi filmjei túl boldogok voltak, de most majd megmutatja. Ez azért elég ijesztő.

Az biztos, hogy nem egy könnyed vígjáték a Melenkólia, de megnyugodhat, csodálatos mű. Sőt még azzal is bátorítom, hogy egészen humoros lett, különösen az eleje. Larsszal dolgozni egészen különleges, az egész forgatás olyan, mintha csak játék lenne, és tét nélkül kísérleteznénk. Tudom, hogy néhány kolléga elkövette azt a hibát, hogy előre felépítette a karaktert. Ez végzetes, mert Lars hajlamos bármikor egy pillanat alatt meggondolni magát, és valami teljesen mást kérni a színészeitől. Emlékszem, amikor a Dogville forgatása alatt, miután már ötödik alkalommal erőszakoltam meg Nicole Kidmant, egyszer csak odajött, és megkérdezte, hogy nem tudnám-e e esetleg úgy csinálni, mintha egy romantikus komédiában lennék. Hogyne – válaszoltam, és akkor HughGrant módjára mentem neki hatodszor.

Ha már a nagy rendezőknél tartunk, nemsokára jön a mozikba a Thor című szuperprodukció: elképesztő költségvetéssel készülő képregény-adaptáció, az viszont zavarba ejt, hogy az eddig kvalitásos művekben és Shakespeare-drámákban utazó Kenneth Branagh rendezi, és ön is szerepet vállalt benne.

Manapság szinte minden második film képregény-adaptáció Hollywoodban. Egy 250 millió dolláros büdzsével készülő produkciót nyilván minél több ember számára kell vonzóvá tenni, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy le kell „butítani”. A különbség abban rejlik, hogy a forgatókönyvírók milyen munkát végeznek az alapanyaggal. A Thor esetében egészen kitűnőt, megértem, hogy Kenneth elvállalta: a sztori magva egy Shakespeare-stílusú apa-fiú-testvér konfliktus. Én meg azért vállaltam a szerepet, mert ő megkért rá.

Szabó István önre osztotta dr. Wilhelm Furtwängler szerepét a Szembesítésben. Ön szerint bűnös volt a neves karmester?

Istvánnak szinte minden műve komoly morális kérdésekkel foglalkozik. Az első film, amelyet láttam tőle, a Mephisto volt. Teljesen letaglózva jöttem ki a moziból. Felzaklatott. Nem tudom, hogy mit tettem volna Hoefgen, a színész helyében: lehet, hogy ugyanúgy cselekedtem volna. Ugyanez a helyzet a Szembesítéssel. Senki sem lehet biztos benne, hogy ő mit tett volna abban a politikai és kulturális helyzetben. Nagyon könnyen hozunk manapság ítéletet, hogy a második világháborúban kik voltak a jó fiúk, illetve kik a rosszak. Azonban a világ nem így működik. Minden egyes emberben megvan a potenciális hóhér vagy áruló, és ez akár egyetlen hibás döntésen is múlhat. Nagy rajongója voltam Szabó Istvánnak, így kaptam az alkalmon, hogy vele dolgozhassak. Kevés rendező képes ilyen intellektuális módon gondolkodni, ha mozgóképről van szó. Az ő ars poeticájában is megvan az kettősség, amelyet Magyarországon éreztem, amikor 1989-ben, néhány hónappal a berlini fal leomlása után ott jártam: a szabadság által okozott eufória mellett érezhetően megjelent a sötét oldal is.

Mától Titanic light

Április 8–16. között 18. alkalommal rendezik meg a Titanic Nemzetközi Filmfesztivált. Az állami támogatások jelentős megcsappanása miatt idén a fesztivál fődíjával járó 10 000 eurós jutalom elmarad, és a szervezőknek le kellett mondaniuk az egyik már meghívott versenyfilmet is. Ám a Hullámtörők-díjért idén is versenybe száll hét alkotás, köztük egy magyar koprodukció, a tavalyi velencei fesztiválon elismert, Jerzy Skolimowski rendezte Ölésre ítélve. A mezőnyben megtaláljuk még a fanyar humorú, különös apa-lány kapcsolatot ábrázoló kanadai Curlinget, a kamaszok univerzális problémáit kivételes lélektani pontossággal ábrázoló iráni Esős évszakokat és a jó útra térés lehetőségének kérdését felvető svéd Vadember című művet.

Versenybe hívták még az Olivier Assayas rendezte, részben Magyarországon forgatott Carlost, amely a Sakál néven ismert nemzetközi forradalmár történetét mondja el, a Haru utazását, melyben Kobajasi Masahiro rendező egy fiatal lány és nagyapja kapcsolatán keresztül mesél ősi japán értékekről. A ház című szlovák alkotás, Zuzana Liová filmje generációs konfliktusaiban a régiónkra jellemző radikális társadalmi átalakulás feldolgozásának nehézségeit ábrázolja. A Titanicon nyolc nap alatt összesen 52 nagyjátékfilmet mutatnak be.

„Nagyon könnyen hozunk manapság ítéletet”