Jeles kortársaink egy meglepően nagy részének nincs külön honlapja – állapíthattuk meg. Esterházy Péterről, Spiró Györgyről, Nádas Péterről, Závada Pálról, Nádasdy Ádámról, Grecsó Krisztiánról, Rakovszky Zsuzsáról, Parti-Nagy Lajosról, Háy Jánosról, Kemény Istvánról, Darvasi Lászlóról, Jókai Annáról, Juhász Ferencről (stb.) persze mindent megtudunk a neten (külön dicséret illeti ezért például a remek irolap.hu című gyűjteményt vagy a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Irodalmi Akadémiáját), de a feltalált oldalak nem az ő nevükön futnak. Kertész Imrének viszont csináltak egyet, bár erről speciel könnyű szívvel lemondanánk. Az egyetlen honlap, amelynek egyetlen Nobeldíjas írónk neve a címe, rendkívül sajnálatos – és házi közvélemény-kutatásunk szerint ez a legenyhébb kifejezés, a legerősebb a felháborító. A mesterhez kötődő website-nál minden második járási felnigörgőzőé szebb és okosabb, nem tudjuk, kinek a műve, de sem a respektust, sem az ízlést, sem a korszellemet nem sikerült felfedeznünk rajta. Van egy csúnyácska zöld háttér, a közepén halványdrapp alapon valami miniatűr emlékkönyvszerű izéke, benne a szerző portréja, jobbra egész alakos képe, balra meg hat menüpont, amelyből az első maga a kezdőlap, az utolsó meg valami magvetős utalás, ami egy üres fehér oldalra dob ki. A köztes opciók: életrajz, művek, Nobel-díj, elismerések, linkek – vagyis semmi olyan, amit másik ezer (és jobbnál jobb) site-on ne találnánk meg. Ez sajnos időpocsékolás volt.

A Garaczi Lászlóhoz kapcsolódó site valamivel jobban sikerült darab: rendkívül ígéretesen indul, vörös és fekete alapon egy remek fekete-fehér fotó tárul elénk, amelyen a költő félmeztelenül látható, tervutasításos keramitlapokon heverve, pár centire egy sokat sejtető csatornafedéltől. A belsőségektől viszont már kevésbé vagyunk elbűvölve, a Művek című menüpont megannyi beszkennelt, statikus könyvborító, az Életrajz című opció pedig kifejezetten kellemetlen már vénülő retinánknak a szavanként/kifejezésenként változó betűszínekkel. Semmi nem nyílik meg és ki, az interaktivitás lehetősége rendkívül szerény: van egy freemail-cím, lehet rá írni és passz. Nem úgy, mint Dragomán György site-ján, ahol a szerző külön üzenőfalat tart fenn olvasóinak; igaz, hogy ezen az utolsó bejegyzés – e sorok írásakor – tavaly novemberi, de tudjuk, az ember nemcsak az irodalommal él, hanem például a feleségével, aki jó néven veszi, ha az ember időnként a háztájit is megkapálja. A honlap nem kifejezetten tetszetős, de éppen eléggé informatív és gazdag, és ha ehhez még hozzávesszük, hogy (minden jel szerint) maga Dragomán készítette, akkor pláne le vagyunk nyűgözve.

Vámos Miklós website-jától meg még ennél is jobban. Vámos hihetetlenül szoros kapcsolatot tart olvasóival, rajongóival és ellenségeivel, alig van csatorna, ahol ne lehetne elérni a honlapról elindulva, elsőül természetesen a Facebookon, azután a házi fórumon, mi több, a Pályakezdő Írók Klubja címmű menüpont alatt, ahol a szerző a neki elküldött írásokat véleményezi. És persze élőben is, a közönségtalálkozókon, rá adásul olyanokon, amelyek még nem múltak el – nagy szó ez, higgyék el. Friss, pontos,modern site,már csak az van hátra, hogy ki is nézzen valahogy.

Mint például Tóth Krisztináé. Nagyon szép oldal, finom, szecessziós hangulatú ábrázolatokkal indít, amelyekről utóbb kiderül, hogy üvegfestményrészletek és nagyon nem véletlenül, ugyanis, mint beljebb kiderül, az üvegfestés a szerző legfőbb szenvedélye (az írás nyilván munka). Mindent egybevetve azonban szívesen látnánk egy konstruktív szakmai eszmecserét közte és Vámos között, Tóth Krisztina szerintünk sokat tudna mesélni a külcsínről, Vámos meg a tartalomról, különösen az élő kapcsolattartásról, amelynek számtalan pompás furmánya van itt, a XXI. században. És ebből az e-levelezés pont nem a legpompásabb.