A tétlen munka

Lényege a tökéletes üresség, amely nem azonos azzal, ami mondjuk egy valóságshow szereplőinek tekintetéből sugárzik.

A tökéletes embernek nincs énje, a szellemembernek nincs munkája, a bölcsnek pedig nincs neve sem. Így összegzi a lényeget mindjárt az első, rövid példabeszéd után Csuang Ce, a taoista bölcs. Ámde hoppá! Ő bölcs, aztán mégis van neve?

Na, bumm, mondaná Csuang Ce, mert Csuang Ce nem vacakol sokat a dolgokkal, sőt. Lényegében hagyja azokat működni a maguk természete szerint: a lényeg semmit nem akarni, semmire sem törekedni, lényeg a nemcselekvés. A dolgokba beleavatkozni nem más, mint valamely egyoldalú cél szerint erőszakot tenni a dolgok teljességén. És ha képesek vagyunk eme „tétlenmunkára”, akkormegtudhatjuk, mi a Tao, amit hol útnak definiálnak, olykor életnek, máskor erénynek. Lényege a tökéletes üresség, amely nem azonos azzal, ami mondjuk egy valóságshow szereplőinek tekintetéből sugárzik, sokkal inkább olyasféle üresség, mint a falon vágott ablakrésé, amelyen keresztül beárad a fény, a levegő, az egész világ. Vagy ahogy egyszer megfogalmazta egy hozzáértő: a Tao a kozmikus lét üteme és bölcsessége.

Meglehet, elsőre mindez kicsit furán hangzik, de a fentebb olvasható gondolatoknál sokkal plasztikusabban, okosabban világítja meg a kérdést Dobos László, aki fordította és jegyzetekkel látta el a Csuang Ce A virágzó délvidék igaz könyve című kötetét, amely Csuang Ce kicsi, okos és derűs példázatain keresztül, a kötet végén pedig egy öblösebb magyarázattal mutatja be, hogy voltaképpen mi a taoizmus. Milyen is a dolgok egyenlősége, viszonylagossága, milyen az a nézetrendszer, amely a világ törvényét nem az emberiség igyekvő szöszmötöléseiben keresi, hanem a világmindenség működésében, valami ősi egyszerűségben. Ahol „mindenféle beavatkozás a világ menetébe csak a zűrzavart növeli”, és ahol nem a romlatlan, természeti ember rombolja a világot, hanem a „tudásvágy vezette civilizáció és a hatalomra törés”. A kiút a taoizmus egyik legnagyobb paradoxona, a „tétlen munkálkodás”, bár ezt mostanában aligha értjük,mert azt becsüljük, aki aktív, sikerre, hatalomra tör, buzgólkodik, gyűjtöget, és kioktatja a világot arra nézvést, mi is a boldogság. Egyébként nem az.

Infó

Csuang Ce: A virágzó délvidék igaz könyve, Noran Libro, 346 oldal.

Top 5

1. JÜ HUA: TESTVÉREK

Magvető.  A mai Kína regénye

2. SZÉP ASSZONYOK EGY GAZDAG HÁZBÓL

Terricum. Nem pornográfia, szépirodalom.

3.TŐKEI FERENC: KÍNAI FILOZÓFIA i.

Kossuth. Az ókor gondolkodói.

4. HÉTKÖZNAPI ÉLET  A KÍNAI CSÁSZÁROK KORÁBAN

Corvina. Kína 1368–1644 között.

5. SZU tUNG: ÍGY ÉLTEM CSÁSZÁR KOROMBAN

Ulpius-ház. Riasztó

álom egy esős éjszakán.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.