Míg Isztambulban hatalmas panorámagyűrűt állítottak fel, amelynek apró ablakain át a Boszporuszon túlra látni. A nagyszabású köztéri műalkotások létrejöttét az unió támogatta, ezzel is segítve Törökország kapcsolatteremtését.

A Szabadság téri kutat csobogónak rendelték, de zajos örömhellyé váltFOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS

London nem vár az unióra. Bár a város energiáinak jó részét jelenleg az olimpiai készülődés köti le, a kreatív erőkből jut azért más helyszínekre is. A város legnagyobb építészeti szervezete, az Open-City a kormánytól – anyagilag is – függetlenül működik, így nincs kitéve a politikai erőterek egymást kioltó hatásának. Elsődleges feladatának a városlakók által mindennap használt közterek fejlesztését tartja. Victoria Thornton, az Open-City alapító igazgatója a British Council és az Ember a Városban Alapítvány kétnapos szakmai konferenciáján tartott előadásában ugyanakkor nem titkolta, hogy munkájukat nagyban segíti a város hosszú távú stratégiai terve, amelyben külön fejezet foglalkozik a kultúra támogatásával. Így minden évben jelentős összeg használható fel a köztéri művészeti törekvések támogatására. Ezek közé tartozik a nagy nemzetközi visszhangot kiváltó Fourth Plinth projekt is.

A híres Trafalgar tér negyedik –százötven éve üresen álló – talapzatára mindenki szabadon álmodhat valamit. A posztamensen évek óta egymást váltják a kortárs művészeti alkotások. Meghökkentőbbnél vitatottabb művek tűnnek fel Nelson örökéletű emlékművének árnyékában. Így például egy könyv a fa tetején, egy hotel modellje, amelybe utóbb beköltöztek a galambok, egy fogyatékos terhes nő 3,5 méteres, 30 tonnás szobra, Nelson hajójának pontos másolata öt méter hosszú üvegben, de akadtak kék kakasra, David Beckham viaszszobrára, tortára és bankautomatát rejtő orgonára vonatkozó javaslatok is. Az „Egy és más” című alkotás pedig a talapzaton egymást váltó hétköznapi emberek néhány perces akciója. A projekt sikere Justine Simons programvezető szerint abban áll, hogy a kortárs művészetet sikerült kivinni a galériákból. Kevéske kiválasztott helyett tömegek láthatják és alkothatnak véleményt az alkotásokról.

Ezzel szemben a magyar köztéri szobrászatra rátelepedett a politika –véli Sipos Marica szobrászművész. – Az egymásra licitáló pártok, kormányok és önkormányzatok újabb és újabb emlékező műre adnak le megrendelést, miközben korunk már régen nem vevő a szájbarágó, magyarázkodó alkotásokra. Távolságtartó emlékművek helyett a látogatót megszólító, a szó akár teljes jelentésében befogadó köztéri installációkra lenne szükség.

Ilyen a szobrász pécsi egyetemen felállított alkotása, illetve a budapesti Gesztenyés kertbe tervezett ’56-os emlékműve is. A lebbenő zászló belsejébe ösvények vezetnek, amelyeket különféle szögbe állított tükrök szegélyeznek. Ebben hol az ég nyílik meg, hol önmagunkat többszörözhetjük tömeggé, vagy éppen a földre szegezi pillantásunkat. A tervből egyelőre nem lett kézzelfogható alkotás.

A Szabadság téri interaktív szökőkutat viszont tavaly áprilisban birtokba vehette Budapest népe. A tervezők – Kovács Csaba és Ásztai Bálint – eredetileg meditatív térnek szánt alkotása szinte az átadás pillanatában zajos örömhellyé vált a Szabadság tér déli oldalán, az egykori Széchenyi sétatéren. Nagy lépés ez egy csobogónak – erre vonatkozott az eredeti megrendelés –, de még nem a kiteljesedés. A városi térből ideiglenesen kirekesztő két vízfal közé ugyanis korábban egy képzőművészeti tárgyként is meghatározható pihenőhelyet képzeltek az építészek. Ezzel plusz-jelentéstartalmat kapna a szökőkút, és jelentősen meghosszabbodhatna a használati ideje is. A befejezésre még nem kaptak felkérést.

Megrendelő nélkül vágott neki az Élő tűzfalak projektnek Ocztos István képzőművész. Ha egy tíz perc alatt bejárható sugarú körben legalább tucatnyi házfalat borít műalkotás, akkor az idegenforgalmi attrakcióvá válhat – véli Ocztos. – Budapest a „festett tűzfalak városaként” olvaszthatná egybe a múltat és a jövőt, egymás mellett mutatva be a magyar és a nemzetközi művészeti törekvéseket. Nem ártana a hidak, a Vár és a Hősök tere mellé odatenni valami új látványosságot. Mert egy tűzfal is lehet látványosság. Feltéve persze, hogy nem szürke és omladozó, hanem egy ötméteres fa nő rajta, lépcső fut fel az égbe, netán egy óriás kádban fürdik egy óriás nő. Első körben tucatnyi tűzfalat festenének be Erzsébetvárosban. Az önkormányzat támogatná a munkát, festéket is kapnának, de az induláshoz még kellene némi tőke a kiszemelt házfalak állagmegóvási munkálataihoz.

A közterek rendezése alapvetően önkormányzati feladat lenne – jegyzi meg Radványi Gábor, a Futureal Holding főépítésze –, ám ennek az elvárásnak források híján gyakorta képtelenek megfelelni. Az ingatlanfejlesztőknek viszont fontos az általuk létrehozott épületegyütteseket körbeölelő közterek állapota, hiszen ez jelentősen befolyásolja az ingatlanok értékét. A művészet ugyanis kedvezően hat a profittermelésre. Ezt felismerve kérte fel a Futureal a Városi Tájkép Csoport fiatal tervezőit a Corvin sétány „kapujának” megtervezésére. A húsztonnás, 4,8 méter magasban feszülő 35 méter hosszú rozsdás acélból készült gerenda, illetve lábai egyszerre alkotnak kaput és látnak el közvilágítási, információs és reklámfunkciót.

A városi közterek értelmezése óriási átalakuláson ment át az elmúlt évtizedben. A tartalmi változás pedig új, a használók és a piacgazdaság elvárásait egyaránt figyelembe vevő szabályozást igényel – ismeri el Kerekes György, a fővárosi önkormányzat városépítési főosztályának vezetője. Budapest 2003-ban elkészült városfejlesztési koncepciója napjainkra elavult, így a főváros vezetése új stratégia kidolgozásáról döntött. Elkészítésében urbanisták, építészek, különböző művészeti ágak művelői mellett demográfusok, jogászok és humánpolitikusok is részt vesznek. Az új tervmegalkotása várhatóan egy évet vesz igénybe. Bár aligha hihető, hogy ennek nyomán a Hősök terén kék kakas áll majd, a Lánchídról pedig a szerelemről szóló, vörösen izzó felirat lóg alá.