Pláne nem valamely személy előtti tisztelgés okán.

A szabály szerint csak olyanokról lehet utcát elnevezni, akiknek kiemelkedő és közismert a tevékenysége

A korábbi évszázadokban Budán és Pesten elsősorban védőszentekről (és szobraikról), templomokról, mesterségekről (Ötvösök utcája, Hajós utca, Mészáros utca), valamely ott öszszegyűlt náció tagjairól (volt Német, Olasz, Francia, Zsidó utca), fogadókról (Angol király fogadó – Király utca), üzletekről (Fehér Galamb posztókereskedés – Galamb utca) patikákról (Nagy Kristóf patika – Kristóf tér), illetve ezek cégtáblájáiról nevezték el az utcákat. Ennek megfelelően a személyneves utca viszonylag új jelenség történelmünkben, a XIX. században bukkant fel.

Eleinte az első házépítőről vagy nagyobb telkek megvásárlójáról kapták személynevüket a vonatkozó közterületek, valamint a királyi és főúri családokról, de ez is ritkán fordult elő. E ritka kivételek egyike a József nádor tér, bár először a róla elnevezett hely is csak „József” lett, a nádor jelző 1938-ban került fel a táblára; a korabeli tendenciát jelzi, hogy felesége, Dorottya főhercegnő (szomszédos) utcája is csak Dorottya.

Bár 1848-ban néhány élő politikusról, Kossuthról, Batthyányról neveztek el teret, utcát, azok a bukás után azonnal megszűntek. Mivel a királyi és főúri családok kivételezettek voltak, így lehetett 1857-ben a királyi pár Pestre látogatásakor a mai Erzsébet téren lévő piactér nevét Erzsébet térre, a mai Roosevelt téri hajókikötőnél lévő tér nevét Ferenc József térre változtatni, amely 1946-ig változatlan volt. A tragikus sorsú Rudolf trónörökös neve 1874 és 1918 között a mai Széchenyi rakpartot jelölte. A mai Vörösmarty tér 1874-ben ajándékként Gizellának, a királyi pár idősebb lányának esküvője alkalmával kapta új elnevezését: Vörösmarty Mihály csak 1926-ban jelenhetett meg az utcanévtáblákon. Ami a még élő politikusokat illeti, legközelebb csak Deák Ferencről neveztek el utcát, ez viszont a mai napig megvan.

A személynevet viselő utca valójában tehát a XX. század találmánya, és nem túl szerencsés: nagy hátulütője, hogy a névadók nagyobb részét a mai embermár nem is ismeri. Emellett kurzusok jönnek mennek, kinek ez a notabilitás kedves, kinek amaz nem – így nehéz múltat és a kultúrát őrizni –vallja az utcanévszakértő, a Budapest teljes utcanévlexikona című kötet adattárát összeállító Mészáros György.

Az utcanévlexikon szerkesztője, a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke, városházi tanácsadó szerint sajnálatos, hogy honunkban az évszázados utcanevek fennmaradásának nincsenek hagyományai – ahogy Bécsben vagy Párizsban. Az elnevezések követnek minden politikai változást, elég csak a Sugárútra gondolni, amelyet száz év alatt ötször kereszteltek át (vissza). Ráday Mihály az 1989 és ’92 közti változtatásokat nagyjából-egészében még indokoltnak gondolta, hiszen politikai rendszert váltottunk, de azt nem hitte volna, hogy alig 20 év múlva új névváltoztatási hullám indul – amely szerinte már nem indokolt. Ráday azt vallja: mivel távolabbi és közelebbi múltunkban alig akad olyan személyiség, amely így vagy úgy ne osztaná meg a társadalmat, lehetőleg minél kevesebb személy kapjon utcát, és akkor is csak gondos előkészítés után. „A múltat végképp eltörölni” – erre semmi szükség – jegyezte meg. Kérdésünkre, hogy nem volna-e egyszerűbb, ha ezután számoznánk az utcáinkat – ahogyManhattanben – , azt mondta: lehet, hogy a számok semlegesek, de ennek sem Európában, sem nálunk nincsenek hagyományai, ezért nem híve az ötletnek.

Ami a regulát illeti, az 1989-es szabályrendszer szerint „utcaelnevezéssel emléket állítani olyan magyar személynek lehet, akinek közismert tevékenysége a nemzet történelmében kiemelkedő jelentőségű volt (...) aki a tudomány, művelődés, sport vagy a társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett vagy alkotott (...) akinek a főváros vagy annak egy kerülete életében, történetében kiemelkedő szerepe volt (...)”. Mészáros, utalva a legfrissebb budapesti fejleményekre, azt mondta: kétségtelen, hogy Széchenyi gróf bőven e körbe tartozik, de van itt még egy szabály: utcanév-változtatás esetén törekedni kell a többes utcanevek számának csökkentésére. Márpedig, hívta fel a figyelmet, Budapesten 16 közterület őrzi a legnagyobb magyar nevét,mindjárt az eddigi Roosevelt térnél kettő: a Lánchíd és a rakpart.

A szabály szerint nem magyar emberről is el lehet nevezni utcát, ha annak „élete, munkássága az emberiség egyetemes történelmében kiemelkedő jelentőségű volt.” Mészáros szerint elképzelhető, hogy ebbe a keretbe Elvis Presley is belefér, a gond csak az, hogy rengetegen mások is. A témánál maradva: akár például Yves Montand, aki annak idején magánál Hruscsovnál tiltakozott az 1956-os szovjet beavatkozás ellen. Amikor a pártvezető örömét fejezte ki, hogy a „fasiszták” (t. i. a francia hatóságok) elengedték Montand -ékat Moszkvába, az énekes azt mondta neki: „nem a fasiszták akadályoztak meg, hogy eljöjjek, hanem az, ami Budapesten történt”. Az utcanévszakértő megjegyezte: a Presley elnevezés azért sem a legjobb ötlet, mert felettébb valószínű, hogy a köznép a róla elnevezett közterületet egyszerűen „Prézliként” fogja emlegetni. Hasonló példa: a szegedi V. Hugo utca Ötödik Hugó utca lett a köznyelvben.

Hogy Magyarország kisebb természeti egységeinek nevei konkrétan honnan jönnek, azt homály fedi. Gacsánszeg, Keszehóci lápa, Téglaházi dűlő, stb. –nincs konkrét névadójuk, keletkezési idejük, az elnevezések egy-egy népi közösségtől származnak, a térképészek a helyi közlések alapján rögzítették őket. Sőt rögzítik: az adott nevek a föld használatának aktuális formájától függően változnak, eltűnnek (lesz belőlük mondjuk 1-es, 2-es 3-as tábla), vagy évszázadok után egyszer csak visszatérnek. Az utóbbi mostanában főleg a borvidékekre jellemző, ahol egy-egy dűlő régi-új neve védjegy a palackon. Ezeket a neveket gyakorlatilag semmi sem védi, bármikor lekerülhetnek a térképről (vagy fel-). Szerencsére azonban legfeljebb csak a mindennapos használatból kopnak ki, el nem tűnnek: számos dokumentum őrzi őket, például e célt szolgálja a javában készülő Magyarország Földrajzi Névtára című monstruózus vállalkozás is, amely az ország felét már „feltérképezte” –tudtuk meg az ELTE térképtudományi és geoinformatikai tanszékének tanárától, Márton Mátyástól.

A személyneves utcák számának túlburjánzása már negyven éve is téma volt. A Népszabadság 1970. május 7-én arról cikkezett, hogy korábbi négy évben nem kevesebb mint 57 közterületet neveztek el valamely személyiségről, ráadásul gyakran a névhez méltatlan állapotú utcát, teret. Ezt felülvizsgálják – helyezte kilátásba lapunk a Fővárosi Tanács VB elvi határozatárra hivatkozva. Ugyane grémium döntött arról is, hogy a személyekről elnevezett vagy elnevezendő utcákban mindenütt emléktábla hirdesse a névadó munkásságát, valamint a teljes nevet írják ki – ne járjanak úgy, mint pl. a II. kerületi Aranka utcával, amely voltaképp Aranka György költőnek állít emléket, vagy a XIII. kerületi Tisza utcával, amely ugyancsak félreérthető: nem a szőke Tisza folyamról, pláne nem a barna Tisza Kálmánról, hanem a munkásmozgalom harcosáról, Tisza Antalról van elnevezve. A végrehajtó bizottság ugyanakkor erősen pártolta az ún. tematikus utcanevek elterjesztését, amelyre követendő példaképpen a XVIII. kerület fejlett textiliparára utaló Vászon, Szövet és Kelme utcát jelölte meg.