Különleges lézerkészülékkel fej-nyaki és szájüregi laphámrákot kezel, állatokon kutatja évek óta ezt a gyógymódot. Magyarországon a kezelés emberek számára nem elérhető: a társadalombiztosítás nem fizeti, mert drága. „Egyetlen fotodinamikus onkológiai lézer sincs idehaza. Nálam van egy, a rendelőben. Szomorú, nem? Egy macskát megmentünk a laphámrákból, de az ember csak külföldön gyógyulhat meg” – meséli Kovács Katalin.

Nagyon szeret tanítani minden korosztályt. A rendelője melletti előadóteremben gyermekeket is oktat, felelős állattartásra (például: mit nem szabad csinálni, ha szembejön egy kutya?). Külföldi orvosok is jönnek hozzá, nekik a lézergyógyászat terén szerzett tapasztalatait adja át. Előadásokat tart humán orvosoknak is, nemrég egy nagy szájsebészeti konferenciára hívták.

Orvos akar lenni: ezt már ötéves korában tudta. Édesanyja sokat betegeskedett, így Katalin rengeteg kórházat látott. „Jobban ismertem az orvosok világát, mint a játszótérét” –idézi fel. Megérintette őt az orvostudomány, de állatorvos végül nem azért lett, mert annyira szerette az állatokat: az állatorvosok szabadsága vonzotta őt. Egy fogorvosból sosem lehet gégész, egy gégészből sosem lehet urológus, egy állatorvos viszont csinálhat bármit, amit megtanul.

S mivel a humán orvostudomány egyetlen szeletét sem tudta kiválasztani, elment állatorvosnak. Azt mondja, ki nem állhatja a monotóniát, mindig tanul valami újat, és ezért sokan nem szeretik.Miért nem? – értetlenkedem. „Mert nem állok meg. Könnyű utolérni, aki egyetlen dolgot megtanul. De én mindig keresek valami újat, amit még nem tudok megcsinálni. Egyesek irigykednek rám” – feleli. Hobbinak érzi a munkáját, különben nem is bírna napi tizenkét órát dolgozni.

Nőként hamar rájött, hogy kevés esélye van érvényesülni az állatorvos-sebészek férfivilágában. Úgy döntött, hogy más szakterületet választ. Szájsebész lesz – találta ki, mire mindenki körbenevette. De ő nem adta fel, és emberorvosokhoz járt tanulni. Ma is akad állatorvos, aki legyint a kutya törött fogára: nem fáj ez neki! Katalin csak annyit jegyez meg, hogy abban a fogban ceruzabél-vastagságú ideg fut. További szakterületekbe (fogászat, onkológia, fül-orr-gégészet, lézersebészet) is beleásta magát. Kétszer állt sorba, amikor az energiát osztották odafent. „Sok energiával születtem, nekem mindez nem nehéz” – vonja meg a vállát.

Férfiközpontúnak érzi még mindig az állatorvos-társadalmat, noha az állatorvosi egyetemre ma már sokkal több lány jár, mint fiú. Női egyetemi tanár azonban alig akad. Katalin tanít ugyan az egyetemen, de csak óraadóként, fizetés nélkül. Különös történet ez… Miután már orvosként dolgozott egy ideje, felvételizett a doktori iskolába. Ám az Állatorvos-tudományi Egyetemre nem vették fel, bekerült viszont a Semmelweis Egyetem doktori iskolájába, ahol mindössze ketten végeztek eddig állatorvosként. Így vált Kovács Katalin a klinikai orvostudományok kandidátusává. Most, sokévi kutatás után talán habilitálhat, vagyis tovább  emelkedhet a tudományos ranglétrán.

Kudarcai neki is vannak. „Az orvos nem Isten. Nem tudok mindenkit meggyógyítani, és ez nekem is fáj, szenvedek” – ismeri be. Megtanulta azt is, mikor kell elengednie egy áttétes rákban szenvedő állatot. A gazdákkal való törődést a munkája fontos részének tartja: orvosként igyekszik megértetni velük, mi és miért történik, s hogy szükség esetén bizony változtatni kell kedvencük életmódján, táplálkozásán.

Bejött egyszer egy ügyvéd, és közölte, hogy a kutyája a gyermeke, és ha bármi kárt szenved, másnap már ki sem nyit a rendelő. Na, így könnyű lesz dolgozni – gondolta magában Katalin, de a kutyának végül semmi baja nem lett. Az ügyvéd azóta lelkes törzsvendég. Gyakran tapasztalja a doktornő, hogy az emberek frusztráltak, bezárkózva élnek, és az állat lesz a mindenük. Extrém érzelmi kapcsolatok alakulnak ki, és ilyenkor a haláleseteket feldolgozni még reménytelenebb. „Amikor belépek a rendelőbe, minden kutya tudja, hogy itt én vagyok a főnök. Az állat csak akkor támad, ha rosszul nyúlok hozzá, vagy ha fél” – magyarázza. De ott vannak a gazdák, akik sokszor bonyolultabb esetek, tele stresszel. A kutyáknál is mind gyakrabban bukkannak fel pszichés betegségek, szorongás, agresszió vagy pánikfélelem.

„Minél nagyobb macskát” – vágja rá a doktornő a kérdésre, hogy milyen állatot szeret a legjobban gyógyítani. Szerinte a macska csodálatosan van összerakva: „Isten olyan kreatív, hogy hihetetlen!” A fővárosi állatkertben a minap Norbit, a szibériai tigrist kezelte, aki valószínűleg átharapott a rácson, csúnyán megsérültek a fogai és a szája is.

Mindenki mérnök Katalin családjában, vélhetően ő is ezért lett „technomán”. Jóban van a gépekkel, bármit megszerel. Ez bizony nem árt az orvostudományban, amely egyre bonyolultabb eszközöket használ – például a lézerberendezést.

Gyermekei megszokták már édesanyjuk munkamániáját és rohanó életét. Kárpótlásként, amikor a doktornő egy-egy állatkertbe jár gyógyítani, őket is magával viszi. Főként a kisebbik, a most tizenkét éves fiú érdeklődik az orvostudomány iránt; a lánya már a mérnöki pályát szemelte ki magának. Amíg kicsik voltak, Katalin is igyekezett több időt otthon tölteni, de a gyesből csak hat hetet engedhetett meg magának – utána visszament négy órában dolgozni, a magánpraxis nem hagyott megállást.

Macska, kutya és ló: ezek a család házi kedvencei (a lovat persze nem otthon, a negyediken, hanem Budapest közelében tartják). S hogy odahaza meg tud-e szabadulni a foglalkozásától? „Nem tudok. A saját állatainkat is barkácsolom” – feleli nevetve.

Nyaranta legfeljebb egy-két hétre tud elutazni a gyermekeivel, tovább nem is bírná a Városliget melletti rendelője nélkül. Augusztusban egy egész hónapra New Yorkba megy lézergyógyászatot tanítani, és egyelőre elképzelni sem tudja, hogyan viseli majd a távollétet.

Lovagol, jógázni jár, konditeremben edz, és makrobiotikusan táplálkozik: Kovács Katalin ezzel biztosítja az állandó energiaszintet. Szeretne százhúsz évig élni, de nyugdíjba menni nem akar, számára ez nem létező állapot. „Kár, hogy nyugdíjjárulékot kell fizetnem, mert fölösleges” – kacag nagyot.

A műtőasztala mellett szeretne meghalni. És addig is minden beteg állatot jókedvűen, mosolyogva fogadni, hogy még véletlenül se vegye el a gazda reményét.

Így maradhat szabad állatorvos.

Névjegy

KOVÁCS KATALIN

Humán orvosnak készült, de végül állatorvos lett belőle. Kovács Katalin így viszont több szakterületet is választhatott: szájsebészet, fogászat, onkológia, fül-orr-gégészet, lézersebészet.