A Líra Könyvesboltban Szirák Péter irodalomtörténész, az Alföld folyóirat szerkesztője kérdezi a szerzőt, s most ennek a „debreceniségnek” jelentősége van, mert – mint azt György Pétertől megtudjuk – „ez a könyv Debrecenben született”. Aztán megmagyarázza: 2009-ben az említett szerkesztőnek vetette fel az esszé megírásának ötletét, amelyet az olyannyira felkarolt, hogy az első négy fejezet az Alföldben jelent meg. A könyv a zsidó származású, a bori munkatábort megjárt apáról szól, aki elvhű kommunista, majd anti globalista lett, és aki végül szimpatizált a magyar szélsőjobbal is.

Az est folyamán kiderül, hogy György Péter nem beszél a levegőbe: az édesapjával és a saját személyével kapcsolatban is az őszinteséget, a kimondást és a kíméletlen szembenézést választja. Az a meggyőződése, hogy a Kádár-rendszer az eltérő társadalmi gyökerű rétegeknek az „identitásnélküliséget” ajánlotta a megalkuvásért –azaz a szabadságért – cserébe. A szocializmus majd negyven esztendeje alatt az identitást el kellett rejteni, ám a rendszer egyúttal a személyes történeteket is elvette, hiszen „mindenki abban volt érdekelt, hogy ne legyen történelem”. Nem volt kérdés a származás, „nem voltak zsidók és nem voltak nem zsidók, nem számított, hogy honnét jöttél és kinek a fia vagy”, mondja, ám az alkunak része volt az is, hogy az állampolgároknak sem kellett szembenézniük a saját korábbi bűneikkel. A hatalom ajánlata az volt, hogy „ha ti nem beszéltek 1956-ról, akkor mi nem firtatjuk, hogy ki mit csinált mondjuk 1944-ben”. Ez utóbbi dátummal kapcsolatban György Péter azt mondja: annál szörnyűbbet nem tud elképzelni, minthogy valakit a saját hazájában idegenné tesznek. Szerinte ez történik ma Gyöngyöspatán, ahol – jegyzi meg – „az egyenruhás bakancsosok roma gyerekeket próbálnak idegenné tenni a saját hazájukban, el sem tudjuk képzelni, hogy ez milyen lehet”. S ha már a származása téma: György Péter leszögezi, hogy neki zsidó identitása nincs, mert „soha nem a tükörben, hanem mindig mások kérdő tekintetében” látta meg a zsidó arcát. „Engem az ilyesmi soha nem érdekelt, nem nézem, ki zsidó, ki nem”, teszi hozzá. Nem felmentés gyanánt mondja, csak a miheztartás végett: „abból állok össze, hogy a kor mit csinál belőlem, ez a korszellem, nem tudok más lenni, mint amit a kor megenged”. De mondat közben önkéntelenül megvakarja a nyakát, s eltűnődik: „igaz, az én pórázom néha hosszabbnak látszik, rajtam talán hosszabb a póráz egy kicsivel, ez minden, azt hiszem”.