A Belgrád rakparti étteremben a Duna-part közelsége lehetne a legvonzóbb, ha nem volna három forgalmas út a víz és a trattoria közt. Bent minden egyértelmű, nyers téglafal, kissé kényelmetlen, egyenes hátú székek, apró ülőkék, amiken egy kicsit többet feszeng az ember, míg belenyugszik, hogy ez is hozzátartozik a rusztikus élményhez. Az asztalokat barnás csomagolópapír borítja, ha kicseppen az olaj, lassan terjedő foltot hagy maga után. Ez így van rendjén. Hamar megkapjuk az itt szokásos pizzatészta-cikkelyeket, amelyeket némi olívaolajjal locsolgatunk, hogy fogyaszthatóbbá tegyük, mert sajnos elég fáradtak szegények.

Pedig legtöbbször egyenesen a pizzakemencéből érkezik, és akkor verhetetlen: ropogós, a fatüzelés mellékíze dominál, az olaj is másképp esik rajta.

Vargányakrémlevest kérünk és linguine tésztát vongole kagylóval. A végére fehércsokimousse-t. A leves a szerény terítékhez illő ibrikben érkezik. Forró, sűrű, a tetején három szeletke vargánya úszkál. A leves túlságosan forró, csak nagyon kis kortyokban lehet hozzákezdeni. De így is az a benyomásunk, hogy a sűrűség és mennyiség nem pótolhatja a határozott ízt. Ha könnyedebb, de intenzívebb, és a vargánya harsányságát hangsúlyozza, akkor beszélhetnénk valódi vargányakrémlevesről, így csak annak halovány, ámbátor tekintélyes méretű árnyékáról. Csak halkan jegyzzük meg, hogy akár lehetne friss vargányából is, de valahogy az az érzésünk az íze után, hogy nem az erdő mélyi bolyongás eredménye került a csuporba. Pedig a trattoria a mindenkori frissesség és kézművesség, ízletes egyszerűség szinonimája kell hogy legyen.

Ennek reményében nézünk elébe linguine alla vongole néven ismert fogásnak. Nyakunkba fehér kendőt kötünk, és elismeréssel pislogunk a púpozott tányér apró kagylós tésztára. A tészta kielégítő állagú, ahogy kell. Al dente. A kagylócskák nyitva, bennük az apró kagylóhúsok könnyedén kibonthatók. A klasszikus mártás, fehérboros, fokhagymás petrezselymes, egy kevés paradicsommal jóízű, a kagylókkal elkeveredve tengeri élmény fogalmazódik a tányéron. Ettünk ennél már áttetszőbb, frissebb érzést keltő vongolés tésztát, de ez is jó ízléssel elkészített, kellő mértékben fűszerezett verzió. A fokhagymákon látjuk, érezzük, hogy az alapmártás korábban készült, de hát nem lehet minden tányér tésztánál mindent elölről kezdeni. Korrekt készítmény, finom, jólesett. Nem esett csorba a ház jó hírén, a Toscana hozta szokásos formáját, ez rendben is van.

A fehércsoki-mousse háromkanálnyi, csillag alakban elhelyezett csokikrém, rajta tört dió és karamell. A csoki valahogy ízében sápadt, semmi intenzitása nincs, ha nem tudnánk, hogy csoki, találgathatnánk, hogy mi is valójában, a karamell sem segít, mert az is kissé gyenge. Az egész kissé alibi megoldás, van is, meg nincs is. Egy trattoriában határozottabb ízeket várunk, néhol a túlrajzolt karakter sem volna tiltott. Az kívánjuk a Toscanának, hogy bátrabban vállalja rusztikus mivoltát, azzal tudja magát a leginkább megkülönböztetni a többi olasz konyhától.

Infó

Toscana asztalfoglalás: +36 (1) 327-0045 Web: toscana.hu