Kabrióval furikázott Budapesten a Jog/Ászok sztárja

– Mindig is szerettem volna Budapestre jönni, így most egy régi vágyam teljesült – kezdte mondókáját Jerry O’Connell színész, aki szinte minden második mondatával igyekezett a kedvünkben járni. Nem teljesen alaptalan ez az udvariasság a részéről, hiszen – mint ahogy a minap rendezett sajtótájékoztatón elmondta – számos magyar vonatkozása van az életének.

Az egyik Éltes Csaba egykori kardvívó, aki edzője volt a színésznek, miközben a New York-i egyetemre járt. O’Connell szavai szerint igen keménykezű tréner volt Éltes, ezért fordulhatott elő, hogy egy ideig a tizenhetedik helyen szerepelt az Egyesült Államok vívó-ranglistáján – később azonban a színészet mellett döntött, mert „ott volt a pénz”. Jerry másik magyar idolja, bizonyos Robbie Kovacs, egyetemi jóbarát, vívócsapattárs, akitől megtanulta, hogyan is kell tisztességesen bulizni és alkoholizálni. Sőt első barátnője is magyar származású amerikai volt, akinek Facebook-oldalát rendszeren csekkolja. Noha ezek nyilvánvalóan személyiségformáló kapcsolatok, élmények voltak, a színész végül az AXN tévécsatorna meghívására (értsd: kontóján) tette lábát magyar földre. Az apropó pedig a most futó Jog/Ászok című széria népszerűsítése. (Tegyük hozzá: vezető kereskedelmi csatornáink még véletlenül sem hoznak Budapestre nemzetközi sztárokat.)

A hazai nézők O’Connellt már gyerekszínészként is megismerhették, Rob Reiner Állj mellém! című művében, de legtöbben minden bizonnyal a Sliders című sorozat utazójaként azonosítják be. Mindenesetre tizenegy éves volt, amikor Reiner főszerepet adott neki. Ahogy lapunknak fogalmazott, ez a film annak ellenére meghatározta az életét, hogy azt közvetlenül nem követte színészi karrier. Egyrészt, mert nem lakott Los Angelesben, másrészt a szülei civilek voltak, és így nem nagyon „erőszakolták”, hogy színész legyen. O’Connell nem is tartja magát a szó klasszikus értelmében gyereksztárnak, noha nem tudta levetkőzni, a „srác az Állj mellém!-ből” népszerűségét. Ahogy fogalmaz, mai fejjel nem bánta volna, ha szülei tudatosabbak, akkor talán sokkal több munkája lenne ma. Az aktív színészethez, csak az egyetemi évei végén tért vissza, mivel a különböző mellékszerepek nem vettek el túl sok időt, viszont jól fizettek. Amikor viszszakerült a vérkeringésbe, hirtelen jött a Sliders főszerepe és emiatt már Los Angelesbe költözött. A karrierje furán alakult, a legtöbb fiatal színész ugyanis előbb utazik el Los Angelesbe, pincérkedik, miközben reménykedik a jobbnál jobb ajánlatokban, míg őt már a fix munka vitte oda.

Noha az egyetemet nem fejezte be, mert ahogy magyarázza, beütött a Sliders, 2009-ben újra próbálkozott: a Midwestern Egyetem jogász szakára iratkozott be. Ennek oka, hogy megegyeztek feleségével (Rebecca Romjin, szintén színész), hogy mindig csak az egyikük dolgozik. Így amikor ő vigyázott az ikreikre, O’Connel úgy vélte, eljött az ideje az esti iskolának. A választás nem volt véletlen, ugyanis a jogászi és a színészi hivatás sok ponton kapcsolódik, számos tárgyalást is „eljátszottak”. S bár bevetette magát, de az egyik ilyen gyakorló peren vesztett, a bíró szerint ugyanis túljátszotta a szerepét. Így a Jog/ Ászok forgatása alatt már tudatosan visszafogta magát, arra viszont végig büszke volt, hogy a jogi terminusokat kollégáival ellentétben kívülről fújta.

Arra a kérdésre, hogy most vajon befejezi-e az egyetemet, a színész úgy felelt: nem szereti a kiesett szót, inkább azt mondaná, hogy most épp halasztott, de idővel be fogja fejezni. Ha már színészként nyugdíjba vonult, a tudását felhasználva a bevándorlási ügyekben fog majd segíteni a rászorultakon. Hovatovább O’Connell büszke arra, hogy angol apja miatt kettős állampolgár: az amerikai mellett brit útlevele is van, így bizonyos mértékben európainak is tartja magát.

Az AXN két napra „bérelte ki” a sztárt, így találkozásunkkor büszkén mesélte, hogy egy kabrióval fog furikázni Budapest utcáin (nyilván hasonlóval, mint a Jog/Ászokban), kimegy a magyar–holland focimeccsre drukkolni a magyar csapatnak. (Eközben egy realityt is forgatnak erről). Miután felvilágosítottuk, hogy némi különbség van a magyar és a holland gólvágók között, csak annyit mondott: „Rendben, akkor nem fogadok a magyarokra.”

Jerry O’Connel kettős állampolgársága
Jerry O’Connel kettős állampolgársága
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.