George Bernard Shaw szerint a tudomány soha nem old meg úgy egy problémát, hogy tíz másikat ne teremtene közben. Különösen igaz ez azokra a jelenségekre, amelyeknek nincs végleges, vagyis inkább általánosan elfogadott megoldásuk. Persze ez sem állja meg a helyét hosszú távon, hiszen sok olyan elméletet ismerünk, amelyeket az ismeretek bővülésével újra elővettek és a korábban elfogadott tanokat átírták, hogy egy jó ideig ismét csak ezek számítsanak az általános kánonnak.

A korszerű tudományos újságírás nem szereti a tudománnyal kapcsolatban a rejtély kifejezést, mivel ez még jobban elbizonytalanítja, elidegeníti a mai természettudományokkal amúgy sem túl nagy barátságban lévő átlagembert. Michael Brooks, aki a világ talán legismertebb népszerű tudományos hetilapjának, a brit New Scientistnek tanácsadója, és rendszeres szerzője mégis ezt a szót alkalmazta magyarul nemrég megjelent könyvének címében. A 13 rejtély nem a hazai fordítás torzítása, hiszen az eredeti alcímben is korunk legérdekesebb talányai szerepeltek. És tényleg, ebben a nem csak tudományos végzettségűek számára roppant izgalmas kötetben Brooks szinte bűnügyi regényekben megszokott történetfűzéssel visz végig olyan máig megfejtésre váró, vagy viták tüzében álló kérdéseken,mint hogymi van a világegyetemmáig hiányzó 95 százalékának anyagával, miért tért le előre kiszabott útjáról a két Pioneer űrszonda, hogyan ingatja meg néhány fizikai állandó a világegyetemről alkotott képet és mitől írhatja újra az élet történetét az eddig felfedezett leghatalmasabb vírus. De beszámol a szerző a máig egyik legkétesebbnek számító tudományos felfedezés, a hidegfúzió utóéletéről, azokról a még soha célba nem ért törekvésekről, amelyek olyan „bagatell” kérdést szeretnének megfejteni, mint az élet lényege, és elemzi az evolúció korántsem véglegesen tisztázott viszonyát a halállal és az öregedéssel. Megtudjuk, hogy mi is volt az a Hűha-jel, amely a földönkívüli értelmet keresőknek jelentett egy ideig bizonyosságot kutatásaikban, belemélyedhetünk abba a filozófiai kérdésbe, miszerint van-e szabad akarat, vagy mindez csupán agyunk belénkhuzalozott működésének délibábja. Nem mellékesen pedig tanúi lehetünk annak a biológiai vitának, amely azt igyekszik eldönteni, hogy az ivartalan szaporodás vagy a szex hatékonyabb, célszerűbb, fejlettebb.

Az étlap tehát meglehetősen színes, Brooks mégis úgy mozog e komplex palettán, mint egy igazi zsonglőr. A tudománytörténet ugyanúgy a zsebében van, mint a mai kutatókkal kapcsolatos legapróbb pletykák, amelyeket szintén közszemlére tesz, résnyire nyitva ezzel a tudományos közélet nyilvánosság előtt többnyire zárt ajtaját. Bámulatos tárgyi tudás elegyedik itt a legélvezetesebb elbeszélő stílussal, miközben egyre mélyebbre ássuk magunkat a tudományos rejtélyekbe. A legjobb angolszász publicisztikai hagyományok szerint a szerző nem akar ítéletet mondani, nem hirdet bíróként verdiktet, csak felmutatja a tényeket, az olvasóra bízza az ítéletalkotást.

Néha az az érzésünk, hogy a tudomány korántsem semleges, megfontolt és előítéletektől mentes tevékenység, de Brooks hitelessége éppen abban áll, hogy a tények mellett rávilágít: a tudományt emberek csinálják minden gyarlóságukkal, tévedésükkel és makacsságukkal egyetemben. A tudománnyal kapcsolatos újságírást gyakran kritizálták azért, hogy főleg pozitív eredményekről, győzelmi jelentésekről ad hírt. Nos, ez a könyv – melynek hiányosságául egyedül azt róhatjuk fel, hogy minden megértést segítő ábrát, képet, illusztrációt nélkülöz – bebizonyítja: a tudomány fényei mellett ott az árnyék is, amit talán nehezebb utolérni, de nem lehetetlen. Viszont így, a piedesztálról lerángatva valóságos arcát mutatja az egész „kutatási ipar”. Az emberi tevékenységnek az a része, amely minden ellentmondásával együtt eljuttatott minket az űrbe, el a génsebészetig, az őssejtbeültetésig, az óriásgyorsítóig. De akármilyen sikert érünk is el, a háttérben döbbenetes lyukat tátonganak ismereteinkben. Szondákat küldünk az űrbe, mikor legelemibb ösztöneinkre sem találjuk a magyarázatot. Az evolúció csúcsának tartjuk magunkat, miközben az evolúció igaz történetét még nem ismerjük. Brooks szerint mindez az önmeghatározás vágyáról szól. Arról, hogy megértsünk önmagunkat: mit jelent embernek lenni a világegyetemben. A könyvben feltárt, a tudományt valójában előrehajtó anomáliák pedig ebben tudnak segíteni.