Hungarikum végveszélyben?

Támadások célpontjává vált a világ zenei életének elismert fellegvára, a Zeneakadémia. Az igazi hungarikumként számon tartott intézmény a Magyar Nemzet cikke szerint a felelőtlen gazdálkodás miatt került a szakadék szélére. Batta András professzort, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorát a kialakult helyzet valós okairól és a kilábalás reménybeli lehetőségeiről kérdeztük.

Az említett cikket sűrűn tarkítják számok: konkrétak és ijesztően nagyok. Százmilliók repkednek a levegőben zárolási és visszafizetési kötelezettség indokával, de jogtalanul igénybe vett támogatást is emleget a szerző nélkül jegyzett írás.

A Zeneakadémia állami támogatása évek óta csökken, miközben valóban az egyik legfontosabb értékünkről van szó. Elsődleges feladatunkhoz, nevezetesen a tanításhoz forrásaink alapvetően a fenntartótól, azaz a tulajdonostól – a magyar államtól – csörgedeznek. Ráadásul az oktatási feltételeink sajátságosak, a struktúra pedig drága. A művészi műhelymunka eltér az általános egyetemi képzéstől: egy-egy növendékre egy tanár jut, de van úgy, hogy kettő, ugyanis nem ritka, hogy a hallgató mindennapi képzéséhez elengedhetetlen egy zongorakísérő is. A hangszereket karban kell tartani, még az sem mindegy, milyen a belmagasság a próbateremben – az elhúzódó pénztelenség pedig óhatatlanul újabb hiányokat szül. Amikor idén a 2011-es eredeti, tehát még a 10 százalékos zárolás előtti költségvetésünk szerint 150 milliós megszorító intézkedési tervet készítettünk, csak költségvetésünk legnagyobb tételén, a személyi kiadáson spórolhattunk. Dologi kiadásaink túlnyomó részéről már réges-rég lemondtunk. Autó, mobiltelefon, cafeteria, BKV-bérlet saját költségen.

Csak én gondolom, hogy komoly a veszélye: elmennek innen a tanárok és a növendékek is?

A zene nemzetközi természete miatt mindig jellemző volt erre a területre a vándorlás. Ma talán többen próbálnak külföldön szerencsét, de sokakat még mindig vonz a hely szelleme, kötnek a zenei gyökerek. Sajnos a józan anyagiak és a piac oldaláról nézve viszont a képlet a következő: ha egy magyar zeneakadémista külföldi intézményben folytatja tanulmányait, tandíjat még költségtérítésesként sem igen fizet, megtanul egy világnyelvet, és sokkal szélesebb piacon kínálhatja művészetét a zene internacionális nyelvén.

Tud egyetlen okot arra, hogy miért maradnának?

Nem is egyet. A tradíció, a tanítás módja, a diáktársak versenyre inspiráló tudása és a tanári kar jó részének felkészültsége bárhol fölveszi a versenyt a gazdagabb országokéval. A versenyképességhez azonban sok minden más is kell, aminek előfeltétele a pénz.

És ez most már mindig így marad?

Abban bízom, hogy mindaz, amit ma kompromisszumként kell megélnie tanártársaimnak és nekem magamnak is, csupán átmeneti jellegű. Bízom továbbá abban is, hogy a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri épületét annak szellemében lehet felújítani, ahogy megálmodtuk.

Ennek mi állhat útjába?

A döntéshozatal szétdarabolása. A szabályok egymásnak ellentmondó kuszasága. A bátran felvállalt prioritás hiánya. Ön szerint mit lehet kezdeni olyan környezetben, ahol – uniós projektünk kétéves előkészítő szakaszának kálváriája a példa rá – hússzor változott a közbeszerzési törvény?

Mikor lesz kész a Zeneakadémia épülete?

Esetünkben két épületről kell beszélnünk. Az egyik, amit a Zeneakadémia belső szolgáltató házának nevezek, már szerkezetkész a Wesselényi utcában, és nyáron beköltözhető. A Liszt Ferenc téri főépületnek viszont nincs még kivitelezője, így az építkezés még nem kezdődött el. Tavaly nyáron költöztünk ki, de hangversenyeket már korábban sem tudtunk befogadni, mert egy ilyen épületben évekkel korábban mennek a foglalások, és mi képtelenek voltunk időpontot garantálni – az előbb ismertetett bizonytalanságok miatt.

Tanszékek és szakok megszűnéséről is szól a fáma… Beszélik, nem lesz kamarazene tanszak, pedig ennek a műfajnak komoly hagyománya van a magyar zenében.

A tanszakok nem szűnnek meg, csak átstrukturálódnak. És nem csak a Zeneakadémia falai között lehet tanulni: a zenei élet többmás szereplőjével is jó a kapcsolatunk, közös projektjeink voltak-vannak a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Concerto Budapesttel, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, ambiciózus terveket ápolunk az Operaházzal is, és persze a Művészetek Palotája is fontos partnerünk. Ezért sem mindegy számunkra, hogy mi zajlik az országban a Zeneakadémia falain túl.

A Magyar Nemzet afféle „elkaptunk egy levelet” típusú információt jelöl meg keddi cikke forrásaként. Ebben a levélben ön tájékoztatta kollégáit március 24-én a két nappal korábbi szenátusi ülésen meghozott döntésekről, a 228 millió forintos zárolási kötelezettségről, valamint a közoktatási normatívákból származó, hozzávetőlegesen 100 milliós visszatérítési kötelezettségről. Hogy jött össze a több mint háromszázmilliós cech?

Fenntartónk évekig 15 fős szolfézs és zeneelmélet-csoportra adta a normatívát a középiskolánk részére. Aztán egyszer csak úgy vélte, lehet azt 28 fővel is oktatni. Nem lehet. A pénzt megkaptuk 2010-re, de most visszakérik a különbözetet. A további 228 millió zárolása olyan lehetetlen helyzetet teremt, ami szinte menedzselhetetlen. Ha mindezt komolyan vesszük, akár el se indítsuk a következő tanévet…

A cikk minden mozzanata a belső információk kiszivárogtatásáról szól…

Tudunk róla, hogy van egy névtelen, pillanatnyilag elég bennfentes helyzetben lévő rágalmazója az akadémiának, aki immár két esztendeje, egy internetes zenei portálon látja el torz információkkal a közvéleményt. De a rosszakarókkal nincs időm foglalkozni: a Beckmesserek (hogy a Nürnbergi mesterdalnokok-ra hivatkozzam) a végén mindig pitiánerré és nevetségessé válnak. Az én feladatom az, hogy – maradva Wagnernél – megőrizzem mesterdalnoktársaimmal együtt Hans Sachs művészetét, s ha megjelennek az új művészet bajnokai, sikerrel énekelhessék el a jövő versenydalát. Sokért nem adnám, ha ezt már a felújított Zeneakadémián tehetnék.

Batta András
Batta András
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.