Buggyant bocskorok

Miről álmodhatna egy vérbeli cipész, mint cipőkről? ijedségre az ad okot, ha a papucsok és a sarkantyús csizmák egyszer csak illetlen röpködésbe fognak a Füttyös suszter feje körül.

Volt egyszer egy cipész. Öreg, huncut. Olyan fütyörészős fajta. Ezzel szolgált rá nevére, a Fütytyös suszterre, feleségének pedig nem volt más választása, minthogy Füttyösné legyen. Történt egyszer – mégpedig a győri Vaskakas Bábszínházban –, hogy a lyukas bocskorok meg a vásott bakancsok gyógyítója mély álomba szenderült. Tudta ő jól, hogy az álmainkban bármi megtörténhet. Repülhetünk szárnyak nélkül, legyőzhetünk óriást, szivárványon sétálhatunk és bárányfelhőn hintázhatunk. De azt sosem gondolta volna, hogy a máskor olyan megadóan összerogyó csizmákba, lyukasan szomorkodó topánokba meg kopott sarkú papucsokba is beleüthet a ménkű.

Tudniillik abban a világban, ahová a Füttyös suszter szép komótosan áthorkolta magát, a lábbeliknek lába kélt. Legyalogoltak cipészasztaláról, topogni-kopogni, táncolni kezdtek, istenigazából rosszalkodni. Hogy mi lett ebből a kalamajkából, az egyetlen helyen derülhet ki: április 6-án (valamint 10-én és 12-én) a Nemzeti Táncszínházban. Ott a győri Vaskakas bábosai – többek között a cipőkészítőt alakító Fitos Dezső és a nejét játszó Kocsis Enikő – járnak a mese végére. A Blattner-díjas Kocsis Rozi rendezése: A suszter álmamellett a társulatmásik bemutatót is tartogat erre a hónapra. Idegen népek furcsa, izgalmas és humoros történeteit gyűjtötte, fordította és írta bábszínpadra Parti Nagy Lajos. Az eszkimók, a perzsák, az oroszok, a lengyelek, a görögök, az indiánok, a japánok és a finnek kalandjaiból óriásverő teknős, észkombájn kakas, világszép egérkisasszony és két erős pecsenyehattyú is színpadra kéredzkedik. Aki fölengedte őket: a rendező, Pelsőczy Réka.

Bemutató Győrben, április 30-án és május 1-jén.

Top 5

1. BABA- ÉS MACKÓKIÁLLÍTÁS

nyílik április 9-én a győri Zichi-palotában.

2. A HATTYÚK TAVA

gyerekverzióját játssza a Szegedi Kortárs Balett a MüPában április 7-én, fél 11-től és délután 3-tól.

3.SZABAD SZOMBAT, SZABAD SZÍNPAD

Bemutatkozási lehetőség a Millenárison április 9-én versmondóknak, zenészeknek, színészeknek - korhatár nélkül.

4. A KALÁKA EGYÜTTES

költészet napi koncertje lesz a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban április 9-én, délelőtt tízkor.

5.  SÁRGARÉPÁS JÓNAPOT!

a címe annak az interaktív gyerekkoncertnek, amelyet a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeumban tart a Palinta Társulat április 10-én, 11-től.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.